Televízó

Foglyok

Tilos az Á

Gelencsér Gábor

Abszurd történet realista stílusban az ötvenes évekről. Az Oscar-díjas Deák Kristóf első egész estés tévéfilmje.

A Foglyok főcímén olvasható felirat – „Igaz történet alapján” – kétszeresen is érvényes a filmre. Michnay Gyula 1951 tavaszán nyolcadmagával megszökött a recski internálótáborból. Neki egyedül sikerült elhagynia az országot – társait egytől-egyik elkapták –, s tőle hallott először a nyugati világ meg a rokonaikról mit sem tudó aggódó családtagok egy része a tábor létéről, illetve az ott raboskodókról, akiknek nevét beolvasták az Amerika Hangja és a Szabad Európa Rádióban. S valós történeten alapul a szökött internáltak utáni hajtóvadászat egyik abszurd esete, amikor Michnay feltételezett bujkálásának helyszínére, egy budapesti lakásba napokra bevette magát az ÁVÓ, amit onnantól fogva senki nem hagyhatott el; az ott élők mellett azok sem, akik ilyen-olyan okból vesztükre becsengettek hozzájuk. Michnay akciójáról már készült játékfilm, Gyarmathy Lívia Szökése 1997-ben, miután a rendező forgatókönyvírótársával, Böszörményi Gézával két dokumentumfilmben is feldolgozta a tábor történetét (Faludy György költő, 1987; Recsk 1950–1953 – Egy titkos kényszermunkatábor története, 1988). A Foglyok voltaképpen a Szökés „spinn off”-ja: az ÁVÓ és a „szobafogságra” ítélt lakók nézőpontjából meséli el Michnay sikeres szökésének történetét. A fogalom használata azért is jogosult, mert ahogy Gyarmathy Líviáék az akció- vagy menekülős film zsánerét társították a politikai témával, Deák Kristóf és forgatókönyvírója, Vörös András is hasonlóképpen tesz, csak ők abszurd szatírát formálnak a minden abszurditása ellenére igaz történetből.

A Foglyok akkor jó, amikor ehhez a műfajhoz tartja magát, ám amikor ettől eltér, nem tudja elkerülni az ötvenes évek-filmek kliséit. Ahogy a kékpaszományosok vernek, miközben azt hajtogatják, nem szívesen teszik, de ez a parancs, az a terror ábrázolásának már elhasznált közhelye. Ám ahogy az ÁVÓ-sok civilben, étlen-szomjan üldögélnek az egyre kaotikusabbá váló, jobb napokat megélt polgári otthonban, abban van valami eredetiség és szellem. Mindaz, ami ebből a valóban abszurd alaphelyzetből fakad, jól működik a filmben. Mivel már az ostromból maradt felesborsót is felszolgálták ebédre, muszáj lemenni vásárolni – a civilben is elég jól azonosítható kísérő társaságában, a sarki fűszeres közönségének nem kis megrökönyödésére. A römipartit ultira kell váltani, mivel az unatkozó hatóság is szívesen beszállna. És így tovább, még számos jól sikerült geg színesíti a történetet. A népes lakótársak közül is a szatirikusan eltúlzott szereplők a legjobbak, így mindenekelőtt a jóslással foglalkozó albérlő (Vasvári Emese nagyvonalú alakításában), s ebben a kontextusban az egyébként kevésbé eredeti karakterek is működőképesek, mint a sunyi nyilasból sunyi ÁVÓ-s besúgóvá átvedlő házmester (Molnár Levente), vagy a helyzeten rezignált humorral, bölcs derűvel felülemelkedő családfő (Fekete Ernő). Az abszurd helyzet azonban nemcsak abszurd szituációkat és karaktereket mozgat a történetben, hanem drámaiakat is, s ezek már jóval erőtlenebbek, hiteltelenebbek. A főhős, a (fél)testvéréért és (egy darabig) kint rekedt kedveséért aggódó ifjúkommunista párttag (Sodró Eliza) valamiféle belső meghasonlottságot, válságot él át a történtek hatására; kezdetben gyanakvó, bizalmatlan, mindenáron politikai magyarázatot keres az abszurd szituációra. Ő az egyetlen, akin nyomot hagy a néhány napos fogság „kalandja”: komoly, elgondolkodó arccal hagyja el a lakást, mögötte egy immár őt követő ÁVÓ-s homályos alakjával. Ő továbbra is fogoly marad – ha másképp nem, a lelkiismeretfurdalás foglya.

A többiek viszont annak kezelik a helyzetet, ami: a diktatúra abszurd működés(képtelenség)ének. Deák Kristóf az Oscar-díjas Mindenki szellemében ezúttal is a gyerekekre bízza az igazság kimondását, amikor a család kisfia ráébreszti a faarcú ÁVÓ-st, hogy ők nem Gálnak, hanem Gaálnak írják a nevüket. Vagyis eltévesztették a házszámot… S ha ez a kis ‘a’ betű nem tilos, akkor már az átjárás sem az, csak az eddigiekről ne szóljanak senkinek, kéri nyomatékosan a nagy Á a kaland szenvedő alanyaitól, még egy utolsót csavarintva a helyzet abszurditásán.

A Foglyok a tekintetben mindenképp tanulságos film, hogy míg Buñuelnek Az öldöklő angyalban ténylegesen abszurd helyzetet kellett teremtenie a burzsoá társadalom életképtelenségének bemutatásához, addig nálunk, legalábbis az ötvenes években, az ilyesfajta abszurd maga volt a politikai realitás.

FOGLYOK – magyar, 2019. Rendezte: Deák Kristóf. Írta: Vörös András. Kép: Gózon Francisco. Zene: Balázs Ádám. Vágó: Csillag Mano. Producer: Osváth Gábor és Dreissiger László. Szereplők: Sodró Eliza (Sára), Szamosi Zsófia (Ilona), Fekete Ernő (Gaál Ernő), Porogi Ádám (Guszti), Molnár Levente (Rezső), Lengyel Ferenc (Őrmester), Jászberényi Sándor (Törzsőrmester), Vasvári Emese (Boris). Gyártó: Filmfabrique. A Duna TV bemutatója. 100 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2020/02 55-55. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14436

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -