KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/augusztus
CANNES
• Schubert Gusztáv: Kóbor lelkek Cannes
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Tisztább ambíciókkal Beszélgetés Kőrösi Zoltánnal
HOPPER
• Nevelős Zoltán: Nincs esélyed Dennis Hopper, a filmrendező
• Kubiszyn Viktor: Az őrület csúcsain Dennis Hopper, a színész
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Halálkamaszok Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök
VAD KÖLYKÖK
• Orosdy Dániel: Pokolfattyak Vad kölykök a mozivásznon
• Alföldi Nóra: A lányok nem sírnak
ISKOLAFILM
• Sepsi László: A katedra árnyéka Tanárok filmen
• Barkóczi Janka: Tanult reménytelenség Magyar iskolafilmek
AKCIÓMOZI
• Géczi Zoltán: Tekerd vissza, haver! A ’80-as évek akcióhősei
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élményközvetítés Kommentátorok a focivébén
HATÁRSÁV
• Palotai János: Filmfestmények Kovásznai-kiállítás
KRITIKA
• Gyenge Zsolt: A ragaszkodás kórképe Patrice Chéreau: A hajsza
KÖNYV
• Varga Zoltán: A Hitchcock-vászon titkai Hitchcock – Kritikai olvasatok
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rossz vér Thomas Cobb: Crazy Heart
• Pápai Zsolt: Delirált remény Scott Cooper: Őrült szív
MOZI
• Pápai Zsolt: Hét perc a Mennyországban
• Varró Attila: Mr. Nobody
• Kolozsi László: Élek és szeretek
KRITIKA
• Szabó Noémi: Alkonyat 3: Napfogyatkozás
MOZI
• Vajda Judit: Kéjjel-nappal
• Forgács Nóra Kinga: Szívrablók
• Vörös Adél: Nagyfiúk
• Zalán Márk: Levelek Júliának
• Sepsi László: A Szupercsapat
• Roboz Gábor: Az utolsó léghajlító
KRITIKA
• Baski Sándor: A kilencedik légió
MOZI
• Barkóczi Janka: Bűn és büntetlenség
DVD
• Pápai Zsolt: Halálos tézis
• Sepsi László: Marsbéli krónikák I–III.
• Alföldi Nóra: Két kopper
• Varró Attila: Gyilkosok szentélye

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mata Hari és társnői

Boldogtalan vég

Molnár Gál Péter

A kémnőkről szóló mozi-darabok számára a legnagyobb gondot a befejezés jelenti: mi legyen a happy enddel a kivégzőosztagra várva.

 

Két kettős ügynök az első világháború leghíresebb kémnője. Mata Hari és Mademoiselle Docteur. Egymás ellentétei. Érzékiség és intellektualitás. Táncosnő és orvosnő. Kalandor és érzelmi áldozat. Mindkettő alkalmas melodráma hősnőnek. Mindkettejük meséjére rávetette magát a mozigyártás. Kilométereket daráltak mozi-kolbásszá belőlük. Mata Harit alighogy kivégezték, máris megfilmesítették (Mata Hari, a vörös táncosnő, 1919). A következő évben Asta Nielsen vállalta magára. Parádés szerepe volt Greta Garbónak (1931), Jeanne Moreau-nak (1964), a balerina Ludmilla Tchérinának (1954), a nem színészetéről elhíresült Sylvia Kristelnek (1985).

A kettős ügynök Dr. Anne-Marie Lesser történetét többen is megfilmesítették. A sort a német George Wilhelm Pabst és amerikai filmet készítő francia Edmond T. Gréville nyitotta. Az előbbi Mademoiselle Docteur (1936) címmel forgatott spionázs-melodrámát. Under Secret Orders (1937) cím alatt készítette el az utóbbi. Filmtörténeti furcsaságként mindkét filmben Dita Parlo játszotta a doktorkisasszonyt. 1936-ban és 1937-ben is. Pabstnál Charles Dullin testesítette meg Mlle Docteur német felső kapcsolatát, Mathesius ezredest. Ugyanezt a történelmi személyt a könyörtelenség-specialista Erich von Stroheim játszotta az utóbb forgatott kémfilmben.

A nádszál Dita Parlo a film végén a kivégző osztag elé került. Tabutörően modernnek érződött annakidején a boldogtalan vég. Puskacső elé állítsanak egy főszereplőt, egy mozicsillagot, kivégezzék azt a szerelmes színésznőt, akiért jegyet vált a közönség? A mozi-nézők annak biztonságában tehették ki képzeletüket odaadóan valamennyi veszélynek, hogy mielőtt széthúzzák a bejárati függönyöket és kilépnek a napfényes utcára: megérkezik a királynő lovas hírnöke, váratlan kegyelmi leiratot hoznak, kiszabadítják a szép főszereplőnőt a fogságból, hatálytalanítják a kirótt halálos ítéletet. Isten a vetítőgépből nem engedi, hogy rossz véget érjen a történet. A boldog vég nem a mozigépészek leleménye. A nyilvánosan előadott mese megnyugtató befejezése nem elvetemülten pénzsóvár álomgyárosok patentje. Már a régi görögök is… A világ egyensúlyáról van szó. Arról a hitről, hogy a végén úgyis minden jóra fordul. (Vagy a vége után.)

A cselekményük középpontjában kémnőket állító mozi-daraboknak ezzel az obligát optimista véggel kellett megküzdeni.

Greta Garbo Mata Harija kivétel. Garbo baljós személyisége tragikus félárbocra eresztett szemhéjával, ajka körül a fáradt félmosollyal azt sugallta: nem lesz ennek jó a vége. Ramon Novarróval a szerelmi beteljesülést megakadályozza a fátum. Hiába odaadó lángolás, beköszönt a rossz vég.

A Mata Hari-mese sokadik magyar leöntéseként Karády Katalinra méretezték a titkos ügynök Machitát (1943). Machita nevében is ügyesen megpendítette Mata Hari visszhangját. Egzotikus lokáltáncosnő lett a napközben angol kiskosztümben ipari kémkedéssel mellékállást vállaló műtermi mulató érzéki csillaga. Sok forgatókönyvírói fejgyötrés kellett a filmvégi autós üldözés kieszeléséhez, hogy Karády mérnök-kedvese karjai között haljon meg golyótól eltaláltan. Miközben megbánta bűnös cselekedetét, erkölcsös útra terelte a szerelem, az országúton mégis kilehelte lelkét, hogy a happy end is jóllakjék, a magasabb erkölcs is megmaradjon.

A kettős követelményt eminensen teljesítette Eizenstein egykori rendezőtársa és forgatókönyvírója, Grigorij Alekszandrov, amikor a Találkozás az Elbánál (1949) című békeharcos filmet forgatta. Szerepel benne Janet Sherwood néven egy költött kémnő. A csupa férfiak játszotta cselekményben az egyetlen női szereplő. A szerepet a rendező felesége, Ljubov Orlova játszotta. Amikor még nem kergették szovjet filmekhez a gyerekeket, hanem reklámokkal édesgették: a mozgatható kivágású mesekönyv-illusztrációk mintájára készült rácsos nyomtatványt terjesztettek. Papírrácsok mögött egyenruhában-egyensapkában, vagy kibontott hajjal látszott Orlova. A reklám szövege azt kérdezte: Barát vagy ellenség? Orlova megkapta soros tükörszerepét, mert valamennyi Alekszandrov-vígjátékban kétarcú attrakciót nyújthatott. A rendező a szereppel sikeresen megkerülte a kérdést: nem szerencsés csattanóul kivégezni a főszereplőnőt.

Más kérdés, mennyire sikerült a Találkozás az Elbánál.

François Truffaut könnyen boldogult a Jeanne Moreau-nak írt Mata Hari forgatókönyvével. Nem kellett bajlódnia már a happy endlizéssel. Amikor filmkritikusok vették kezükbe a filmkészítést, nézőpukkasztó módon akkor következett be a happy end eltörlésének programja. Godard Kifulladásig-jának befejezése kihívóan kilátástalan. A reménytelenség került mozi-trónra. Gyöngyözött az értelmiségi borúlátás. Amíg ugyanolyan klisévé kopott a kötelező pesszimizmus, mint az obligát optimizmus.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 23-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2709