KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/november
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szupergettósítás Kultúrtévé
FINCHER ÉS A FACEBOOK
• Baski Sándor: Netpolgár A közösségi háló
NŐI SZEMMEL
• Hungler Tímea: A kamera neme Női tekintet
• Kovács Kata: Az apa árnyéka Úl raj: Sofia Coppola
• Alföldi Nóra: Ösztrogén, vagy valami hasonló Angelina Jolie
PERZSA NŐK
• Iványi Zsófia: Kőzáporban Női sorsok Perzsiában
• Barkóczi Janka: Perzsa kertek Beszélgetés Shirin Neshattal, Shoja Azarival és Tóth Orsival
A HELY SZELLEME
• Roboz Gábor: A legszűkebb kelepce Klausztrofób thrillerek
• Varró Attila: A törlesztés démonai Kísértetházak
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Túlélni az életet Velence
KÉPMESTEREK
• Rédey Soma: Fény a falon Beszélgetés Tóth Jánossal
IVAN PASSER
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje – 2. rész
FILMISKOLA
• Pápai Zsolt: Serpenyő és puska Hangnemváltás és kevert hangnem
• Varga Zoltán: Életút-kereszteződések Párhuzamos elbeszélések
KRITIKA
• Csillag Márton: Viccen belül Egy komoly ember
• Gorácz Anikó: Sorskönyv Szekeres Csaba: Örvény
FILM / REGÉNY
• Nevelős Zoltán: Egy zárkózott angol úr Martin Booth: Az amerikai
• Kovács Marcell: Rózsaszín szorongás Az amerikai
MOZI
• Varró Attila: Szerelmi bűnök
• Pápai Zsolt: Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik
• Vajda Judit: A lány aki tűzzel játszott
• Kolozsi László: Ünnepek után
• Baski Sándor: Nömadak Tx
• Szabó Noémi: Babák – Az első év
• Tüske Zsuzsanna: Ízek, imák, szerelmek
• Vörös Adél: Sejtcserés támadás
• Forgács Nóra Kinga: Képzelt szerelmek
• Lovas Anna: Őrzők legendája
• Parádi Orsolya: Gru
• Sepsi László: Alfa és Omega
• Alföldi Nóra: Dobogó kövek
DVD
• Varró Attila: Vörös szikla
• Géczi Zoltán: A nyakörv
• Sepsi László: Végrehajtók
• Pápai Zsolt: Láncra vert igazság
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tolkien és Hollywood

A király részideje

Ardai Zoltán

A mitikus nem az ostoba szinonímája: a Gyűrűk Urában a jóság is vet árnyékot.

 

Flaubert-nek csak írói programja volt aszketikus, ő maga fiatalságától fogva pompaimádattal küszködött. Stendhal a maga számára írói tilalom alá helyezte, egyszerűen nem tematizálta a melankóliát, holott ez az egyik legmélyebb alapélménye volt. Dosztojevszkij prófétikus parasztmániájáról regényei mit sem árulnak el; Nietzschét súlyos nyavalyák gyötörték, de nem szűnt meg azt hirdetni, hogy a kacagó egészségesek csak rúgjanak minél nagyobbakat a betegeken. Ami már J. R. R. Tolkient illeti, ő elszántan úgy írta meg főművét, hogy a cselekményt még félig-meddig se lehessen analogikusnak tekinteni a második világháború esemény-együttesével, pedig szerzői lendületét, inspirációját az író részben ennek átéléséből merítette. Csak az elvonatkoztatás nem akármilyen kedvével követhette fő ambícióját: beérni és több tekintetben felülmúlni a boszorkánymester kezű Richard Wagner mítosz-gyuradékát, a XIX. századi Ring-operaciklus káprázatos szüzséjét. Mégis, a trilógikus regény lírai csúcspontjain ott rezonálnak Tolkien valahai közvetlen átélései is. Például amikor az odaveszettnek hitt Gandalf mágus a második kötetben visszatérvén elmondja, hogy bénult kábultságában egyszerre meghallotta a Föld összes hangjait „a rügyfakadástól a zokogásig”. Vagy, amint a végső csata közben a haldokló Théoden király felkiált: „Elejtettem a fekete kígyót. Komor a reggel, boldog a nap, arany a napnyugta!” Mitikus évtizedek sorának átérzése hevíti ezt a hattyúdalt, de éppen mert ez hevíti, a kiáltás nem kiáltóan illuzórikus. A király tud egyet-mást Középfölde történelméről, így nem hiheti, hogy a mégoly mitikusan felfogott Gonosz csak kívülről jövő és nyílt formákban érvényesülhet, illetve, hogy a Rossz léte kizárólagosan kötődik a most felszámolt mordori hatalomhoz. Hiszen korábban is – csak nem a harmadkorban, hanem még az elsőben – esett már ilyen győzelem: a Morgoth fővárosú Thangorodrim letörése. (Weöres Sándor az 1950-es években a Mahruh veszéséhez ötlött ki ilyen neveket; „Szügyedben három kő-lándzsa, fekete Kartiabh-todarh!… eres bányáid mélyében salakká rémül az arany”.) Théoden mindössze az öröklét ízét ünnepli, csupán azt, hogy az ő élete a maga idejében felnőtt annak bizonyságáig, hogy „munkálkodnak más erők is a világon nemcsak a Gonosz”.

Az adaptáló Peter Jacksonnak kétszeresen volt fölöttébb feladva a lecke: az egyes, roppant képzetes regény-jelenetek filmi látványhatása dolgában, és az egész cselekményt átjáró költői huzatot illetően. Mármost aki olvasta, és viszonylag lelkesen olvasta az eredetit, az a Jackson-féle Ring-ciklus első darabját nézve megörülhetett igen sok részlet ihletett mozi-kidolgozásának, amúgy pedig olvasmány-élményéből merítkezve hozzáérző módon kipótolhatta a látottakat. Úgy is hihette – a mese hátralévő sűrűjére gondolva –, hogy A Gyűrű Szövetsége-film kezdetnek pazar, és a továbbiakban a műfajnál szokatlanul jelentős irodalmi és látványszervezési muníció át fogja törni vagy olvasztani az előadásmód típusosan holywoodiánus/szovjetes formakereteit. A második rész felől nézve az első rész fogyatkozásai is inkább szembetűnnek már, de ezekről olyasvalaki fogalmazhatna a legjobban, aki nem olvasta Tolkient. Itt legyen elég annyi, nem volt mindenképp jó előjel az elején, ahogyan a hobbitvidék bemutatásakor a kameramozgás hajlamai, együtt a snittezés dialektusával, ódon mozi-musicaleknek meg az Óz smaragdvárosi részének szemléletmódját reprodukálták. Azóta aztán bőven elég lett már egyebek közt abból, hogy a fenséges soundtrack sohasem várja meg, amíg netán kiérdemlődnék, hanem beveti magát minden távlati képnél, és amúgy is szíre-szóra. Vajon tilos másként bánni a zenével ennél a filmfajtánál? Hogy a hősök vándorlása kevésbé tűnik múlt-terhesnek és kétes jövőjűnek, mint a szövegben, és a jók közt kevésbé érezni a bujkáló sajátlagos rosszat (már a hobbit-vidéki részből is kimaradt a kedélyes-rettentő természetű Fűzfa-apó epizódja), ezt nem ellensúlyozza akár még a 2000-es olimpiai gála teljes zeneanyagának leadása sem. De Mória sötét tárnái, Vasudvard világító bányaüzeme, a Helm-szurdok ostroma, meg az entek fellépése (mármint Jacksonnál) arra int, várjunk még az adaptáció minősítésével, várjuk meg a gyűrűhordozók befordulását a finisbe, majd Théoden elestét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2114