KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/április
FILMSZEMLE UTÁN
• Gelencsér Gábor: Finomhangolás Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Túlságosan csendes magány Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Széna vagy szalma? Dokumentumfilmek
• Hirsch Tibor: Megváltás, ha ólálkodik Bibliotheque Pascal
APOKALIPSZIS MOST
• Sepsi László: Átokföldjén Válság és poszt-apokalipszis
• Nevelős Zoltán: A vég és a kezdet John Hillcoat: Az út
• Kovács Marcell: Spagetti apokalipszis Olasz Mad Max
BERLINI RETRO
• Ruprech Dániel: Sötét éjjel történt A német film és a film noir
• Schreiber András: Keleti oldal, nyugati oldal Berlin retro
ROHMER
• Bikácsy Gergely: Mosolygó szeminárium Eric Rohmer
EZO TV
• Sipos Júlia: Szellemjárta képernyő Tudomány és ezotéria
• Kemenes Tamás: Szabad-e zsírszalonnát enni fényhez? Ezo TV
• Soós Tamás: A semmittudás egyeteme Tévé és kultúra
• Kolozsi László: Pécsi misztérium Soós Péter: Géniusz, az alkimista
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Valaki ott fenn Shawn Levy: Paul Newman
FESZTIVÁL
• Báron György: A kalifa tornya tövében Dubai
KRITIKA
• Csillag Márton: Három könnyű darab Presszó 10 év, Szélcsend, Szinglik éjszakája
• Gorácz Anikó: Emberkísérlet Almási Réka: Team Building
• Reményi József Tamás: Hárman a padon Makk Károly: Így, ahogy vagytok
• Alföldi Nóra: Showban-rosszban Dömötör Tamás: Czukor show
• Varró Attila: Királyi krokettpálya Tim Burton: Alice Csodaországban
MOZI
• Zalán Márk: Elveszett személyek körzete
• Forgács Nóra Kinga: Itt is, ott is
• Baski Sándor: Agora
• Alföldi Nóra: Minden kút Rómába vezet
• Schreiber András: Vigyázat, ehető!
• Barkóczi Janka: Ajami
• Sepsi László: Kecskebűvölők
• Vajda Judit: Igazából apa
• Varró Attila: Kém a szomszédban
DVD
• Alföldi Nóra: The Rolling Stones – Gimme Shelter
• Baski Sándor: Ahol a vadak várnak
• Pápai Zsolt: Szia, anyu!
• Tosoki Gyula: Az alkonyat harcosa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szuperhősök

Éjszakai őrség

Idegenek az éjszakában

Nevelős Zoltán

Oroszország visszavág, Volgák, Zilek és trükkparádé a hazai piacon taroló misztikus sci-fiben.

 

 

Mindenki arra kapta fel a fejét, hogy Oroszországban egy hazai produkció, az Éjszakai őrség 2004-ben nagyobb bevételi eredményeket hozott, mint a Pókember 2. vagy A király visszatér. A Fox Searchlight fénycsóvája hamar le is csapott rá, így az első orosz multiplexsláger amerikai közvetítéssel járhatja be világkörüli útját a Berlinalétól egy sor további fesztiválon át a 2005 őszén következő nemzetközi bemutatókig.

A Gyűrűk Urára erősen emlékeztető prológus felvázolja az alaphelyzetet: világunkban az embereken kívül itt élnek még velünk a külsőre megtévesztésig embernek tűnő „mások”, akik két csoportra oszlanak aszerint, hogy a fényt vagy a sötétséget szolgálják. E két csoport az idők hajnalán nagy csatát vívott egymással, amit azonban megszakítottak, és fegyverszünetük értelmében éjjel a jók, nappal a gonoszok őrködnek afelett, hogy a másik társaság békén hagyja az embereket. Az éjjeli őrjárat leggyakoribb feladata például az, hogy önuralmukat vesztett vámpírokat megakadályozzon emberi torkok harapdálásában. Anton, kora harmincas moszkvai fiatalember már felnőttkorában ismerte fel másságát, amikor naivan egy illegalitásban működő boszorkány szolgáltatásait akarta igénybe venni. Napjainkban Anton már az éjjeli őrség tagjaként járja a sötét utcákat, és apránként rájön, milyen kulcsszerepet játszik azokban az eseményekben, melyek során a jó és a rossz erők nagy konfliktusa újabb fordulóponthoz érkezik.

A film sikerénél is megdöbbentőbb az a tény, hogy a honvédő háborús drámák készítőinek késői utódai éppen egy olyan műfajt választottak, a horror fantasyt, amelyben ma már alapvető elvárásnak számítanak a költséges látványelemek. Timur Bekmambetov és csapata e téren a kelet-európai filmgyártás számára feltétlenül példaértékű költséghatékonyságról tesz tanúbizonyságot; a szemrevalóan kivitelezett CGI-trükköket jól eltalált ízléssel egészítik ki a lepukkant, nyers orosz valóság tárgyi környezetének elmaradhatatlan elemeivel. Megnyílik az ég az utálatos panelrengeteg fölött, és egy szédítő légörvény magába szippant egy utasszállító repülőgépet; sárga Zil teherautó száguld végig a zsúfolt moszkvai sugárutakon, előz és úgy pördül a kanyarokban, mintha a Halálos iramban paródiájában szerepelne – szerencsére eleve humorral tálalják a jelenetet, mert a gyorsított felvétel miatt mindenképp nevetségesen hatna; Anton, anti-akcióhősünk pedig napszemüvegén keresztül sem tűnik coolabb jelenségnek, mint egy divatérzékeny vodkacsempész. A dermesztő, földöntúli történéseket érzékeltető effektek és a testi-lelki lepusztultság humorban pácolt képsorai között hol lendületes, hol szaggatott kameramozgatás és vibráló vágástechnika képezi a kötőanyagot – David Fincher és Tony Scott hatását mutatják a képek –, ami a nézők látóidegeinek fokozott terhelése miatt igen hatásos, de a szereplőkkel való azonosulás és egyáltalán az események figyelemmel követése szempontjából inkább árt a filmnek.

A képek ziláltságánál azonban még nagyobb baj a cselekmény zavarossága. A fő konfliktus világos ugyan, de a fordulatokat, váratlan megvilágosodásokat már nehezebb követni, miként azt is, egyes figurák milyen szerepet is töltenek be a játszmában. Nem rágják a szánkba hollywoodi módon a játékszabályokat mindjárt az expozíció során, amit akár bátor húzásnak is tekinthetnénk, ám az, hogy a felállás a kelleténél később válik részleteiben is világossá, sokat levon a film élvezeti értékéből. Mint sok más esetben, itt sem sült el jól, hogy egy regényíró saját maga alkalmazta filmre a könyvét, Szergej Lukjanenkónak nagy szüksége lett volna arra, hogy egy biztos kezű dramaturg kivegye a kezéből a billentyűzetet, és szorosabbra csomózza a cselekményszálakat. Ez azért is kár, mert Lukjanenko egységes világot teremtett, amely – különösen felháborítóan negatív végkifejlet révén – akkor is egyéni színfoltot jelent a fantasy műfaj palettáján, ha a történet és a film egyébként masszívan kölcsönöz a közelmúlt hasonló témájú sikerfilmjeiből (Mátrix, Hegylakó, Blade, Szárnyas fejvadász, Harry Potter-sorozat, Underworld – csak hogy a legkézenfekvőbbeket említsük).

Vége mindenesetre még nincs a kozmikus összecsapásnak, mert az eleve trilógiának tervezett művet most már csak egy váratlan világvége akadályozhatná meg a teljessé válásban, a második rész oroszországi bemutatóját már ki is tűzték 2006 első napjára, és már a harmadik rész előkészületei is folynak a Fox közreműködésével. Ha művészi értelemben egyelőre nem is, üzleti-gyártási vonalon mindenképp jelentős áttörést hozott hát az Éjszakai őrség.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/09 19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8366