KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/augusztus
CANNES
• Schubert Gusztáv: Kóbor lelkek Cannes
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Tisztább ambíciókkal Beszélgetés Kőrösi Zoltánnal
HOPPER
• Nevelős Zoltán: Nincs esélyed Dennis Hopper, a filmrendező
• Kubiszyn Viktor: Az őrület csúcsain Dennis Hopper, a színész
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Halálkamaszok Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök
VAD KÖLYKÖK
• Orosdy Dániel: Pokolfattyak Vad kölykök a mozivásznon
• Alföldi Nóra: A lányok nem sírnak
ISKOLAFILM
• Sepsi László: A katedra árnyéka Tanárok filmen
• Barkóczi Janka: Tanult reménytelenség Magyar iskolafilmek
AKCIÓMOZI
• Géczi Zoltán: Tekerd vissza, haver! A ’80-as évek akcióhősei
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élményközvetítés Kommentátorok a focivébén
HATÁRSÁV
• Palotai János: Filmfestmények Kovásznai-kiállítás
KRITIKA
• Gyenge Zsolt: A ragaszkodás kórképe Patrice Chéreau: A hajsza
KÖNYV
• Varga Zoltán: A Hitchcock-vászon titkai Hitchcock – Kritikai olvasatok
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rossz vér Thomas Cobb: Crazy Heart
• Pápai Zsolt: Delirált remény Scott Cooper: Őrült szív
MOZI
• Pápai Zsolt: Hét perc a Mennyországban
• Varró Attila: Mr. Nobody
• Kolozsi László: Élek és szeretek
KRITIKA
• Szabó Noémi: Alkonyat 3: Napfogyatkozás
MOZI
• Vajda Judit: Kéjjel-nappal
• Forgács Nóra Kinga: Szívrablók
• Vörös Adél: Nagyfiúk
• Zalán Márk: Levelek Júliának
• Sepsi László: A Szupercsapat
• Roboz Gábor: Az utolsó léghajlító
KRITIKA
• Baski Sándor: A kilencedik légió
MOZI
• Barkóczi Janka: Bűn és büntetlenség
DVD
• Pápai Zsolt: Halálos tézis
• Sepsi László: Marsbéli krónikák I–III.
• Alföldi Nóra: Két kopper
• Varró Attila: Gyilkosok szentélye

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bárányok hallgatnak

Sneé Péter

Képzeletünket leigázzák a sorozatos gyilkosságok. Rémülten kutatjuk magunkban: miféle lelki hátterük van a rémségeknek. E film azonban mégsem erről, hanem a thriller-készítés pszichológiájáról árulkodik inkább. Felvonultatja mindazt, amit tudni érdemes és talán lehet e témában.

A kínai jang-jin ábrára emlékeztet kibontakozó Univerzumunk, sötét és világos áll szemben s játszik egymásba – a kannibál pszichiáter nagy tisztelője az intelligenciának, a nyíltságnak és a bátorságnak, ellenben a rend túlkarikírozott képviselője, a szíjas arcú FBI-vezér majdnem nyugtalanítóbb figura – köztük ott vergődik az alkatilag kiszolgáltatottnak látszó, törékeny nyomozónő, benyomásunk és a viktimológia szerint potenciális áldozat, kinek lelkében bárányok sírnak és kit a nyomozás félelmes csendje vesz körül. Őt az akarat és az adottságok belső küzdelme teszi alkalmassá a meghasadt világ összekötőjének szerepére.

A normalitás széles távlatait, világos színeit az abnormitás sűrű homálya, szűkös, testközeli viszonyai váltogatják, az iskolás szabályosságot a kusza labirintus követi, melyben a tudatalatti megelevenedett szörnyei élnek – mit sem törődve a személyes integritással. Közelképeik abszurdumig fokozzák a tekintet bűverejét és hipnotikussá teszik a gesztusokat. Jó ideig eltart, mire felfoghatóvá válik, teljes valójában jelenik meg a borzalom. Pontosan kiszámított a pillanat, hiszen a rendező tisztában van azzal, hogy leghatásosabb feszültségteremtő eszköze az idő és nem a látvány. A ritmust váltogatja tehát: felpörget és elaltat, hogy az újabb meg újabb sokkokat ne háríthassa el a fáradt közöny. (Itt téved a legtöbb alkotó, rogyásig halmozván a vadabbnál vadabb látványt, kimerít és nem ügyelve arra, bírunk-e még borzongani, vagy már csak gyötrötten kuncogunk a rémségeken).

A cselekmény a szereplők teljes élet-idejébe ágyazódik születésétől, legkésőbb kamaszéveitől determinált mindenki és annak rendje s módja szerint körülményesen be is számol erről. Amit lehet, mutatnak a visszatekintő képsorok, ám az indíttatások zömét szimbólumokra bízzák. Egy gyermekfejjel már megélt, meseszerű szabadítási kísérlet ismétlődik felnőtt korban, ahogy lelkünkben, ősalakok vívják végeérhetetlen küzdelmüket a mozivásznon. Jelképes gesztusokkal tromfolnak egymásra – bár szópengék villannak olykor – és maradéktalanul kiaknázzák a térbeli elhelyezkedés különféle viszonyt tükröző formáit: meggondolt és precízen kimért a közeledés és a távolodás, a szembenézés vagy elfordulás, az ölés és a harapás, az ellenfél elfogyasztása, illetve fagyasztóba küldése.

Egy énjével elégedetlen lázadó emberbőrből varr magának új ruhát, új alakot, akár egy isten; az áldozat ölni is hajlandó, a gyilkos meghal. S amint emelkedünk az animálistól a humánus és köznapi, majd pedig a transzcendens felé, úgy dúsul az utalásrendszer filmtörténeti motívumokkal, hogy eljusson az egyértelmű rájátszásig és megjelenjen a film örök, elpusztíthatatlan Nosferatuja, s véle egy esetleges folytatás esélye. A film Londonban, Párizsban nagy sikert aratott, bizton várhatók a következő fejezetek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=441