KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/január
AMERIKA HÁBORÚI
• Kolozsi László: Megszállottak Amerika háborúi
• Barotányi Zoltán: Véres emlékek Az iraki konfliktus dokumentumfilmen
• Barkóczi Janka: A másik élete Izraeli-arab háborúk
BRET EASTON ELLIS
• Hungler Tímea: Nárcisz és Psycho Ellis Csodaországban
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: A szorongás jegyében Henri-George Clouzot és a film noir
• Ádám Péter: A pokol bugyraiban
• Sepsi László: Véresen tálalva Új francia horrorfilmek
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Mérföldnyi festett sötétség Rembrandt és Greenaway
KEN LOACH
• Gyenge Zsolt: Ha egyet láttál, mindet láttad? Ken Loach
• Takács Ferenc: Egy szelíd szabadságharcos Szabad világ, Barátom Eric
TELEVÍZÓ
• Orosdy Dániel: Kistelepesek Szomszédok
NETMOZI
• Baski Sándor: Hamarosan a mozikban A filmelőzetesek története 2.
• Hirsch Tibor: Szecskázz! You Tube-mozi
KÖNYV
• Parragh Ádám: Ömlesztett vércsoportosítás Vajdovich Györgyi – Varga Zoltán: A vámpírfilm alakváltozatai
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Kötél általi bizonyítás Sopsits Árpád: A hetedik kör
• Csáki Judit: Nincs kegyelem A Nibelung-lakópark
• Tüske Zsuzsanna: Drámába zárva Halálkeringő
• Nevelős Zoltán: A tükör túloldalán Doctor Parnassus és a képzelet birodalma
MOZI
• Varró Attila: A doboz
• Baski Sándor: Woodstock a kertemben
• Kovács Marcell: Hold
• Schreiber András: California Dreamin’
• Tüske Zsuzsanna: Továbbállók
• Roboz Gábor: 51-es bolygó
• Forgács Nóra Kinga: Legmelegebb nap
• Vajda Judit: Karácsonyi történet
• Parádi Orsolya: Sárkányvadászok
• Sepsi László: Pokoli édenkert
• Szabó Noémi: Derült égből szerelem
DVD
• Alföldi Nóra: Elit halálosztók
• Pápai Zsolt: Andrzej Wajda háborús trilógiája
• Kovács Marcell: Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét!
• Nagy V. Gergő: Alkonytájt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holly Woodi történet

Hirsch Tibor

 

Van egy rendező. Régi nagy név. Megöregedett Viszont mégis nagyon sóvárogja a Nagy Visszatérést. Évről évre halványul múlt idők Oscarjainak fénye, és a Woody-alteregóra többé filmet nem bíznak. Ha rábíznák, elszúrná. Innen indul a bonyodalom, kibontakozik, lezáródik. Mert amúgy egyszerű az egész: mégis rábízzák, és ő mégis elszúrja. Hogy hogyan szúrja el (nyilván mindig másképpen), ez lehet érdekes a kívülállónak, de nyilván nem érdekes a film producerének. A producer szempontjából színtiszta unalom. Mindig más, de mindig ugyanaz. Például a pszichoszomatikus vakság. Használhatatlan filmművésznél a biztos bukás okainak örökös érdekessége és eredetisége – papírforma.

Van egy rendező. Régi nagy név. Woody Allennek hívják. Sok filmet csinál: hogy mindig ugyanolyat, vagy egyre gyengébbeket – megoszlanak a vélemények. Témája szerint azért mindegyik érdekes, a rossz is, tehát az érdekesség nála papírforma. Az is papírforma, hogy mindegyiket úgy fogja megcsinálni – sikertelen mait és közepesen sikeres holnapit – mint aki nagyon sóvárogja a maga mindig érdekes témáival a Nagy Visszatérést.

Legújabb érdekes témája pedig egy rendező, aki nagyon sóvárogja. Egy régi nagy név. Aki még mindig érdekes, de éppen érdekességében unalmas, mert nála az érdekesség a papírforma. Akinek nem volna szabad filmet csinálni, hiszen megöregedett, és mégis csinál, és elrontja. És persze érdekes okból rontja el.

Ez volna az érdekes téma, érdekes üzenettel. Az érdekes üzenet: ezzel az érdekesség-hajhászó, modoros, hisztis, nárcisztikus lélekkel, ha az ember már úgyis öreg, ha az emberben már úgysem bíznak, csak tucat-filmet lehet alkotni.

És tessék: Woody Allen (az igazi) csinál egy újabb tucat-filmet. Vagyis a tételt bizonyítja. Vagyis nem bizonyítja: hiszen csak jó filmben mutathatná meg hitelesen, hogy a maga érdekességeibe belezavarodott öreg rendezőnek szükségszerűen rossz filmet kell csinálnia. Vagyis mégis bizonyítja: ezzel a paradoxonnal. Hogy a személyesség sem garancia a jó filmre, az önsajnálat sem, a téma bizarr érdekessége sem, az őszinteség sem.

Jó, mondjuk az őszinteség – az igazi – garancia volna. Az igazi őszinteséget azonban az önszeretet képes agyonnyomni. Ha legalább ez a nagyon öreg ember egyszer kevésbé dekoratív hölgyekkel szerettetné meg magát történetei végére. Ha legalább egyszer nem tenne úgy, mint akinek ez még mindig kijár. Ha legalább a happy end külön kis sugallatával, miszerint, ami Amerikában blöff, azt Európában beveszik a sznobok, mint filmművészetet – nem sértene meg engem, minket személyesen.

Mert hogy megsért. Húszegynéhány esztendeje, az Annie Hall idején, még pontosan tudta, hogy ez a filmművészeti kettős mérce másképpen van. Harminc esztendeje gondolta ugyanígy, de akkor még megilletődve. Akkor még igazi Európa-komplexusai voltak. Most pedig tessék, egy gyenge záró-poén kedvéért elárul bennünket.

Szóval van egy rendező. Nagy név. Megöregedett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2244