KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/június
BLOG
• Harmat Eszter: Határ(s)értések 6. Dialëktus Fesztivál
ROBIN HOOD
• Nevelős Zoltán: A hűvös íjász
LIBERTINUS LEGENDÁK
• Kovács Ilona: Szabadság, szerelem Libertinus legendák
• Zsubori Anna: A tudás tisztítótüzében Veszedelmes viszonyok
• Ardai Zoltán: Erósz után szabadon Don Juan-filmek
ROBIN HOOD
• Orosdy Dániel: Fejedelmek, tolvajok, pojácák Robin Hood, a mozihős
KUROSAWA 100
• Géczi Zoltán: Az acéltól a szellemig Kardforgatók Kurosawa árnyékában
SPORTMOZI
• Baski Sándor: Két félidő a moziban Futball és film
ROMÁN ÚJ HULLÁM
• Gorácz Anikó: Keleten a helyzet… A román új hullám
TITANIC
• Kolozsi László: Jéghegyek közt egy afrikai Titanic – versenyfilmek
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány Titanic – A tigris éve
• Klág Dávid: A vékony szürke vonal Titanic – A sötét oldal
FESZTIVÁL
• Báron György: Vándorünnep Bari
KÉPMESTEREK
• Kriston László: Fekete-fehér színesben Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
KRITIKA
• Kolozsi László: Rossz lelkek Pejó Róbert: Látogatás
MOZI
• Nevelős Zoltán: Zöld zóna
• Tüske Zsuzsanna: Szerelem és egyéb bűnök
• Kolozsi László: Zongoramánia
• Vörös Adél: Street Dance 3D
• Parádi Orsolya: Ilyen a formám
• Forgács Nóra Kinga: Padláson
• Szabó Noémi: Az utolsó dal
• Baski Sándor: Anyátlanok
• Sepsi László: Vasember 2
• Varró Attila: Rémálom az Elm utcában
• Kovács Marcell: Ha/Ver
• Vajda Judit: Perzsia hercege
DVD
• Varró Attila: Hajsza
• Géczi Zoltán: Félelem nélkül
• Alföldi Nóra: Az erdei fantom
• Pápai Zsolt: Dillinger
ROMÁN ÚJ HULLÁM
• Gyenge Zsolt: Rend, nyelv, boldogság Új román filmek

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szuperhősök

Fantasztikus Négyes

Elfújta a radioaktív szél

Kovács Marcell

A Pókember, a Penge és az X-Men után újabb Marvel képregényalakok kerülnek a ponyváról a vászonra.

 

Régen volt, hogy egy képregényhős felbukkanása a moziban eseményszámba ment. Ma már azon sincs mit csodálkozni, ha az aktuális Marvel-film a képtelen kalandokat minden különösebb csinnadratta nélkül, a jól bejáratott gyakorlat szerint, rutinból mutatja be. A havi több tucat új füzettel jelentkező vezető képregénykiadó a Fox stúdióval szoros együttműködésben immár a filmpiacon is állandó jelenlétet harcolt ki magának, ennek fenntartásához pedig a két-háromévente érkező flancos X-Men- és Pókember-folytatások mellé szerényebb produkciók is szükségeltetnek, ahogyan a menő képregény-slágereket is kevésbé kapós, szürkébb darabok hada kíséri.

Az viszont mégiscsak furcsa, hogy a Fenegyerek, a Megtorló és a harmadik Penge után a Fantasztikus Négyes, a Marvel szent tehene is ilyen mostoha elbánásban részesült. A klasszikus Marvel-történetek alapmeséje mérföldkő a műfaj történetében, újszerű felfogásával meghatározó szemléletváltást eredményezett a rajzos történetmesélésben. Hatása a mai napig eleven, és a képregények világán túl is érezhető, gondoljunk csak a közelmúlt olyan rajzfilm-sikereire, mint a Pindur Pandúrok vagy A hihetetlen család. A hagyományos szuperhős-témájú képregény szappanoperásított változata – mert ebben rejlik a forradalmi újítás! – a hatvanas évek comics-robbanásáért egyszemélyes felelősséggel tartozó Stan Lee találmánya. A Marvel agytrösztje a fantasztikus kalandokra szomjazó olvasók érdeklődését a galaktikus küzdelmek ígéretével keltette fel, de rafináltan a hétköznapi életből vett konfliktusok realizmusával tette őket a vég nélküli történetek rabjává. Az emberszabású szuperemberek kivételes tulajdonságai a jellemükből fakadnak: a kapkodó tudós nyúlánkká válik, szégyellős kedvese láthatatlanná, a heves kisöcs fáklyaként lángol, barátjuk, a kemény legény pedig csúf kőkolosszusként szomorkodik a sarokban. Képességeik segítségével rendre leszámolnak a világot fenyegető veszedelmekkel, de az állandó nézeteltérésekből, érzelmi viharokból adódó folyamatos civakodás megviseli őket.

A Fantasztikus Négyest rendező Tim Story nem tartozik a szakma krémjéhez, legutóbb a Taxi amerikai remake-jét láthattuk tőle. Nem is igen találni a filmnek olyan vonását, amelyben a kézjegyére ismerhetnénk. A műfaji átlaggal számolva akciójelenetekben kimondottan szegény és csak ritkán látványos mozi a sok belsőben felvett jelenettel, valamint a szereplők folyamatos közelképeivel leginkább a tévés sci-fi-szériák műtermi izgalmait idézi, amit csak fokoz Michael Chiklis és Julian McMahon jelenléte, akiket a Kemény zsaruk, illetve a Kés alatt főszereplőiként ismerhetnek a tévéfüggő sorozatfalók.

És milyen kár, hogy nem rögtön a folytatással kezdődik. Kénytelenek vagyunk végigülni a szereplők bemutatásának gyötrelmes protokollját, pedig a képregénymániákus néző úgyis ismeri a szuperképességek eredetét, a többiek számára pedig egyre megy, hogy sugárzó pók harapása vagy atomkísérlet okozta a mutációt, esetleg egy radioaktív vihar a világűrben, mint a Fantasztikusok esetében. Ráadásul a zsúfolt forgatókönyv mintha mindent egyszerre akarna elmesélni, több részre való eseményt zsúfol másfél órába. Így történhet meg, hogy a rettegett Fátum Doktor is részesül a baleset során a szupererőből, de érintett a szerelmi háromszögben is, miközben misztikus-tragikus figurája a sokadik kapzsi kapitalista rémmé egyszerűsödik.

Csodák csodájára a Fantasztikus Négyes, hibáival együtt is roppant szórakoztató darab, ugyanaz a gyermeki báj hatja át, amely a két Pókember-filmet is olyan szerethetővé tette. Talán a Twin Peaks-es Mark Frost forgatókönyvírói közreműködésének köszönhető, hogy a részletekben szabados adaptáció a hatvanas évek Stan Lee-féle képregényvilágának könnyed, önmagát sohasem túl komolyan vevő, ironikus hangvételéhez mindvégig ragaszkodik. A humoros helyzetek, a mókás párbeszédek és a jópofa képi gegek révén alighanem az eddigi legszellemesebb Marvel-film született meg. És nem az benne a legviccesebb, hogy Jessica Alba atomfizikust alakít.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8365