KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/november
ANGER APOKALIPSZISE
• Kecskés Péter: Haragos Apokalipszis Kenneth Anger
PÓKERMOZI
• Schreiber András: A nagy beetetés Tévépóker
AMERIKAI ÁLMOK
• Jankovics Márton: Kertvárosi titkok Született feleségek
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pintér Judit: Tullio Kezich (1928–2009)
• Schreiber András: Bujtor István (1942-2009)
AMERIKAI ÁLMOK
• Vörös Adél: Álommunkák A kertvárosi Amerika
• Barotányi Zoltán: Henyék, lúzerek, Szuburbia Amerika hátsóudvara
PÓKERMOZI
• Deák Dániel: Flush back Pókerfilmek
AZ ISMERETLEN BERGMAN
• Pápai Zsolt: Nők, lelki tájban Robert Altman Bergman-trilógiája
• Gelencsér Gábor: Ördög és pokol Korai Bergmanok
• Tüske Zsuzsanna: Stockholmi randevú Ingmar Bergman: Ez itt nem történhet meg
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 3. rész
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Dargay Marcell: Lőj a zongoristákra! Az újhullám zenéje
• Jancsó Miklós: Ó, a Nouvelle Vague!
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: Szerencsés ember a felvevőgéppel Beszélgetés Pados Gyulával
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Holdonjárók Cinefest 2009
KRITIKA
• Báron György: Történelem félárnyékban Mészáros Márta: Utolsó jelentés Annáról
• Reményi József Tamás: Érintő Mátyássy Áron: Utolsó idők
KÖNYV
• Baski Sándor: Pánik helyett Stachó László – Molnár Bálint: A médiaerőszak
MOZI
• Nevelős Zoltán: The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek
• Schreiber András: Egy kurtizán szerelmei
• Parádi Orsolya: Páros mellékhatás
• Forgács Nóra Kinga: Welcome
• Sepsi László: Gamer – Játék a végsőkig
• Vajda Judit: Rémségek cirkusza
• Tüske Zsuzsanna: Julie & Julia – Két nő egy recept
• Varró Attila: Vakító fehérség
• Kovács Marcell: Sorority Row
• Baski Sándor: Ördög bújt beléd
E-MOZI
• Alföldi Nóra: A grófnő
MOZI
• Szabó Noémi: A Holdhercegnő
DVD
• Géczi Zoltán: Chang Cheh mesterhármasa
• Pápai Zsolt: Kis-nagy világ
• Gelencsér Gábor: Próba után
• Varga Zoltán: Leszbikus vámpírok gyilkosai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Davis Cone hiperrealista mozifestményei

Alkony neonfényben

Fáber András

 

A következő oldalakon látható képek egy képzőművészeti albumból származnak, amely nemrégiben jelent meg az Egyesült Államokban. Egy harmincnyolc éves amerikai festőművész festette őket. A festmények – a mintegy húsz éve polgárjogot nyert hiperrealista stílusban – régi és újabb moziportálokat ábrázolnak az idősödő moziparadicsom, Hollywood egyik főútvonalán. Álgiccsbe oldott díszletszerűségük tudatos alkotói döntés eredménye: némi kesernyés nosztalgiával fejezik ki az alkony világát s egy világ alkonyát. Láttukon két emlékezetes filmalkotás jut az ember eszébe: Billy Wilderé, az Alkony sugárút, meg Peter Bogdanoviché, Az utolsó mozielőadás. A szinte pszichedelikus hatású, szándékoltan rikító színek egy búcsúzó életforma távolodó tarkaságát idézik elénk: azt a nem is olyan régi időszakot, amikor értelmes, meglett férfiak és nők – no meg értelmes, bár kissé még éretlen kamaszgyerekek

– moziba jártak filmeket nézni.

„A földi paradicsom statikus látomás az emberiségről”– írja a múlt század művészetéről szóló könyvében Werner Hoffmann német esztéta. – „Az élet visszatartja benne lélegzetét, folyamatos történése tiszta állapotszerűségre váltódik át. Semmi sem történik, az ember egyszerűen jelen van, örökkévaló jelen idő veszi körül, amely nem válik el a múlttól és a jövőtől.” Ezt a paradicsomi állapotot ragadják meg Davis Cone képei.

A tizenkilencedik század két nagy technikai-művészeti találmánya, a fényképezés és a filmezés javarészt átvette a képzőművészet eredendő ábrázoló funkcióját: a festészet a huszadik században hol pamflet, hol önreflexió. Már nem a valóságot mutatja, hanem indulatokat és gondolatokat közvetít. Paradox módon akkor is, amikor – egy szellemes fintorral – mintegy rádupláz a fotó „objektivitására”, mint például Davis Cone képein.

Ég veled, szép ó-új világ!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/08 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5442