A legújabb Zemeckis–Spielberg-koprodukció úgynevezett koncepciófilm: alapötletek összevonásával létrehozott, egyáltalában nem eredeti, de kivitelezésének köszönhetően aránylag szórakoztató (és szinte azonnal felejthető) mesefilm. HORROR-mesefilm, teszem hozzá! A sajtóvetítés után egy kolléga megjegyezte, hogy fogalma sincs, a film célközönsége melyik korosztály valójában: kisgyerekeknek túl rémisztő, felnőtteknek – bár aranyos, de – bárgyú.

A helyzet persze messze nem ennyire kilátástalan (egy Spielberg valószínűleg jobban tisztában van a film eladhatóságának lehetőségeivel, mint az egyszeri filmesztéta), mindenesetre az apró gyerekeket (öt centi alatt) megkímélném ettől a filmtől. A címadó Rém-rom ugyanis néhol egészen hatásos tud lenni a maga emberevőház-valóságában.

Ami persze álvalóság, olyannyira, hogy mósön kepcsör. Ez az a technika ugyebár, mikor a szereplők test- és arcmozgását lemodellezik, számítógépben eltárolják, majd – jelen esetben – erre húzzák rá az egyes figurák bőrét. A karakterek mimikája olyannyira reálisra sikerült, hogy nem is igazán értem, miért nem élőszereplős film a Rém rom, hiszen az egyetlen nem emberi figura, a komputer által életre keltett szörnyház „rendes” filmen is tök ugyanígy nézett volna ki.

A nyolcvanas évek hollywoodi gyerekfilm-sikereinek ötletei kutyulódnak össze jelen esetben (Kincsvadászok, Űrrandevú, stb.), és állnak össze többé-kevésbé homogén egésszé, mégis, legjobban az Ami sok, az sokk (The 'burbs) kísért, a külvárosi paranoiának ez a remekműve. Ahogy Tom Hanks, úgy a Rém rom hősei sem tűrhetik embertársuk privátszféráját. Ha Amerikában titkaid vannak, akkor te nem is lehetsz igazi amerikai.