KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/július
MAGYAR MŰHELY
• Tóth Péter Pál: A képmutatás kora Dokumentumfilm és kreativitás
DROGFILMEK
• Géczi Zoltán: Fehér por Kokainkrónikák 1912–2010
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Háztájiból nagyüzem Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A játékból születhetnek jó filmek Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Muhi Klára: Értő bámészkodás Aniráma
MAGYAR FILM
• Mátyás Péter: Hírös képek Dizseri Eszter: A kecskeméti rajzfilmstúdió
OROSZ SCI-FI
• Wostry Ferenc: Moszkva nem hisz a könnyeknek Timur Bekmambetov fantasztikus filmjei
• Pintér Judit Nóra: Nosztalgia és trauma Tarkovszkij Solarisa
• Roboz Gábor: Na’vik mindenütt Az Avatar mintái
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Beregi Tamás: Konzolhuszárok A videojáték és a film
• Csordás Attila: Végtelen történetek Trailer és pixel
DROGFILMEK
• Jankovics Márton: A megvilágosodás rabszolgái Drogfilmek
KALANDOK DIGITÁLIÁBAN
• Sepsi László: Digitális öröklét A kortárs fantasy és a CGI
SPORTMOZI
• Schreiber András: Virtuális testmozgás Sport a számítógépen
• Baski Sándor: Fociláz Futball és film II.
TELEVÍZÓ
• Kemenes Tamás: A dobozember Tévé a köztereken
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Amikor a vörös farok csóválja Udine
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Amerikások Hunky Blues
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Foglalkozása: elbeszélő Robert Harris: A szellemíró
MOZI
• Vajda Judit: Szarul állnak a dolgok
• Klág Dávid: I Love You Philip Morris
• Kolozsi László: Semmit magamról
• Zalán Márk: Egy másik ember
• Forgács Nóra Kinga: Mediterrán finomságok
• Pápai Zsolt: Mártírok
• Tüske Zsuzsanna: Újrakezdők
• Alföldi Nóra: Szex és New York 2
• Varró Attila: Marmaduke
• Baski Sándor: Shrek 3D
• Roboz Gábor: Toy Story 3
• Sepsi László: Drágán add a rétedet
DVD
• Alföldi Nóra: A szív bajnokai
• Teszár Dávid: Szentjánosbogarak sírja
• Pápai Zsolt: Délutáni szerelem
• Nevelős Zoltán: Invictus – A legyőzhetetlen
DROGFILMEK
• Varró Attila: Filmkémia LSD és drugsploitation

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Stranger Things

Elvarázsol a múlt

Pernecker Dávid

A Stranger Things a ‘80-as évek iránti egyre népszerűbb nosztalgiában fogant ugyan, de mégsem ezért lett az év legszerethetőbb sorozata.

 

A ‘80-as évek nem múltak el. A 2010-es évek filmtermését szemlélve ugyanis szembetűnő, hogy egyre több film próbálja megfejni ennek a dicsőséges filmévtizednek a legmarkánsabb motívumait, narratív fordulatait, stilisztikai elemeit és ikonográfiáját, sajátos naivitását és emlékezetes, harsány nyersségét. Az olyan filmek láttán, mint például a Rideg világ, a Turbo Kid, a The Guest, a Ping Pong Summer, tapinthatóvá válik ez a nosztalgia. A múltba révedt alkotások azonban csak akkor válhatnak igazán értékelhetővé, ha a másolás fetisiszta vágyálmán túl tudnak lépni. Ellentétben az olyan nosztalgikusnak szánt pénzeszsákokkal, mint a Jurassic World, az új Terminátor-, Die Hard-, és Star Trek-filmek, vagy akár az új Csillagok háborúja, a fenti filmek alkotói úgy hajtották meg fejüket a ‘80-as évek előtt, hogy közben nem áldozták fel saját kreativitásukat a „bezzeg a régi szép idők” lózungjainak és ötlettelen replikakényszerének oltárán. Ismerősségükben is sajátos történeteikben a múltidéző hódolat csak körbelengi a cselekményt és az azt benépesítő figurákat, de nem emészti fel azokat. Matt és Ross Duffer is így tapintott rá a nosztalgikus filmkészítés ütőerére sorozatukkal. A Stranger Things 1983-ban játszódik és négy tizenéves kissrác kalandját öleli fel, akik – mint akkor szinte minden tizenéves kissrác – napokat töltenek intenzív alagsori szerepjáték-maratonnal, mindenhova bringával járnak porfészkükben, szobafalukon sci-fi- és horror-plakátok sorjáznak, a suliban pedig rendre megalázzák őket. Az egyik fiút egyszer csak elragadja az ismeretlen. A természetfeletti rémségek, bizarr események és megmagyarázhatatlan tragédiák pedig apránként elkezdenek beférkőzni a városka zugaiba. A közeli erdőben működő titkos és nyilván gyanús kormánylaborból közben megszökik egy nem mindennapi tettekre képes kislány, aki hatalmas szerepet fog játszani az eltűnt fiú komoly családi- és egyéni drámákkal átszőtt felkutatásában. A Stranger Things nem eredetiségéről híres, hiszen a Duffer-testvérek által citált forrásfilmek tucatjai szétbombázzák a sorozat minden egyes epizódját, melyek első blikkre csupán olyan örökéletű művek tárházának tűnnek, mint a Poltergeist, a Videodrome, az X-akták, A dolog, a Harmadik típusú találkozások, az E.T. – A földönkívüli, az Agyfürkészők, vagy A nyolcadik utas: a Halál. Napokig lehetne sorolni az idézett kor legjobbjait, melyek fordulatait, jellegzetes stíluselemeit (díszlet, megvilágítás, carpenteri szintizene), plánjait, karaktereit Dufferék így vagy úgy, de felvillantják a nyolc rész során. Mégis, van abban valami üdítően újszerű, ahogy a raklapnyi filmes utalás (melyek nem szolgalelkű kikacsintások) ellenére a Stranger Things képes egy megérintő, érzékeny, és „sokat látottságában” is izgalmas, kerek egész filmmé válni. Nem arról van szó, hogy a szerzőpáros az ártatlan spielbergi gyerekbarátság-motívumának és a Carrie, a Tűzgyújtó, a Kincsvadászok, vagy az Állj mellém! felnövés-történeteinek olvasztótégelyében újat képes mondani – mert nem tud –, hanem arról, hogy ez a sorozat kevésbé stílus- és zsáner-érzékeny alkotók kezében idézetek érthetetlen hadarásává válna. A Duffer-testvérek legnagyobb érdeme ugyanis a Stranger Things artikuláltsága. Komor hangulata ellenére is romantikus gyermekmese ez felnőtteknek, melyben a gyerek- és felnőtt-lét kontrasztja és ambivalenciája egyre árnyaltabbá válik az egytől-egyig kitűnő színészeknek köszönhetően. Winona Ryder őrületig aggódó anyafigurája ugyan nehezen kerül közel a nézőhöz, a színésznő azonban el tudja mélyíteni a hisztérikus szerepet. David Harbour tragikus múltú, elkeseredett, de egyre eltökéltebbé váló rendőrfőnökével meglepően könnyű azonosulni, a gyerekszínészek munkáját pedig oldalakon keresztül lehetne az egekbe emelni. Az inspirált, nagyszívű alakítások pedig fel sem tűnnének, ha az itt piedesztálra emelt filmek paneljei nem illeszkednének precízen egymáshoz. Ha kilógna az öncélú nosztalgia lólába, pocsékba menne a színészek erőfeszítése és csak azt látnánk, amit már évtizedekkel ezelőtt is láttunk, és nem érdekelne senkit a hihetetlenül szerethető, bátor gyerekek sorsa. Ez azonban nincs így, és ezért is lehet az, hogy a gyorsan letehetetlenné váló sorozat azokhoz is ugyanúgy szól, azokat is ugyanúgy elvarázsolja, akik egyet sem láttak a Stranger Things világát formáló filmekből.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12910