KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/november
ANGER APOKALIPSZISE
• Kecskés Péter: Haragos Apokalipszis Kenneth Anger
PÓKERMOZI
• Schreiber András: A nagy beetetés Tévépóker
AMERIKAI ÁLMOK
• Jankovics Márton: Kertvárosi titkok Született feleségek
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pintér Judit: Tullio Kezich (1928–2009)
• Schreiber András: Bujtor István (1942-2009)
AMERIKAI ÁLMOK
• Vörös Adél: Álommunkák A kertvárosi Amerika
• Barotányi Zoltán: Henyék, lúzerek, Szuburbia Amerika hátsóudvara
PÓKERMOZI
• Deák Dániel: Flush back Pókerfilmek
AZ ISMERETLEN BERGMAN
• Pápai Zsolt: Nők, lelki tájban Robert Altman Bergman-trilógiája
• Gelencsér Gábor: Ördög és pokol Korai Bergmanok
• Tüske Zsuzsanna: Stockholmi randevú Ingmar Bergman: Ez itt nem történhet meg
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 3. rész
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Dargay Marcell: Lőj a zongoristákra! Az újhullám zenéje
• Jancsó Miklós: Ó, a Nouvelle Vague!
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: Szerencsés ember a felvevőgéppel Beszélgetés Pados Gyulával
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Holdonjárók Cinefest 2009
KRITIKA
• Báron György: Történelem félárnyékban Mészáros Márta: Utolsó jelentés Annáról
• Reményi József Tamás: Érintő Mátyássy Áron: Utolsó idők
KÖNYV
• Baski Sándor: Pánik helyett Stachó László – Molnár Bálint: A médiaerőszak
MOZI
• Nevelős Zoltán: The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek
• Schreiber András: Egy kurtizán szerelmei
• Parádi Orsolya: Páros mellékhatás
• Forgács Nóra Kinga: Welcome
• Sepsi László: Gamer – Játék a végsőkig
• Vajda Judit: Rémségek cirkusza
• Tüske Zsuzsanna: Julie & Julia – Két nő egy recept
• Varró Attila: Vakító fehérség
• Kovács Marcell: Sorority Row
• Baski Sándor: Ördög bújt beléd
E-MOZI
• Alföldi Nóra: A grófnő
MOZI
• Szabó Noémi: A Holdhercegnő
DVD
• Géczi Zoltán: Chang Cheh mesterhármasa
• Pápai Zsolt: Kis-nagy világ
• Gelencsér Gábor: Próba után
• Varga Zoltán: Leszbikus vámpírok gyilkosai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

„A technika nyomasztó ugyan...”

Modor

Faragó Vilmos

 

Tegyünk egyszerű próbát. Kapcsoljuk be rádiónkat, mondjuk a Reggeli Krónikánál. Megszólal a hang a dobozkából, a dobozka ott áll az ágy melletti szekrénykén, kampón lóg a fürdőszobában, konyhai munkaasztalunkon ücsörög, birkóztunk éppen ágybahúzó lustaságunkkal, habszakállú Mikulásként toporogtunk a fürdőszobai tükör előtt, kenyeret pirítottunk rácsos platnin a konyhában, megszólal a Hang – és nekünk szól. A miénk. Női hang, tehát érzéki egy picit, és ugyanilyen picit anyás. Jóreggelt kíván, elmondja, hogy Celesztin nap van ma, nehogy elfelejtsük, illik felköszöntenünk valamennyi Celesztin nevű hozzátartozónkat, az idő télies, ezt mondják a meteorológusok, de ő is tapasztalta, öltözködjünk rétegesen, és jön utánunk: az ágy melletti szekrénykéről a fürdőszobai kampóra libben, majd a pirítós kenyér illatú konyhában duruzsolja, hogy képzeljem, már megint eltérítettek egy repülőgépet, meg hogy európai nukleáris hadszíntér, de amúgy kellemes napot és jó munkát kíván. Nem látjuk, tehát elképzeljük, hogy gyönyörű, noha a világért sem afféle szexbomba, takaros-barna asszonyka inkább, nagy kék szemekkel, gimnazista szerelmünk volt ilyen, feleségnek való, ha rózsaszín fülcimpájára puszilunk búcsúzóul, otthonillatot érzünk, búcsúzásunk csak ideiglenes persze, mert az Esti Krónikánál vagy holnap reggel ismét találkozunk, együttlétünkben volt valami pikáns cinkosság és szappanhabos-pirítós kenyeres családiasság.

És most tegyünk ellenpróbát. Kapcsoljuk be televíziónkat, mondjuk az Esti Híradónál (minthogy Reggeli Híradó nincs is). Kivilágosodik egy óriás halszem a szoba sarkában, ülünk lecövekelve, rettentő zenebonát kezd egy géphang, majd feltűnik Merevpofa, Nyakkendőkirály vagy Dauermanci. Néznek bele a semmibe, majd látszik, hogy intettek nekik, ránkbámulnak és szóra nyílik a szájuk. Látjuk őket, tehát a szájukat is látjuk, csúnya hernyóajkuk van, mögötte stomatológiai balfogások nyomai, Merevpofának mintha nagyobb füle volna ma, nem csoda, gyorsan kopaszodik, Nyakkendőkirály ádámcsutkáján keresztcsíkos minták járnak le-föl. Dauermancinak megint lakkozott költemény ül a fejéri, mondanak is valamiket, átlátszóan igyekezve azon, hogy elhigyjük, nem olvasva mondják, hanem mondva mondják, meddő igyekezet persze, géphangjuk sehogy sem lesz a miénk, nem jön utánunk, ott marad a halszemű ládában, búcsúzáskor kis riadalom marad bennünk, mint elemista korunkban, tanfelügyelői látogatás után.

A rádiónak modora van. Familiáris, otthonias, meleg. Egy tányér házi krumplileves, köténykében, kipirult arccal föltálalva. A televíziónak is van modora. Személytelenebb, hivatali, merev. Adag májkrém, konzervdobozban.

Tegyünk még próbákat:

Kerekasztal-beszélgetés a rádióban. Zsibongás, oldottság, hangok egymásbaölelkezése. Mint otthon. A presszóban. A klubban. Kiválasztunk magunknak egy hangot (kettőt, hármat). Tulajdonosát nem látjuk, de halljuk, hogy nekünk beszél, minket mond. Hallani lehet, hogy okos (oldott, jópofa stb.). Kerekasztal-beszélgetés a televízióban. Zene, gong, tűzijáték, kardotnyeltek kameralázas gyülekezete egy asztal körül. Mint sehol másutt. Mint egy stúdióban. Látjuk őket: kicsi, nagy, kövér, sovány, szép, csúnya, semmilyen. Szertartás. Bemutatásakor mindegyik biccent, mint negédes huszártiszt a századeleji kávéházban. Látni lehet, hogy kényelmetlenül érzik magukat, hogy a műsorvezető az órájára vagy a kamera mögé pislog, sajnos, kifutunk az időből, a kerekasztal-tudósok arcán szó-szorulásos tünetek: „lehet, hogy a taxisofőr ismerősnek talál holnap, de hogy miről beszéltem, úristen, beszéltem-e egyáltalán arról, amiről akartam”.

Interjú Nagyemberrel a rádióban. Kis mikrofonzörgések, krákogás, szusszantások, néha behallatszik egy vonatfütty, kutyaugatás, motorberregés. Nagyembert nem látjuk, de érezni, hogy a helyszín, a légkör, a hangulat intim, Nagyember elengedi magát, hallani, ahogy rágyújt, kattan az öngyújtója, szövege kissé pongyola, de legalább emberi, még váratlan szívhangjai is vannak. Interjúkészítő kérdései a beszélgetés menetéből fakadnak. Interjú Nagyemberrel a televízióban. Bevilágított enteriőr. Nagyember előtt hatalmas íróasztal, rajta kínos rend, mögötte dekoratív pálma, Nagyemberen ünnepi zakó, arca beállított, szövege kiszámítva, nem önmagát adja – szerepel. Interjúkészítő kérdései kiszámítottak, gesztusai bocsánatkérők, arcán a tisztelet kínos szolgavigyora.

Ne folytassuk, a szándékosan túlkontrasztos képek egy általános rádióhallgatói–tévénézői benyomást dokumentálnak: különbséget a rádiómodor és a televíziómodor között, a rádió javára.

Mi okozza?

A válasz pofonegyszerűnek látszik: a technika. Egy kis rádiómikrofon semmi. El is lehet felejtkezni róla. Feloldódni, elterpeszkedni, csapongani, duruzsolni, gyónni, sírvafakadni – élni. Egy kis zsebrádió is semmi. Jöhet velünk mindenhová, mint a kölyökkutya. A televíziós technika nyomasztóan nagy valami. Ránk világít, arcunkba mered, lecövekel, agyonnyom, nem lehet elfelejtkezni róla. Amit a látványosság révén nyernénk vele, elveszítjük a természetesség vámján. Hiába szeretnénk önmagunk maradni – szereplésre kényszerít. És a tévékészülék is nagy valami, ül a szobasarokban, hiába is hasonlítanánk kedves háziállathoz, nem az. Halszemű gép.

A válasz pofonegyszerű, de igaz-e? Ennek is van ellenpróbája: kapcsoljuk be a televíziót akkor, amikor Vitray-műsor (riport, interjú, játék, előadás stb.) megy. Figyeljünk Hajdú János dzsentlemen-természetességére. Chrudinák Alajos felgyűrt ingujjú profi-lezserségére. Vagy vegyük észre, hogy nekünk szól, személyesen nekünk az az ígéretes ingerkedő, az a dobozból kilibbenő és arcunkat cirógató asszonymosoly, amellyel Kudlik Júlia búcsúzik. És akkor kiderül, hogy a válasz nem igaz, mert a technika nyomasztó ugyan, de a televízió is tud embermodorú lenni. Ha van hozzá embere.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7191