KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/november
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szupergettósítás Kultúrtévé
FINCHER ÉS A FACEBOOK
• Baski Sándor: Netpolgár A közösségi háló
NŐI SZEMMEL
• Hungler Tímea: A kamera neme Női tekintet
• Kovács Kata: Az apa árnyéka Úl raj: Sofia Coppola
• Alföldi Nóra: Ösztrogén, vagy valami hasonló Angelina Jolie
PERZSA NŐK
• Iványi Zsófia: Kőzáporban Női sorsok Perzsiában
• Barkóczi Janka: Perzsa kertek Beszélgetés Shirin Neshattal, Shoja Azarival és Tóth Orsival
A HELY SZELLEME
• Roboz Gábor: A legszűkebb kelepce Klausztrofób thrillerek
• Varró Attila: A törlesztés démonai Kísértetházak
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Túlélni az életet Velence
KÉPMESTEREK
• Rédey Soma: Fény a falon Beszélgetés Tóth Jánossal
IVAN PASSER
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje – 2. rész
FILMISKOLA
• Pápai Zsolt: Serpenyő és puska Hangnemváltás és kevert hangnem
• Varga Zoltán: Életút-kereszteződések Párhuzamos elbeszélések
KRITIKA
• Csillag Márton: Viccen belül Egy komoly ember
• Gorácz Anikó: Sorskönyv Szekeres Csaba: Örvény
FILM / REGÉNY
• Nevelős Zoltán: Egy zárkózott angol úr Martin Booth: Az amerikai
• Kovács Marcell: Rózsaszín szorongás Az amerikai
MOZI
• Varró Attila: Szerelmi bűnök
• Pápai Zsolt: Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik
• Vajda Judit: A lány aki tűzzel játszott
• Kolozsi László: Ünnepek után
• Baski Sándor: Nömadak Tx
• Szabó Noémi: Babák – Az első év
• Tüske Zsuzsanna: Ízek, imák, szerelmek
• Vörös Adél: Sejtcserés támadás
• Forgács Nóra Kinga: Képzelt szerelmek
• Lovas Anna: Őrzők legendája
• Parádi Orsolya: Gru
• Sepsi László: Alfa és Omega
• Alföldi Nóra: Dobogó kövek
DVD
• Varró Attila: Vörös szikla
• Géczi Zoltán: A nyakörv
• Sepsi László: Végrehajtók
• Pápai Zsolt: Láncra vert igazság
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fekete Amerika

Steven Spielberg: Lincoln

Szoboravatás

Sepsi László

Spielberg mozija kizárólag Lincoln életének utolsó hónapjaira és végső nagy teljesítményére koncentrál.

A spielbergi váltógazdaságban utoljára 2005-ben volt itt az ideje a fajsúlyos tanulságokkal díszített történelmi moralitásjátéknak (München), az azóta eltelt években semmi nem szakította meg a családi és ifjúsági filmek piacára kalibrált masszív zsánermesék csak műfajukban változatos sorát. A Lincolnnal visszatért a Bíborszín és az Amistad Spielbergje, aki örökgyerek alteregójához hasonlóan értékrendjét – utólag retusálva a rasszizmus mindennemű árnyékát – és témáit is Hollywood klasszikus korszakának kínálatából válogatja, ám kalandfilmjeivel szemben itt nem a mesterien megmunkált eszképista esztétikával, hanem erőteljes pedagógiai célzattal próbálja megérinteni a néző lelkének szebbik oldalát. Spielberg filmjének gyökerei Griffith, Ford és John Cromwell a harmincas-negyvenes években készült Lincoln-interpretációiig nyúlnak vissza, melyek a számtalan némafilm-feldolgozás után véghezvitték az utolsó simításokat az Államok tizenhatodik elnökének tömegfilmes imázsán. De míg a klasszikus művek az indulásra és a leendő elnök karrierjének ívére helyezték a hangsúlyt – az Abraham Lincoln életrajzi gyorstalpalójától az Ifjú Mr. Lincoln briliáns tárgyalótermi westernjéig, melyben a címszereplő elhozza a jogot és a civilizációt Springfieldbe, majd tovabotorkál a naplementében –, az új Lincoln-mozi kizárólag Honest Abe életének utolsó hónapjaira és végső nagy teljesítményére koncentrál, mintegy ismertnek véve a társadalmi mobilitás és a self-made man tankönyvi példájának beillő életutat („hordóban talált könyvekből tanult!”).

Lincoln pokrócba burkolt alakja Spielbergnél egyszerre hat habókos öregúrnak és megvilágosodott bölcsnek, aki a legtöbb konfliktusra egy precízen megválasztott és kenetteljesen előadott zen-anekdotával felel, afféle megvénült Forrest Gumpként. Daniel Day-Lewis alakítása annak ellenére visz életet a figurába, hogy Spielberg inkább egy ideál megtestesüléseként tekint rá, így megfosztva például a fizikai erő korábban jellemző attribútumától – lásd például a klasszikus Lincoln-filmek kötelező favágás-jeleneteit, és az ebből a motívumból sarjadt tavalyi akció-horrorfilmeket. Abraham Lincoln idei inkarnációja a színtiszta intellektus világában létezik, ez emeli rendre ellenfényben fotografált ikonná. Míg kollégái és ellenfelei ember-léptékűvé válnak azáltal, hogy gyarló gazdasági (mint a déli államok vezetőit) vagy érzelmi (mint a fekete házvezetőnőjével összemelegedett Stevens képviselőt) motivációk vezérlik őket, Lincoln megszállott ragaszkodása egy magasabb rendű elvhez őt magát is egyfajta absztrakcióvá párolja, amire a film formailag is ráerősít – lásd az elnök első feltűnését (ahol máris önmaga szobraként jelenik meg) vagy az említett ellenfényes beállítások sorát.

A kiváltképp a Hadak útjánhoz képest szembetűnő visszafogottsággal elmesélt politikai dráma azonban nem csupán Lincoln, de az amerikai demokrácia nagyságának megéneklését is vállalja. Míg társai előszeretettel emelik ki a demokrácia háttérjátszmáinak korrumpáló hatását – a tavalyi szezonból lásd a szintén az aktuális választások hullámait meglovagló A hatalom árnyékábant –, Spielberg filmjének elsődleges üzenete, hogy a rendszer mégis működik. Nem tekint el a korrupció és önös alkuk ábrázolásától, csupán – a nagy egészhez képest – bagatellizálja őket, így lesz a pénzzel kitömött képviselő jelenetéből egyszeri geg, a zárt ajtók mögötti egyeztetésekből pedig éles elmék pávatánca, mígnem a végeredmény – a minden ember egyenlőségét kimondó és ezzel a rabszolgatartást betiltó tizenharmadik alkotmány-kiegészítés – fényében minden efféle elhajlás létjogosultságot nyer. Spielberg filmjében a törvénykezéssel járó huzavona és a nagypolitika manőverei jelentik az élhető Államokat, ami ezen kívül van, maga a pokol – ezért keretezi filmjét a polgárháború rövid, de sokkoló képsoraival, amin kifordult belű holttestek és a sárban fuldokló közlegények kínálják a demokrácián túli káosz elrettentő freskóját.

Spielberg ezúttal egy remek alakításokkal megtámogatott, ugyanakkor kortársaihoz képest bájosan anakronisztikus történelmi oktatófilmmel tudta le a kötelező értékteremtést és hozzájárulást Amerika mitológiájához, hogy jövőre a Robopocalypse-szel térjen vissza a felhőtlen szórakoztatáshoz, nagyjából úgy, mint amikor az iskolában a délelőtti szoborkoszorúzást a napköziben már ünnepi videómaraton követi. Csak előtte át kell ismételni Lincolnt és a demokráciát.

 

Lincoln – amerikai-indiai, 2012. Rendezte. Steven Spielberg. Írta: Doris Kearns Goodwin, Tony Kushner. Kép: Janusz Kaminski. Zene: John Williams. Szereplők: Daniel Day-Lewis (Abraham Lincoln), Sally Field (Mary Todd Lincoln), David Strathairn (William Seward), Joseph Gordon-Levitt (Robert Lincoln), Tommy Lee Jones (Thaddeus Stevens). Gyártó: DreamworksFox. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 150 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/02 13-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11247