KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/március
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Tiszta Amerika Magyar filmipar
• Kolozsi László: Magyar kopó Hazai bűnfilmek
• Schreiber András: Pótkávé Bűnügyi tévémagazinok
EDGAR ALLAN POE
• Géczi Zoltán: Míg e rejtélyt meglesem Edgar Allan Poe
• Janisch Attila: Az inga alatt A filmszerűtlen Poe
ALVILÁGI AMERIKA
• Roboz Gábor: A bánatos krónikás Dennis Lehane
EDGAR ALLAN POE
• Kovács Marcell: Többször használatos rémálmok Poe és Corman
KAMASZMOZI
• Varró Attila: A változás kora Farkasember-filmek
• Vajda Judit: Grimm és az idegenek Nem félek a farkastól
• Jankovics Márton: A korona súlya Kamaszkirálynők
• Forgács Nóra Kinga: Nem leányálom Andrea Arnold: Akvárium; Lone Scherfig: Egy lányról
OLIVEIRA 101
• Forgách András: Az öregkor diszkrét bája Manoel de Oliveira
ÉSZAK-KOREA
• Teszár Dávid: Remetediktatúra Dokumentumfilmek Észak-Koreáról
• Csoma Mózes: Pulgaszari Sin Szang Ok megpróbáltatásai
FESZTIVÁL
• Barkóczi Janka: Cigányút
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Filmsziget BBS 50
• Grunwalsky Ferenc: A Sáncban
TELEVÍZÓ
• Kemenes Tamás: Szigorúan nyilvános Rejtett kamerás műsorok
• Baski Sándor: Csak egy kattintás A filmelőzetesek története 3.
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Körkörös történelem Oda az igazság
• Bori Erzsébet: Vendégjáték Erdélyben Peter Strickland: Varga Katalin
• Gorácz Anikó: Háromszög franciaágyra Májusi zápor
MOZI
• Vincze Teréz: Éhség
• Schreiber András: Kilenc
• Baski Sándor: A sötétség határán
• Fekete Tamás: Mindenki megvan
• Varró Attila: Komfortos mennyország
• Kovács Marcell: Éli könyve
• Sepsi László: Légió
• Teszár Dávid: Milarepa
• Tüske Zsuzsanna: Testvérek
• Parádi Orsolya: Coco Chanel és Igor Sztravinszkij
• Vajda Judit: Fekete villám
• Alföldi Nóra: 9
DVD
• Ádám Péter: Truffaut-gyűjtemény
• Pápai Zsolt: A vonat
• Alföldi Nóra: Náci zombik
• Tosoki Gyula: Idegenek Velencében

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Te, aki élsz

Vincze Teréz

Du levande­ – svéd, 2006. Rendezte és írta: Roy Andersson. Kép: Gustav Danielsson. Zene: Benny Andersson. Szereplők: Jessika Lundberg (Anna), Elisabeth Helander (Mia), Björn Englund (Tubás), Leif Larsson (Ács), Olle Olson (Tanácsadó). Gyártó: Posthus Teatret / Studio 24 / SFI / Thermidor. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 95 perc.

 

Roy Andersson rendezőnek már előző, 2000-ben Cannes-ból különdíjjal hazatérő filmje, a Dalok a második emeletről is vicces darab volt a maga abszurd, sarkvidékien dermesztő módján. Fogunkat csikorgatva nevethettünk a családi kapcsolatokat, a kapitalizmus gépezetét, a történelem kísértő árnyait, vagyis általában az emberi létet kegyetlen szikársággal kifigurázó epizódokon. Ott a gondosan, mozdulatlan kamera elé komponált tablókban a (mostani filmhez képest legalábbis) élénknek tűnő acélszürkék dominanciáját néha még megtörte egy-egy nagyon gazdaságosan mért melegbarna, vagy egy parányi vörös, ugyanakkor a jelenetek tragikus hangvétele nem igen engedte, hogy harsányan nevethessünk.

A Te, aki élsz sok mindenben tökéletes párdarabja az előző filmnek – a hírek szerint egy trilógia első két darabjáról van szó. Az új filmben az egymást követő epizódok, vagyis a (négy kivétellel) álló kamera előtt kibontakozó képek még inkább töredékes narratív szerkezetet mutatnak, a kapcsolódások még távolabbiak, mint az előző filmben. A döntő mértékben stúdióban felépített-felvett jelenetek színeit ugyanarról a palettáról válogatták, mint a Dalok…-ét, csak mintha mindent még reménytelenebbül fakóra vettek volna, aminek háttere előtt egy élénk rózsaszín női csizma talán még inkább a reménytelen vágyakozás szimbólumának hathat.

Miközben a színek kétségbeejtőbbek lettek, és a (svéd)acélszürke beborítja a vásznat, illetve a történések sem nélkülözik a tragikumot, a filmnek a Dalok…-hoz viszonyított hangnemváltását jelzi, hogy ezúttal már kénytelenek vagyunk harsányan röhögni az emberi lét abszurditásán. Az olyan epizódok, mint amikor a csupa szürke-zöld világban kiderül, hogy csak piros szőnyeget lehet kapni a boltban, vagy amikor az ólomszürke ég alatt élő rezesbanda-tagok, kietlen kockalakásaikban magányosan nagydobon vagy óriástubán gyakorolnak – egyszerűen ellenállhatatlanul harsány nevetésre ingerelnek. A zenének egyébként is új és fontos szerep jut a filmben a rezesbanda-tagokon és a váratlan pillanatban is dalra fakadó énekesnőn keresztül, ami miatt egy rövid pillanatig még azt is képzelhetjük, hogy Andersson a szerzői filmekbe oltott musical utóbbi időben lépten-nyomon felbukkanó hibridjével kísérletezik.

Az előző filmhez hasonlóan végtelen forgalmi dugókban és nyomasztó magányban élő emberek gyakran fordulnak a néző felé, hogy az életüknél csak alig abszurdabb álmaikat meséljék el, s valójában a film első képe arra az értelmezésre is lehetőséget ad, hogy az egészet egy elmesélt álomnak tekintsük. Mindenesetre úgy látszik, Roy Andersson lidérces rémálma az emberi lét abszurditásáról tovább folytatódik, és újra mosolyt fog csalni az északi humor kedvelőinek arcára, akik jól tudják, hogy amiről nem lehet beszélni, azon inkább röhögni kell.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9670