KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/szeptember
KÉPHATALOM
• Szilágyi Anna: Csivitelő forradalom Újmédia
• Deák Dániel: Egyenes adás a jövőbe Interaktív televíziózás
• Várkonyi Benedek: Rendszerváltás videóval Beszélgetés Elbert Mártával
• Örkény Antal: Polgári szolgálat Válságjelek-kiállítás
GŐZPUNK
• Beregi Tamás: Etűdök gőzturbinára Steampunk történelem
• Teszár Dávid: Teljes gőzzel hátra Steampunk-anime
• Kovács „Tücsi” Mihály: Az ostrom Budavár, 1849
• Vajda Judit: Felcsavart Potterméter Harry Potter és a Félvér Herceg
ROMCOM
• Darab Zsuzsa: Szerelem a négyzeten Romantikus komédiák
• Varró Attila: Két világ közt Római vakáció
• Szabó Noémi: Cukormáz George Cukor és a romkom
PRESSBURGER
• Takács Ferenc: Egy angol úr Miskolcról Emeric Pressburger és a forgatókönyvírás dicsősége
• Vincze Teréz: Expresszionizmus lábujjhegyen Vörös cipellők
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 1.rész
• Báron György: Forman kísértetei Fordulatok
FESZTIVÁL
• Muhi Klára: Animálunk, ergo vagyunk Kecskemét: Kaff 2009
HATÁRSÁV
• Szíjártó Imre: Nagy mennyország A határon túli magyar film
KRITIKA
• Csillag Márton: Francia illatok Rózsaszín sajt
MOZI
• Roboz Gábor: Egy kis gubanc
• Varró Attila: Hajsza a föld alatt
• Galambos K. Attila: Kiságyúk
• Tüske Zsuzsanna: Férj és feleség
• Vajda Judit: Két szerető
• Forgács Nóra Kinga: Vénasszonyok nyara
• Vajda Judit: Karate kölyök
• Gyenge Zsolt: Gyors meló
• Sepsi László: GI Joe : A kobra árnyéka
• Kovács Marcell: Kísértetjárás Connecticutban
• Schreiber András: Fanboys – Rajongók háborúja
DVD
• Pápai Zsolt: Fennsíkok csavargója
• Pápai Zsolt: Kínai történet I–III (Volt egyszer egy Kína)
• Klág Dávid: Időbűnök
• Tosoki Gyula: Példátlan példaképek

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A vonal dramatikája

Körner Éva

 

A rajz anyanyelve Eizensteinnek. Mint memoárjában írja, gyerekkorában, egyik apai barátja számára készített tréfás rajza láttán ébredt rá a vonal, „az élesen rajzolt kontúr” önálló életére, mely a „néző szeme láttára keletkezik és mozog”. Felnővén megszívlelte Van Bi kínai filozófus mondását: „Mi a vonal? A vonal a mozgásról beszél”. A mérnöki főiskolán megszerette az analitikus geometriát, mert „a vonal a mozgásról szól, az egyenletek talányos képleteiben kifejezve.” A ritmikusan kötött, mégis szabad foxtrott-táncban azt élvezte, hogy „újra előkerült a vonal lenyűgöző szabad futása, ami csak a ritmus külső törvényének veti alá magát, a kéz kötetlen mozgásával”. Rájött, hogy a természetes tánc és a rajz „egy tőről fakad, egyetlen indíték kétféle megvalósulása” – ez a gondolat jelenik meg később a Rettegett Ivánban, baljósán ironikus felhanggal, az opricsnyikok táncában.

A rajz Eizenstein elsődleges munkaeszköze volt – bár rajzolni sohasem tanult –, mert így előre megtervezhette a mozgás ritmusát, a jelenetek viszonyát, a helyzetek és alakok karakterét, hangsúlyát.

Tiszta-vonalas stílusa Mexikóban ért meg; ezt az indián rajzok és a mexikói táj „csodálatos vonalas szerkezetének” tulajdonította. De ez már 1930.

Jóval korábban, Eizenstein és Dziga Vertov már megrengették az orosz képzőművészetet – s ez a rengés továbbhullámzott Berlinig, ahol a nemzetközi avantgard tanyázott –, de nem éppen a vonal-stílussal, hanem a montázzsal, realitás és absztrakció eddig ismeretlen erejű, egymást átható egyesítésével. Ez a hatás a képzőművészetben kollázsként jelent meg, fotódarabok összeillesztésével, amelyek, kontrasztos tartalmuk direkt, „vágásos” szembesítődésével a közlést olyan sokrétűvé és dinamikussá tették, ami szétfeszítette a hagyományos kereteket. A kollázs ugyan a francia kubizmus és a közvetlenül nyomában előretörő olasz futurizmus találmánya volt már a 10-es években, de akkor az eszköztár célja az esztétikai sokkolás volt. Az orosz újdonság és nyomában a közép-európai: a társadalmi, politikai, történelmi tudat forradalmasítása volt. Ez a hatás olyan messze ért, hogy még az elcsendesedő 30-as években is teljesen magával ragadta a fiatal Vajda Lajost.

Moszkvában már a 20-as években, Rodcsenkónak, Eizensteinnek, Majakovszkijnak a proletkultos LEF-ben személyesen is találkozniuk kellett, de művészetük lényege azonos hőfokú volt; Eizenstein vonalvezetését nem Rodcsenko korai lineizmusa befolyásolt s Eizenstein sem rajzmániájával, hanem a filmjeivel hatott művész-kortársaira. A képzőművészeknek a fotó- és filmszem objektivitására volt szükségük, Eizensteinnek pedig – a szekvenciák pontos meghatározásához – a rajzra.

A figurativ ábrázolás aztán, a kollázs-montázs forradalmi időszaka után átveszi uralmát az orosz képzőművészetben – akkortájt, amikor a Rettegett Iván munkálatai is megkezdődnek. De az utak már elváltak, – a képzőművészetben a lélek, a privát szféra a bejárandó terület. Eizenstein makacsul megmarad a történelmi példázatnál – mint tudjuk, vesztére.

Körülbelül kétezer rajzot készített ehhez az immár nem montázsos, hanem expresszív jelenetek hatalmas hullámaival építkező műhöz. Most első ízben gondolt rajzainak publikálására is, (amire életében nem került sor). Esszéje, amelyben értelmezi forgatókönyv-illusztrációit, a téma dramaturgiai és pszichológiai csomópontjait tárgyalja. A rajzok ekkor is kontúrkarakteresek, de támadóan megsötétednek. Rettenet ütközik ki belőlük. Bár 1941-ben már kialakult a színes megoldás, Eizenstein számára, a csuhás cár „fekete szerzetes a fehér fal előterében”, „redukált, feketeszürke-fehér színskálát” alkalmaz.

Rettegett Iván sötét rajzalakja tragikus és gonosz, az opricsnyikok alázatosan kellemkedők, s tánckaruk szélén egy valódi bohócfigura áll. Akad pontos mértani rajz egy pompás kandeláberhez is, de körbevéve torzfigurákkal. Abszurd akrobatikus jelenetek, szélsőségesen karakteres figurák sorjáznak itt, köztük egy leláncolt óriás (a Prometheusz-téma variációja?; a grafika címe: L’Homme libre) viszolyogtató rokokó nők, prosti és strici, antik és bibliai motívumok persziflázsa, (disznók közt undorító élvezettel moslékot habzsoló „tékozló fiú”, háta mögött delnővel). Eizenstein belső feszültségéből rongybáb bohócok születtek, arcukon a maszk legrafináltabbjával, a velencei ottocento madárszerű, csőrös alakzatával, s nagy mennyiségben obszcén rajzok, amelyek gargantuai fantáziával ellenpontozzák a világi és egyházi szertartásokba burkolt cselszövéseket és gyilkosságokat. Minden fel van itt fokozva, a sötétség és a ragyogás, a vitalitás végletéig, s végzetesen leleplezi a diktatúrát és a dicsőséget, mely a legaljasabb indulatok hullámain keletkezett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/06 34-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4138