KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgács Iván: Oleg Jankovszkij (1944-2009)
VILÁGVÁLSÁGMOZI
• Mihancsik Zsófia: Legmodernebb idők Világválságmozi
• Géczi Zoltán: Aranypolgárok Pénzemberek az amerikai filmekben
• Vágvölgyi B. András: Bankrablók kora A Nagy Válság filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Gorácz Anikó: Határátlépők A magyar dokumentumfilm új irányai
• Kolozsi László: Ezt már nem hiszem el Magyar áldokumentumfilmek
• Várkonyi Benedek: Kalandtúra a múltba Beszélgetés Szász János filmrendezővel
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Ádám Péter: A Mozi az úr Nouvelle vague: filmiskolakerülők
• Báron György: Mozimánia Truffaut, a filmkritikus
TERMINÁTOR
• Klág Dávid: T-modell Terminátor 4.
• Bun Zoltán: Digitalizálódó világ-kép Terminátor kontra Terminátor
• N. N.: Terminátor-filmek
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szemmagasság Marketing és a gyerekek
FESZTIVÁL
• Pintér Judit: Fesztivál a határon Trieszt
• Baski Sándor: Közös nevezők Udine
HATÁRSÁV
• Mundruczó Kornél: Pop-ikonok Corbijn-kiállítás
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Betegei vagyunk Aczél
• Barotányi Zoltán: Sötét oldal Szíven szúrt ország
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Múltidők
MOZI
• Varró Attila: Engedj be
• Csillag Márton: Pokolba taszítva
• Vincze Teréz: Jumurta – Egy falusi temetés
• Alföldi Nóra: Coco Chanel
• Forgács Nóra Kinga: Moszkva, Belgium
• Klág Dávid: Rockhajó
• Baski Sándor: Másnaposok
• Sepsi László: Crank 2 – Magasfeszültség
• Vízer Balázs: Adventureland – Kalandpark
• Tüske Zsuzsanna: Excsajok szelleme
DVD
• Géczi Zoltán: Jackie Chan: A nagy balhé
• Alföldi Nóra: Rachel esküvője
• Kovács Marcell: A veszettek
• Varró Attila: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az aranypinty

Pethő Réka

Pethő Réka

The Goldfinch – amerikai, 2019. Rendezte: John Crowley. Írta: Donna Tartt regényéből Peter Straughan. Kép: Roger Deakins. Zene: Trevor Gureckis. Szereplők: Ansel Elgort (Theo), Nicole Kidman (Mrs. Barbour), Jeffrey Wright (Hobie), Luke Wilson (Larry), Oakes Fegley (fiatal Theo). Gyártó: Amazon Studios / Color Force. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 149 perc.

 

Egy fejlődéstörténetet bemutató regényben több minden történik, mint ami a cselekményben megvalósul, ám ha egy ilyen könyv 800 oldalas, mint Donna Tartt Az aranypintye esetében, akkor eseményekből sincs hiány. Ahhoz, hogy a történet filmen is egységes maradjon, az adaptációnak ki kell választania ezek közül a legfontosabbakat, ám jelen esetben hiába a két és fél órás játékidő, a cselekmény korrekt elmesélésén kívül másra nem futotta.

Az aranypinty Theo coming-of-age története: a fiú a történet elején, 13 éves korában egy múzeumbeli robbantás során elveszíti édesanyját. Hősünk túléli a merényletet, és elvisz a helyszínről egy különösen értékes festményt, amelyet aztán évekig őriz. A festménynek a történet végén lesz fontos szerepe, addig azonban egymást követik a fordulatok: Theo előbb egy szerető családhoz kerül, később magához veszi részeges apja, míg végül annál a bútor restaurátornál köt ki, akit a robbantás kapcsán ismert meg. Fiatal felnőttként beáll pártfogója mellé dolgozni: a helyreállítás során jelentősen kipótolt korabeli bútorokat teljesen eredetiként értékesíti, amivel jelentősen fellendíti az üzletet. Kicsit hamisít, de nem teljesen: épp, mint ez a film. Végigkövetjük Theo életének eseményeit, de John Crowley rendezésében a főhős idegen karakter marad. Nem látjuk, hogyan éli meg mindazt, amin keresztülmegy, mit jelent számára a festmény állandó és titkos jelenléte az életében, és milyen volt viszonya az anyjával, akinek gyásza nem múló fájdalmas pont az életében.

Az aranypinty szépen felmondott, igényesen kivitelezett adaptáció jól átgondolt szerkezettel és kiváló színészi alakításokkal, ám mindezek ellenére mélység nélküli, üres váz marad. Óvatoskodó ábrázolásmódja könnyen fogyasztható, felszínes terméket hoz létre, amely úgy hat, mint amikor valaki elmeséli, miről szól Donna Tartt regénye, de odáig már nem jut el, hogy kifejtse, miért érdemes elolvasni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14295