Mozi

Esőemberke

Pazár Sarolta

Monsieur Je-sais-tous – francia, 2019. Rendezte és írta: Stéphan Archinard és François Prévôt-Leygonie. Kép: Pierre-Hugues Galien. Zene: Matthieu Gonet. Szereplők: Arnaud Ducret (Vincent), Max Baissette de Malglaive (Léo), Alice David (Mathilde), Jean-François  Cayrey (Louis). Gyártó: Wy Productions / Gaumont. Forgalmazó: Romis. Szinkronizált. 99 perc.

Mi történik két ember találkozásakor, ha egyikőjük sincs tisztában a kapcsolatteremtés alapjaival, érzelmi és szociális készségeik hiányosak? Stéphan Archinard és François Prévôt-Leygonie ennek a találkozásnak és egymásra hatásnak bemutatására törekedtek, amikor Alain Gillot regényének adaptálását fejükbe vették. Vincent, a jóképű fociedző, akinek felszínes kapcsolatokkal szegélyezett agglegény élete jottányit sem látszik változni, a szeme előtt lebegő kínai edzői szerződés ellenére sem. Könnyed életmódját és utazási szándékait az évtizedek után viszontlátott anyja húzza keresztül, akinek kórházba kerülésével felügyelet nélkül marad unokája, Léo. A tizenhárom éves Asperger-szindrómás fiút Vincent kénytelen magához venni, de tudomást sem véve unokaöccse sakk iránti szenvedélyéről és speciális igényeiről, koloncként cipeli magával mindenhova. Azonban a focipályán edző fiúk közé kapusként beállított Léo-ból egyszeriben felszínre tör futballista őstehetsége. Vincent viszont aggályokkal tekint a fiú focista terveire. Az empátiát teljesen nélkülöző felszínesség alól lassan kikecmergő Vincentben nehezen születik meg az odafigyelés és az unokaöccse iránti felelősség érzése.

Ha már a kettejük története valóságnak túl meseszerű, vígjátéknak nem elég vicces, legalább kapaszkodhatnánk a főszereplők játékába. Itt azonban ez sem sikerül, mindkét színészi paletta meglehetősen szürke és unalmas, így sem igazi érzelmeket nem látunk Vincent arcán, sem egy olykor indokoltnak vélt közelit Léo-ról. A jól funkcionáló autista kamasz és a mogorva edző egymás iránt nehezen kialakuló bizalmáról és közös sportrajongásukról mesélhetett volna ez a mozi, ehelyett inkább a regény kilencvenpercnyi játékidőbe passzírozott illusztrálása maradt. A közhelyekből kirakott forgatókönyv és az egymás mögé pakolt jelenetek eredménye nem több mint egy újabb megérdemelten feledésbe merülő francia vígjáték.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 58-58. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14510

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -