KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/október
BLOG
• Wostry Ferenc: A kiúttalanság történetei Cinefest 7.
• Baski Sándor: Tablóképek Ká-Európából CinePécs 2010
KÖZELJÖVŐ-FANTÁZIÁK
• Kömlődi Ferenc: Közeljövő-képek Poszt-cyberpunk a XXI. század első évtizedében
• Kubiszyn Viktor: Háló által homályosan Virtuális közeljövő
MALICK
• Hlavaty Tamás: Az égig érő fa Az élet fája
ÁLOMMOZI
• Jankovics Márton: Kamera a tudattalanban Álomfilmek
• Lovas Anna: Álmok a negyedik falon túlról Satoshi Kon
• Géczi Zoltán: Álomterror Satoshi Kon: Paprika
FRANCE NOIR
• Géczi Zoltán: Marseille-i éjszakák Francia krimi 2000–2010
• Ádám Péter: A metropolis démona Ős-noir: Fantômas-sorozat
MAGYAR MŰHELY
• Hirsch Tibor: Színésztükör Kállai Ferenc
PORTRÉ
• Zalán Vince: Kisvárosi víkendek Ivan Passer másfél cseh filmje
FILMISKOLA: A MONTÁZS
• Vincze Teréz: Tér-idő-gondolat Vágás és montázs
• Vincze Zsuzsanna: Filmek újratöltve Tévére vágva
• Varga Balázs: Folytonossági hiányok Az ugró vágás
TELEVÍZÓ
• Klág Dávid: Kentucky cowboy A törvény embere
KRITIKA
• Pápai Zsolt: Posztforradalmi jasszkorszak Kolorádó Kid
• Horeczky Krisztina: A boldog részünk Pina Bausch: Álomtánc
• Schreiber András: Egyik sír, másik nevet Juan José Campanella: Szemekbe zárt titkok
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Az ígéret megszállottja Ben Sherwood: Charlie St. Cloud halála és élete
• Szabó Noémi: Sekélyes sírhant Charlie St. Cloud halála és élete
MOZI
• Vajda Judit: Poézis – Mégis szép az élet
• Vajda Judit: Lourdes
• Forgács Nóra Kinga: A méz
• Zalán Márk: Minden rendben lesz
• Kolozsi László: Szeretők
• Ádám Péter: Dumas
• Vincze Teréz: Nők férfiak nélkül
• Roboz Gábor: Mission London
• Parádi Orsolya: Soul Kitchen
• Alföldi Nóra: Pancserpolice
• Sepsi László: A kaptár – Túlvilág 3D
• Baski Sándor: The Expendables – A feláldozhatók
• Varró Attila: Tolvajok városa
DVD
• Alföldi Nóra: A fantasztikus Róka úr
• Pápai Zsolt: A harcmező hírnökei
• Sepsi László: Mi a gond velem?
• Nagy V. Gergő: A köd

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Saverio Costanzo: A prímszámok magánya

Magányos és gyanakvó

Vajda Judit

Túlbonyolított szerkezete miatt a film olyan magányos marad, mint ikerprímjei.

Paolo Giordano regényéből a hazánkban kevéssé ismert fiatal olasz rendező, Saverio Costanzo rendezett adaptációt. Az alkotó túl egyszerűnek találhatta a két fiatal, Alice és Mattia szerelem, plátói szerelem és barátság közt lavírozó érzelmi drámájának problémáját, ugyanis formailag rendkívüli módon túlbonyolította munkáját. A film cselekménye három idősíkon fut: 1984-ben, kisgyermekként, 1991-ben, kamaszként és 2001-ben, már felnőttként jeleníti meg a sajátos helyzetükből adódóan (a lány sánta, a fiúnak van egy értelmi fogyatékos ikerhúga) állandó gondokkal és magánnyal küzdő hősöket.

Ám az ily módon közös nevezőre hozott figurák sorsa nem egyszerűen a három idősíkot szabálytalanul váltogatva jelenik meg – a dramaturgia nemcsak az időben ugrál ide-oda, de ezen belül is a végtelenségig megbontja a szerkezetet: a jelenetek nem zárulnak le, és az is gyakori, hogy jelenet közben vágnak be egy másikat. A nézőnek így folyamatos koncentrációra van szüksége, hogy minél nagyobb magabiztossággal a helyükre tudja tenni a felismerhető rendszer nélkül érkező, különböző időben, a cselekmény különböző pontján tartó képsorokat.

A túl összetett forma miatt pedig éppen a film lényege nem tud érvényesülni: egy karakterekre építő mélypszichológiai dráma megjelenítése lenne a cél, de a formalista truvájkodás következtében a néző követni is nehezen tudja a történetet, érzelmi azonosulásra már végképp semmi esélye; a formailag ugyan frappáns időugrások hatására ugyanis érthetetlen lesz a figurák motivációja, alapvető fontosságú dolgok maradnak homályban, a mű maga pedig épp lélektanilag válik hiteltelenné (az alkotó jellemzően még a filmidő felére helyezett csúcspontot, a nagy titkok fellebbentését is többször megbontja, így az nem lényegülhet katartikus élménnyé).

„Magányos és gyanakvó számok” – hangzik el a filmben a prímekről, mely metafora a két főhősre vonatkozik; ám ugyanúgy igaz Costanzo alkotására is. A közönség bevonása helyett azt inkább folyamatosan kicselező műnek egyetlen olyan jelenete van, amely tökéletesen a helyén van: a 2008-ban játszódó lírai epilógusban gyönyörűen a helyére kerül és elrendeződik minden – egyedül a záró képsorokból több minden derül ki, mint addig az egész filmből. Ettől a mű maga sajnos még nem lesz jó, de legalább szép emlékkel búcsúzunk tőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10701