KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgács Iván: Oleg Jankovszkij (1944-2009)
VILÁGVÁLSÁGMOZI
• Mihancsik Zsófia: Legmodernebb idők Világválságmozi
• Géczi Zoltán: Aranypolgárok Pénzemberek az amerikai filmekben
• Vágvölgyi B. András: Bankrablók kora A Nagy Válság filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Gorácz Anikó: Határátlépők A magyar dokumentumfilm új irányai
• Kolozsi László: Ezt már nem hiszem el Magyar áldokumentumfilmek
• Várkonyi Benedek: Kalandtúra a múltba Beszélgetés Szász János filmrendezővel
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Ádám Péter: A Mozi az úr Nouvelle vague: filmiskolakerülők
• Báron György: Mozimánia Truffaut, a filmkritikus
TERMINÁTOR
• Klág Dávid: T-modell Terminátor 4.
• Bun Zoltán: Digitalizálódó világ-kép Terminátor kontra Terminátor
• N. N.: Terminátor-filmek
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szemmagasság Marketing és a gyerekek
FESZTIVÁL
• Pintér Judit: Fesztivál a határon Trieszt
• Baski Sándor: Közös nevezők Udine
HATÁRSÁV
• Mundruczó Kornél: Pop-ikonok Corbijn-kiállítás
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Betegei vagyunk Aczél
• Barotányi Zoltán: Sötét oldal Szíven szúrt ország
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Múltidők
MOZI
• Varró Attila: Engedj be
• Csillag Márton: Pokolba taszítva
• Vincze Teréz: Jumurta – Egy falusi temetés
• Alföldi Nóra: Coco Chanel
• Forgács Nóra Kinga: Moszkva, Belgium
• Klág Dávid: Rockhajó
• Baski Sándor: Másnaposok
• Sepsi László: Crank 2 – Magasfeszültség
• Vízer Balázs: Adventureland – Kalandpark
• Tüske Zsuzsanna: Excsajok szelleme
DVD
• Géczi Zoltán: Jackie Chan: A nagy balhé
• Alföldi Nóra: Rachel esküvője
• Kovács Marcell: A veszettek
• Varró Attila: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A fa

Forgács Nóra Kinga

The Tree – francia-ausztrál, 2010. Rendezte: Julie Bertucelli. Írta: Judy Pascoe regényéből Julie Bertucelli, Elizabeth J. Mars. Kép: Nigel Bluck. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Charlotte Gainsbourg (Dawn O'Neil), Morgana Davies (Simone O'Neil), Csókás Márton (George), Christian Byers (Tim). Gyártó: Screen Australia / Canal+. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 100 perc.

Julie Bertucelli olyan rendezők mellett dolgozott asszisztensként, mint Kie¶lowski (Három Szín: Kék) és Otar Iosseliani (Brigantik), miközben folyamatosan készítette saját televíziós dokumentumfilmjeit. Első nagyjátékfilmje, a Mióta Otár elment 2003-ban a Kritikusok Kéthete szekció nagydíját nyerte el Cannes-ban. Második mozifilmje, A fa egy család gyászának egyetlen emblematikus, központi motívum köré szervezett történetét meséli el. Dawn négy gyermekével marad magára, miután férje hirtelen meghal. A nyolcéves Simone azt hiszi, hogy apja a kertjükben álló hatalmas fában él tovább. A fa valóban mintha önálló életre kelne, burjánzó növésnek indul, és bár ágai között nyugalmat és rejtekhelyet nyújt a gyászolóknak, elkezdi lerombolni a házat...

A Judy Pascoe kortárs regénye alapján készült film semmi újat vagy különöset nem tesz hozzá a gyászmesék dramaturgiájához, sőt egyenesen átveszi azok kliséit. Bertucellinek azonban különös érzéke van ember és környezete ábrázolásához, a szituációk megteremtéséhez és a színészvezetéshez: kevés beszéddel, sok életszerű mozzanattal, egyszerű, mégis dinamikus filmnyelvi megfogalmazásban, impresszív képeken mutatja meg az európai szem számára olykor fenyegetően tágas és vad, vidéki Ausztrália képét, és nyújtja a gyászoló család pontos portréját. A kissé közhelyesnek tetsző központi motívum, a fa a maga eleven valóságában lesz a destruktívvá váló érzelmi és értelmi folyamatok, a traumához, a múlthoz való kóros kötődés érzékletes szimbóluma.

A fa elvontabb, spirituálisabb meséje talán kevesebbekhez szól, mint a Mióta Otár elment visszafogott, finom szövésű realista története, de erős rendezői kvalitásokat mutat, és végkifejletével misztifikáció vagy bántóan túlzó szimbolizmus nélkül képes kifejezni a természet radikális álláspontját a gyász, egyáltalán, a traumákhoz fűződő viszony kérdésében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10561