KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/október
BLOG
• Wostry Ferenc: A kiúttalanság történetei Cinefest 7.
• Baski Sándor: Tablóképek Ká-Európából CinePécs 2010
KÖZELJÖVŐ-FANTÁZIÁK
• Kömlődi Ferenc: Közeljövő-képek Poszt-cyberpunk a XXI. század első évtizedében
• Kubiszyn Viktor: Háló által homályosan Virtuális közeljövő
MALICK
• Hlavaty Tamás: Az égig érő fa Az élet fája
ÁLOMMOZI
• Jankovics Márton: Kamera a tudattalanban Álomfilmek
• Lovas Anna: Álmok a negyedik falon túlról Satoshi Kon
• Géczi Zoltán: Álomterror Satoshi Kon: Paprika
FRANCE NOIR
• Géczi Zoltán: Marseille-i éjszakák Francia krimi 2000–2010
• Ádám Péter: A metropolis démona Ős-noir: Fantômas-sorozat
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Színésztükör Kállai Ferenc
PORTRÉ
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje
FILMISKOLA: A MONTÁZS
• Vincze Teréz: Tér-idő-gondolat Vágás és montázs
• Vincze Zsuzsanna: Filmek újratöltve Tévére vágva
• Varga Balázs: Folytonossági hiányok Az ugró vágás
TELEVÍZÓ
• Klág Dávid: Kentucky cowboy A törvény embere
KRITIKA
• Pápai Zsolt: Posztforradalmi jasszkorszak Kolorádó Kid
• Horeczky Krisztina: A boldog részünk Pina Bausch: Álomtánc
• Schreiber András: Egyik sír, másik nevet Juan José Campanella: Szemekbe zárt titkok
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Az ígéret megszállottja Ben Sherwood: Charlie St. Cloud halála és élete
• Szabó Noémi: Sekélyes sírhant Charlie St. Cloud halála és élete
MOZI
• Vajda Judit: Poézis – Mégis szép az élet
• Vajda Judit: Lourdes
• Forgács Nóra Kinga: A méz
• Zalán Márk: Minden rendben lesz
• Kolozsi László: Szeretők
• Ádám Péter: Dumas
• Vincze Teréz: Nők férfiak nélkül
• Roboz Gábor: Mission London
• Parádi Orsolya: Soul Kitchen
• Alföldi Nóra: Pancserpolice
• Sepsi László: A kaptár – Túlvilág 3D
• Baski Sándor: The Expendables – A feláldozhatók
• Varró Attila: Tolvajok városa
DVD
• Alföldi Nóra: A fantasztikus Róka úr
• Pápai Zsolt: A harcmező hírnökei
• Sepsi László: Mi a gond velem?
• Nagy V. Gergő: A köd

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kovásznai György furcsa világa

Fából vaskarika?

Eszéki Erzsébet

Kecskeméten, a második animációs szemlén kiállított Kovásznai György-festmények és levetített rajzfilmjei szürrealisztikus világról árulkodnak. A figurák elrajzoltak: a tervező-rendező úgy mozgatja teremtményeit, hogy bizonyos vonásokat kiemel, eltorzít. Ugyanakkor legizgalmasabb alkotásai jócskán kötődnek a valósághoz.

Animáció és valóságközeliség? Fából vaskarika! Hiszen az animációs film lényege éppen az, hogy trükkasztalon születik – egymás után, kockánként rögzített képekből. Amit látunk, az rajzolt, festett alakok, gyurmafigurák, bábok mozgatása. Azt már csak a kontraszt kedvéért említem, hogy a nem-animációs film esetében élő személyek folyamatos játékát, beszédét veszi a kamera. A natúr film tehát konkrét látvány, ezért sem könnyű a mozivásznon szürrealisztikus képeket, mondjuk, álmokat visszaadni. Rajzok, festmények egymásutánja viszont annál alkalmasabb víziók érzékeltetésére, a rögzített kép mozgatása képzelőerőnket is képes mozgásba hozni. Kovásznai György furcsa világa leginkább akkor ragadott meg, amikor igyekezett összehozni e kétféle szférát. Amikor a gyors képzettársításokat kiváltó, elvont képi világhoz narrációval teremti meg a filmek reális alapját. Ez a valóságalap teszi rajzolt-festett vállalkozásait földközelivé, miközben a látvány nyomán szárnyalni kezd a fantáziánk.

Kovásznai sokoldalú alkotó volt, rendező, festőművész, novellista, filmforgatókönyv-író, tanulmányszerző. Filmjei szintén sokoldalúak; ötletesen hozza egységbe a többféle réteget: a reális narrációt az elvontsággal és a mindig remek zenével. A kecskeméti emlékműsorban látott tizenkét kisfilm közül a valósághoz kötődő darabok izgalmasak igazán: a Hullámhosszok, a Körúti esték és a Riportré. (A Kecskeméten nem vetített Habfürdő című rajz-játékfilmjében is vissza-visszatérnek a riportelemek.)

Az 1971-es Hullámhosszok mindössze hat és fél perces. Valaki egy rádió gombját csavargatja, hol zenét hallunk, hol híreket – ez a valóságalap. Erre épül a képi látvány, amely asszociációkat vált ki a nézőből. A rajzok-színek a hallottakkal együtt gerjesztenek hangulatot. Még nyilvánvalóbb a valósághoz kötöttség a Körúti estékben és a Riportréban. Az előbbi egy pesti kávéház furcsa vendégeit vonultatja fel; remek, kifejező figurák, finom iróniával ábrázolt alakok. Csak beszédfoszlányokat hallunk, mint ahogy a híressé vált Riportréban is; magnóra vett riportrészletek hangzanak el, közben pedig nem a riportalanyok lefényképezett arcát látjuk, hanem megrajzolt – pontosabban: elrajzolt – vonásaikat. Képzeletünk azért mozdul meg, mert a filmbéli típusokat nekünk kell összeraknunk, mint egy mozaikképet.

A Körúti estékben asztalkáknál ülők fecsegnek. A Riportré alanyai – a fizikai munkástól az írón át a filmrendezőig – mindenféléről mesélnek: szexről, masszázsról, megélhetésről. Mindenki csak egy-egy gondolatot mond, de jellemző, ahogy az illető beszél: fellengzősen vagy tudálékosan, netán csupa töltelékszóval. A karikatúraszerű rajzok vonásokat emelnek ki, és képesek érzékeltetni belső tulajdonságokat is. A rajzfilmek hebegő hőseinek légkörük van. A narráció és a – sohasem bántó iróniával megrajzolt – képi világ alapján megelevenednek a köznapi életből jól ismert típusok. Néhol azonban a beszélők fogalmazásmódja nem könnyedséget sejtet, hanem szerkesztői lazaságot. Feltűnő ez azért is, mert Kovásznai György filmjeiből kiderül, hogy nemcsak iróniája volt, hanem a poentírozással sem állt hadilábon. Ötletesen fejeződik be például a Tükörképek: hat és fél percen át nézi a múzeumba látogató macska és kutya a kutya-macska képeket, ám a kiállításról kijövet – s itt jön a csattanó –, a folyónál megrémülnek saját tükörképüktől. Hatásos a Várakozni jó vége is. A sorompó előtt kocsisor torlódik össze, az utasok unalmukban táncra perdülnek, aztán annyira belefeledkeznek a zenébe, hogy észre sem veszik: már rég elment a vonat. A bakter közli velük a hírt, a várakozók elhúznak, s a bakter táncra perdül egy menyecskével. A rendezőnek tehát volt érzéke a befejezéshez, a „riportos” filmek mégis befejezetlenek. Igaz, csak beszédfoszlányokat hallunk, amelyek alig-alig épülnek egymásra, közben akár ki is mehetünk, majd újra visszajöhetünk, különösebb zökkenő nélkül kapcsolódhatunk be a vetítésbe. Az üres recsegésnek gyakran dramaturgiai funkciója van, olykor mégis lassúnak érezni a tempót, a rövidfilm hosszabbnak rémlik, mint amennyit az ötlet megér.

Kovásznai György – elképesztően sok munkát követelő – filmjeiben egyéni stílust talált. Életműve hamar lezárult. 1983-as haláláig huszonhat filmet készített, s néhánnyal határozottan jelezte, hogy nem is annyira fából vaskarika a valóságközeliség meg az animáció.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4929