KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/október
BLOG
• Klacsán Csaba: Röghöz kötve CinePécs 2009
3D REVOLÚCIÓ
• Ádám Péter: Térhatású jövő A mozi harmadik forradalma
• Varró Attila: Kalandra fel Térhatású animáció
• Gorácz Anikó: Térélmény A 3D múltja, jelene és jövője
• Sepsi László: A halál ezer arca David R. Ellis: A végső állomás 3D
MAGYAR SCI-FI
• Németh Attila: Mondjam vagy mutassam? A magyar SF-irodalom és a film
• Csordás Attila: Thelomeris Beszélgetés Hatvani Balázzsal
• Schreiber András: Vételhiba Vranik Roland: Adás
• Schubert Gusztáv: A számok ura Pater Sparrow: 1
SPANYOL TRENDEK
• Géczi Zoltán: Baljós arkangyalok Spanyol horror-reneszánsz
• Lénárt András: Van-e élet Almodóvar után? A mai spanyol film
• Bikácsy Gergely: Könnycsepp a vérhagymán Megtört ölelések
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: Szemben az árral? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Forgách András: Szélesvásznú lélek Robert Capa
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 2. rész
MÉDIA
• Hirsch Tibor: MikroHollywood YouTube mozi
KÖNYV
• Baski Sándor: Nyomkereső Mátyás Győző: A látszat birodalma
KRITIKA
• Klág Dávid: Anyaföldön kívüli Neill Blomkamp: District 9
• Bori Erzsébet: Ördögi kísértetek Gárdos Péter: Tréfa
MOZI
• Schreiber András: Fausta éneke
• Varró Attila: Rövidlátók
• Baski Sándor: Free Rainer
• Roboz Gábor: Pippa Lee négy élete
• Kolozsi László: Észak
• Alföldi Nóra: Pánikfalva
• Tüske Zsuzsanna: Családban marad
• Pápai Zsolt: Admirális
• Forgács Nóra Kinga: Apám zenéje
• Vajda Judit: A csúf igazság
• Sepsi László: Az időutazó felesége
• Géczi Zoltán: Halloween 2.
DVD
• Gelencsér Gábor: Bergman-jelenetek
• Varró Attila: Houdini – A halál mágusa
• Kovács Marcell: Az áruló
• Nagy V. Gergő: Foxy Brown

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Rendíthetetlen

Testben mondom el

Simor Eszter

Angelina Jolie második rendezésében is háborúval szembesít.

Angelina Jolie hollywoodi színésznő, emberjogi aktivista és újabban filmrendező, 2012-ben debütált a kamera másik oldalán. A jugoszláv válságot bemutató A vér és méz földjén-t valószínűleg az ENSZ menekültügyi főbiztosának különmegbízottjaként végzett humanitárius munka inspirálta. A debütfilm az Othello-Desdemona példázattal próbálta érthetővé tenni a bosnyákok és szerbek között zajló keresztény-muszlim konfliktust. Bár a boszniai háborút szerelmi melodrámává egyszerűsítette le, az mindenképpen Jolie érdeme, hogy a nehezen befogadható témát eljuttatta az amerikai közönséghez. Már az első filmjénél egyértelmű volt, hogy Jolie humanitárius meggyőződésből rendez filmet. Most ismét a háború kegyetlenségéről és az ember túlélőképességéről van mondanivalója. Az emberi lélek összeomlását Louis Zamperini „igaz történet”-ében is a test fizikai megpróbáltatásain keresztül ábrázolta.

A Rendíthetetlen elején egy izgalmas és lendületesen megrendezett légi ütközet nyitójelenete után flashbackkel visszarepülünk Louis gyerekkorába. Bátyja tanácsára – „egy életen át tartó dicsőség megér egy perc fájdalmat” – haszontalan naplopóból kőkeményen edző sportolóvá válik, olyannyira, hogy az 1936-os berlini olimpián is indulhatott. Innentől lesz ez az életbölcsesség a film tételmondata és Louis minden megpróbáltatáskor ebből merít erőt a túléléshez. A történet eseményei e mottó egyfajta illusztrációjává válnak.

A kezdeti sportfilmes szakaszban Zamperini folyamatosan edz és feszegeti a saját határait. Félmeztelen teste folyton csillog az izzadságtól. Ahogy a teste épül, úgy halad előre a sikerben és az önmegbecsülésében. Az olimpiai jelenetek grandiózussága hátborzongatóan emlékeztet a Leni Riefenstahl filmekre. A lassított felvételek és a Louis-t éljenző tömeget megjelenítő köröző kameramozgás pedig olyannyira hősies képet vetítenek, hogy a nézőnek olyan érzése támad mintha Zamperini meg is nyerte volna az olimpiát.

A második részben Zamperini egy légi baleset következtében két társával a tengeren reked ivóvíz és élelem nélkül. Jolie az idő múlását a testük folyamatos elváltozásával érzékelteti: egyre soványabbak, a bőrük vörösre cserződik a tűző naptól, a szájuk felrepedt a kiszáradástól. A dialóg hiánya még jobban kiemeli ezeket az erős képeket.

A fogolytáborban (Jolie első filmjére rímelve) a háború fizikai megpróbáltatásai állnak a középpontban: az éhezés, a mentális és fizikai terror, a megaláztatás, az emberi tűrőképesség legvégső határáig feszített kényszermunka. Jolie itt az emberi kegyetlenséget ábrázolja a test fizikai sérülésein keresztül. Míg A vér és méz földjén a női szenvedésre koncentrált és azt mutatta be, hogy a háborúban egyes katonák számára az egyenruha felhatalmazást jelent a nők megerőszakolására, a Rendíthetetlen teljes mértékben a férfiak háborúja. A főszereplőt alakító Jack O’Connell (csak úgy mint az előzőben a női főhős Zana Marjanović) az emberi kegyetlenségnek kiszolgáltatott passzív tárgyként van jelen. A film harmadik részében a főhős teste nem saját akaratának vagy a természeti erőknek, hanem az ember általi erőszaknak válik áldozatává. Az egyik legerősebb jelenet, amikor a japán hadifogolytáborban Louis-t és társát a megalázás egy újabb eszközeként meztelenre vetkőztetik és a két véznára éheztetett testet letérdeltetik a sárba. A rendező a testi szenvedés ábrázolásában egy extrém Krisztusi párhuzamig megy el: egy szadista japán tiszt parancsára feje fölé kell emelnie egy nehéz fém gerendát.

Érthetetlen módon, amikor a karakterek vértől és koromtól koszosak, akkor is makulátlannak hatnak. Talán rendezői szándék, hogy a táj közömbös szépsége éles kontrasztban áll az emberi borzalmak szörnyűségével. Minden túl szép, túl steril, túl megrendezett. Annak ellenére, hogy színészből lett rendező jól ért a színészvezetéshez, O’Connell pedig (a szintén háborús tematikájú ’71-hez hasonlóan) lenyűgöző alakítást nyújt, mégsem hatolunk be a főhős belső világába. 137 perc lepergése után Jolie – mintha túlszaladt volna a játékidővel – feliratokban foglalja össze Zamperini életének végét, sőt a film „tanulságát”, miszerint végül megtanult megbocsátani az ellenségeinek.

A főhős megpróbáltatásainak hiteles ábrázolása ellenére nem születik valódi karakterdráma. A testi gyötrelmek láttán összerándul a gyomrunk, de mégsem jön létre a katarzis. Nem tudjuk meg, mit érzett, milyen ember volt Louis Zamperini, az azonosulás egyetlen eszköze a testi szenvedés.

 

RENDÍTHETELEN (Unbroken) – amerikai, 2014. Rendezte: Angelina Jolie. Írta: Laura Hillenbrand dokumentumregényéből Ethan és Joel Cohen. Kép: Roger Deakins. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Jack O’Connell (Louis Zamperini), Domhnall Gleeson (Phil), Garrett Hedlund (Fitzgerald), Takamasha Ishigara (Watanabe). Gyártó: 3 Arts /Jolie Pas/ Legendary Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 137 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12173