KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/január
AMERIKA HÁBORÚI
• Kolozsi László: Megszállottak Amerika háborúi
• Barotányi Zoltán: Véres emlékek Az iraki konfliktus dokumentumfilmen
• Barkóczi Janka: A másik élete Izraeli-arab háborúk
BRET EASTON ELLIS
• Hungler Tímea: Nárcisz és Psycho Ellis Csodaországban
FRANCE NOIR
• Ádám Péter: A szorongás jegyében Henri-George Clouzot és a film noir
• Ádám Péter: A pokol bugyraiban
• Sepsi László: Véresen tálalva Új francia horrorfilmek
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Mérföldnyi festett sötétség Rembrandt és Greenaway
KEN LOACH
• Gyenge Zsolt: Ha egyet láttál, mindet láttad? Ken Loach
• Takács Ferenc: Egy szelíd szabadságharcos Szabad világ, Barátom Eric
TELEVÍZÓ
• Orosdy Dániel: Kistelepesek Szomszédok
NETMOZI
• Baski Sándor: Hamarosan a mozikban A filmelőzetesek története 2.
• Hirsch Tibor: Szecskázz! You Tube-mozi
KÖNYV
• Parragh Ádám: Ömlesztett vércsoportosítás Vajdovich Györgyi – Varga Zoltán: A vámpírfilm alakváltozatai
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Kötél általi bizonyítás Sopsits Árpád: A hetedik kör
• Csáki Judit: Nincs kegyelem A Nibelung-lakópark
• Tüske Zsuzsanna: Drámába zárva Halálkeringő
• Nevelős Zoltán: A tükör túloldalán Doctor Parnassus és a képzelet birodalma
MOZI
• Varró Attila: A doboz
• Baski Sándor: Woodstock a kertemben
• Kovács Marcell: Hold
• Schreiber András: California Dreamin’
• Tüske Zsuzsanna: Továbbállók
• Roboz Gábor: 51-es bolygó
• Forgács Nóra Kinga: Legmelegebb nap
• Vajda Judit: Karácsonyi történet
• Parádi Orsolya: Sárkányvadászok
• Sepsi László: Pokoli édenkert
• Szabó Noémi: Derült égből szerelem
DVD
• Alföldi Nóra: Elit halálosztók
• Pápai Zsolt: Andrzej Wajda háborús trilógiája
• Kovács Marcell: Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét!
• Nagy V. Gergő: Alkonytájt

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

A képzelet rab szabadsága

Mészöly Miklós

Azt gondolom, hogy az igazi gyász és veszteség mindig abban különbözik, hogy képes bevilágítani a maga elpusztíthatatlanabb jelentésébe. Ha ellentmondásosan is, de alkalmat ad egy mélyebb evidencia megértésére. Távolabbról közelítve, talán ez lenne a legillendőbb és legtalálóbb mondanivalója Federico Fellini requiemjének is.

Szakelemzésekben eddig sem volt hiány, ezután sem lesz – az életmű átfogó sugalmazásának mégis marad egy olyan hangsúlya, amit a nézői közvetlen élmény fog tartósabban becsülni és méltányolni. Azoké a rangos és egyáltalán nem rangos örök nézőké, őrök lazzaroniké, akiknek pontos rögeszméik vannak arról, hogy a művészetek exkluzív csontjáról mit lehet és érdemes útibatyuba menteni.

Ezt sokféleképpen körbejárhatjuk. Egyszerű nézőként azt hangsúlyoznám, hogy milyen jó és szép, milyen megnyugtató, hogy nincs esztétikai hatályossággal függetleníthető és autonóm képzelet – csupán a valóság, a számunkra befogható Föld és Univerzum továbbgondolása s elképzelése. Amit a mitológia is helyben hagy és illusztrál. Mi és kicsoda legyőzhetetlen – s hogyan? Emberi-isteni metaforával: Anteus; az ő ravasz titka beszél erről. Ő, aki ha hajszálnyira is hűtlen (lenne) a földhöz; ha a psziché televény tartományát leválaszthatónak gondolná a szómáról – az egyetemes nehézkedés anyaölelését tagadná meg, s veszítene: a legyőzetést és árvaságot választaná. Azok közé rendelné magát, akiket az idő Molochja méltó feledéssel a névtelenségig fölemészt. Aki a lélegző Anyagról megfeledkezik; nem lehet igazi partnere az isteneknek.

Fellini – mint a másik beavatott honfitársa, aki „fára” telepíti a hősét, hogy mindentudóbban lehessen megítélője az örökemberi játszmának –, biztos ösztönnel tudja, hol a titokzatos határ, aho: a mitikusan „rab képzelet” s az ún. „mesei” közreműködésével egyáltalán létrejön (jöhet) az élményben is hitelessé váló valóság; a kemény vagy lágy, hideg vagy forró, de legmélyebben valós valóság.

Legérettebb alkotásaiban szinte archaikus könnyedséggel meri elhárítani a – teoretikusan és esztétizálva – oly rangosan fölértékelhető izmusok megválté ajánlatait. Nem vonzotta a holográf valóságábrázolások megtévesztő és mulandó dömpingje. S az az önhitt biztonság, hogy mikor éppen trenddé divatosodnak, mindig épp akkor lesz szó arról a titokról mélyebb fekvésben – higgyük el! – ami a valóság alatt és mögött van Fellini másképp volt gyermek, kamasz és többet tudó vén routinier. A nem szégyellt és kendőzetlen megszenvedettség vitte közel az örökemberi bugyrok – a halál, szerelem, közönségesség, infámia, kegyetlenség, öröm – lidércesen igaz és szép vigyorához s csúfságához, mosolyához és könnyéhez.

Mesélt? Igen. Ahogy a magát álmodó ember és föld ez álmon belül álmodik, – mert másképp hogyan is beszélhetne hitelesen az emberi valóságról? Ez az ő pontossága a holográf-egzaktságaink eleve alkati pontatlanságával szemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=189