KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/október
BLOG
• Klacsán Csaba: Röghöz kötve CinePécs 2009
3D REVOLÚCIÓ
• Ádám Péter: Térhatású jövő A mozi harmadik forradalma
• Varró Attila: Kalandra fel Térhatású animáció
• Gorácz Anikó: Térélmény A 3D múltja, jelene és jövője
• Sepsi László: A halál ezer arca David R. Ellis: A végső állomás 3D
MAGYAR SCI-FI
• Németh Attila: Mondjam vagy mutassam? A magyar SF-irodalom és a film
• Csordás Attila: Thelomeris Beszélgetés Hatvani Balázzsal
• Schreiber András: Vételhiba Vranik Roland: Adás
• Schubert Gusztáv: A számok ura Pater Sparrow: 1
SPANYOL TRENDEK
• Géczi Zoltán: Baljós arkangyalok Spanyol horror-reneszánsz
• Lénárt András: Van-e élet Almodóvar után? A mai spanyol film
• Bikácsy Gergely: Könnycsepp a vérhagymán Megtört ölelések
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: Szemben az árral? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Forgách András: Szélesvásznú lélek Robert Capa
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 2. rész
MÉDIA
• Hirsch Tibor: MikroHollywood YouTube mozi
KÖNYV
• Baski Sándor: Nyomkereső Mátyás Győző: A látszat birodalma
KRITIKA
• Klág Dávid: Anyaföldön kívüli Neill Blomkamp: District 9
• Bori Erzsébet: Ördögi kísértetek Gárdos Péter: Tréfa
MOZI
• Schreiber András: Fausta éneke
• Varró Attila: Rövidlátók
• Baski Sándor: Free Rainer
• Roboz Gábor: Pippa Lee négy élete
• Kolozsi László: Észak
• Alföldi Nóra: Pánikfalva
• Tüske Zsuzsanna: Családban marad
• Pápai Zsolt: Admirális
• Forgács Nóra Kinga: Apám zenéje
• Vajda Judit: A csúf igazság
• Sepsi László: Az időutazó felesége
• Géczi Zoltán: Halloween 2.
DVD
• Gelencsér Gábor: Bergman-jelenetek
• Varró Attila: Houdini – A halál mágusa
• Kovács Marcell: Az áruló
• Nagy V. Gergő: Foxy Brown

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csodás álmok jönnek

Harmat György

 

„Mert hogy mi álmok jőnek a halálban, / Ha majd leráztuk mind e földi bajt, / Ez visszadöbbent.” A film alkotóit nem riasztotta meg a hamleti gondolatmenet, s jól van ez így. Hiszen mi is lehetne vászonra valóbb, szürreálisabb, mint a halált követő álmok valóságfeletti birodalma? Igaz, afféle hollywoodi szürrealizmus, amit látunk: kulturális emléknyomokból és mozimítoszokból mixelve.

Míg a komputerkorszak előtti filmtrükkökön – lehettek bármily ügyesek – többnyire éreztük művi mivoltukat, a digitális technika már alkalmas arra, hogy a legpontosabban vigye mozgóképre az emberi fantázia valóságát, a „minden lehetséges” csodáját. Az ámuló közönség szeme láttára valódi átváltozások esnek, képzeletbeli lények, terek testesülnek meg – a leghihetőbb módon. Amióta a digitális trükkök felbukkantak a videoklipekben és a reklámokban, azóta várom, lesem: mikor hódítják meg a filmművészetet.

A szórakoztató művek gyártásában 1993 (A maszk, Jurassic Park) tájára tehető a térnyerés, s manapság egyre kápráztatóbb a digitális diadalmenet. Rég itt az ideje, hogy ezeket az eszközöket végre művészi szándékkal is alkalmazzák. Az új-zélandi Vincent Ward megfelelőnek látszott a feladatra. Tíz évvel ezelőtti alkotása, A navigátor eredeti hangú, nagy képi erejű rendezőnek láttatta. Fél évtizedes, látványos filmjével (Az emberi szív térképe) feltalálta a szürreálisan szépelgő, transzkontinentális (kanadai-ausztrál-európai) szupergiccset. Innen már csak egy pici lépés a Csodás álmok... szinte teljes amerikanizmusa. Újabb szuverénnek indult külföldi művészt falt be Hollywood.

Ward vizuálisan jórészt lenyűgöző munkájának minimális a belbecse. Annak nyújt élményt (például nekem), akit elvarázsolnak páratlan (egyébként Oscar-díjas) képi effektusai (szétfolyó festmény-mennyország, melybe beleragad az „álmodó” és hasonlók), anélkül, hogy túlzottan felbosszantanák a szirupérzelmek, a túlvilági és evilági közhelyek. Amerikában ez az opus művészfilmnek számít. A nagy csapda az, hogy a sok digitális trükk sokba kerül, márpedig a szűk réteget vonzó alkotások nem lehetnek túl nagy költségvetésűek. A filmművészet és a digitális technika igazi találkozása így még várat magára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4633