KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/április
FILMSZEMLE UTÁN
• Gelencsér Gábor: Finomhangolás Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Túlságosan csendes magány Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Széna vagy szalma? Dokumentumfilmek
• Hirsch Tibor: Megváltás, ha ólálkodik Bibliotheque Pascal
APOKALIPSZIS MOST
• Sepsi László: Átokföldjén Válság és poszt-apokalipszis
• Nevelős Zoltán: A vég és a kezdet John Hillcoat: Az út
• Kovács Marcell: Spagetti apokalipszis Olasz Mad Max
BERLINI RETRO
• Ruprech Dániel: Sötét éjjel történt A német film és a film noir
• Schreiber András: Keleti oldal, nyugati oldal Berlin retro
ROHMER
• Bikácsy Gergely: Mosolygó szeminárium Eric Rohmer
EZO TV
• Sipos Júlia: Szellemjárta képernyő Tudomány és ezotéria
• Kemenes Tamás: Szabad-e zsírszalonnát enni fényhez? Ezo TV
• Soós Tamás: A semmittudás egyeteme Tévé és kultúra
• Kolozsi László: Pécsi misztérium Soós Péter: Géniusz, az alkimista
KÖNYV
• Pápai Zsolt: Valaki ott fenn Shawn Levy: Paul Newman
FESZTIVÁL
• Báron György: A kalifa tornya tövében Dubai
KRITIKA
• Csillag Márton: Három könnyű darab Presszó 10 év, Szélcsend, Szinglik éjszakája
• Gorácz Anikó: Emberkísérlet Almási Réka: Team Building
• Reményi József Tamás: Hárman a padon Makk Károly: Így, ahogy vagytok
• Alföldi Nóra: Showban-rosszban Dömötör Tamás: Czukor show
• Varró Attila: Királyi krokettpálya Tim Burton: Alice Csodaországban
MOZI
• Zalán Márk: Elveszett személyek körzete
• Forgács Nóra Kinga: Itt is, ott is
• Baski Sándor: Agora
• Alföldi Nóra: Minden kút Rómába vezet
• Schreiber András: Vigyázat, ehető!
• Barkóczi Janka: Ajami
• Sepsi László: Kecskebűvölők
• Vajda Judit: Igazából apa
• Varró Attila: Kém a szomszédban
DVD
• Alföldi Nóra: The Rolling Stones – Gimme Shelter
• Baski Sándor: Ahol a vadak várnak
• Pápai Zsolt: Szia, anyu!
• Tosoki Gyula: Az alkonyat harcosa

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hrabal mozija

Hrabal táncórái

Ha nem volnának darazsak

Kelecsényi László

Állítólag nálunk már népszerűbb, mint szülőhazájában. Menzel által forgatott filmjei halhatatlanná tették a humorát.

 

Az első találkozásunk az egykori Filmmúzeumban esett meg. Bohumil Hrabal 1967 áprilisának végén érkezett meg Pestre. No, nem ő, személyesen, hanem csak a filmje, amit Jiři Menzel rendezett. Nemigen lehetett előzetes fogalmunk róla: mi ez a mű, és ki ez a kettős, az író és a rendező. A bemutatásra kerülő mozgókép alapjául szolgáló regény ugyan már olvasható volt magyarul, mert korábban megjelent a Senki sem fog nevetni című antológiában, de a Pozsonyban kinyomtatott 2050 példány csak ma számít soknak, akkor eltűnt a szocialista könyvkereskedelem labirintusában. Különben is eltérő címen jelent meg a regény, és sokáig Élesen követett vonatokként szerepelt az újabb és újabb nyomtatásokban.

Az akkori Filmmúzeum ritka ajándéka volt a viszonylag gyors bemutató; persze csak egyetlen előadás, szombat este tíz órás kezdettel – ha jól emlékszem, még hangbemondással – kizárólag szemfüleseknek, akik megtudták, hogy itt a friss Oscar-díjas szomszéd. Akkoriban a nem angol nyelvű filmek szobrocskái nagy előszeretettel Kelet-Európa felé tartottak. Két évvel korábban az Üzlet a korzón nyerte el a díjat, most ez a pikáns humorú dolgozat, amiről azt lehetett hallani, hogy egy ifjú ember legfőbb gondja a háború sötét napjaiban, hogy ejakuláció praecoxban szenved, meg hogy egy fiatal vasutaslánynak végigpecsételik a csupasz fenekét.

Miféle cenzurális ribillió tört volna ki nálunk, ha egy világháborús témájú magyar filmben ilyesmit mutattak volna be az alkotók. Nálunk A tizedes meg a többiek humora is szokatlanul hatott, nem beszélve Jancsó Így jöttem-jének egyik képsoráról, ahol egy meztelen lányt vesznek üldözőbe a férfi főszereplők.

Hrabal és Menzel jött, látott (azaz mi láttuk a filmjüket) és győzött. A cseh filmhumor betetette a lábát az akkor még másképp hívott Róna utcába. Jó értelemben vett utánzói támadtak, akik kaján örömmel hivatkoztak rájuk. Ha nekik lehet, akkor nekünk miért ne?

A következő magyar Hrabal-kötet már 4400 példányban hagyta el a nyomdát. Ütős idézetekkel reklámozta az Európa Kiadó. A hátsó borítón pro és kontra olvasói vélemények sorakoztak. „Maga egy disznó, aki mindig azokat a szituációkat keresi, amelyekben aztán kiélheti perverz nemiségét.” – „Könyvei elolvasása után nekem már nincs többé nyugtom, szüntelenül kínoz és üldöz a kimondhatatlan szépség, törékenység, tréfa, fájdalom és bölcsesség, a fene egye meg magát, szent uram.” – „Valaki glóriát teremtett maga köré, s most csak arról fecseg mindenki, hogy milyen kitűnő író. Holott egy bitang, egy csirkefogó, s talán még buzi is vagy impotens.” – „A humornak sok olyan fajtája van, amelynek éle megsebzi az ember belsejét. Mindegyik másképp. Hrabal elvtárs fegyvere ezüstösen cseng, s szúrása balzsamot fakaszt.”

1969-ben, amikor ez a vékony, mindössze tíz novellát tartalmazó kötetke megjelent nálunk, a prágai tavaszból már rosszkedvünk tele lett. Olvastam lelkesen a szövegeket, nem a cseh, hanem a hazai államvasút egyik irodájában. Sajnos, Hubička forgalmista úr nem abban az anyagraktárban dolgozott, ahol én, nem ott pecsételte végig Zdenička kisasszony hátsóját. Táncórák idősebbeknek és haladóknak – ez állt a 18 forintba kerülő könyvecske borítóján. Amikor a főnököm meglátta, mit olvasok stikában, kivette a kezemből, megnézte, majd visszadobta az íróasztalomra. – Ebből nem lehet megtanulni – közölte némi fölénnyel, mégis tudatlanul.

Meg lehetett tanulni tőle – táncolni is meg szakadékok peremén sétálni nagy lelki nyugalommal. Felmászni a kéményre, körültekinteni, és sértetlenül visszatérni a földre. Csak annyira odaadni a lelkünket egy diktatúrának, hogy belső lényünk még szabad maradjon.

Ha nem volnának darazsak, hajtogatja az idősebb Hrusínskỳ a Hóvirágünnepben. Bizony, szép is lenne a világ, ha nem volnának. Annyira szép, hogy nem tudnánk betelni vele. Csak ülnénk az Aranytigrisben, Hrabal törzshelyén, a Husova utcában, Prága óvárosában. Csak hoznák az aranyló söröket, és nem tennénk rá az alátétet a korsó tetejére, ami ott azt jelenti, nem kérünk többet. Kell nekünk Hrabal, nagyon kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 10-10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11869