KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Varró Attila: James Graham Ballard (1930–2009)
ROMA-DOKUMENTUMOK
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Kamera a cigánysoron
• Tóth Klára: „Nem én válogattam, hanem a történelem” Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: Képgettó Beszélgetés Szalai Júliával és Örkény Antallal
MÉLYDÉL
• Takács Ferenc: Odalent Délen Fekete Amerika
• Strausz László: Színvak emlékezet Mélydél fekete-fehérben
CYBERPUNK
• Kömlődi Ferenc: A valóra vált közeljövő William Gibson
• Géczi Zoltán: Bosozokuk, bio-robotok, transzhumánok A japán cyberpunk
SLASHER
• Kovács Marcell: Késsel-vasvillával Slasher: szex és bűnhődés
• Sepsi László: Vörösbetűs ünnepnapok Slasher-naptár
• Varró Attila: Tiszta forrásból Dennis Iliadis: Az utolsó ház balra
NOUVELLE VAGUE
• Ádám Péter: Kaszkadőr Stradivarival Jean-Paul Belmondo
• Schubert Gusztáv: Hímnem, nőnem Nők a francia újhullámban
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi körök A Titanic versenyfilmjei
• Gorácz Anikó: Túlélők földje Titanic: Filmdokk
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagyobb a füstje Egri Lajos: A drámaírás művészete
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Férfimunka Nyikita Mihalkov: 12
• Tüske Zsuzsanna: Hajrá, fiúk! N. Forgács Gábor: Álom.net
MOZI
• Varró Attila: A dolgok állása
• Alföldi Nóra: Oltalom
• Tüske Zsuzsanna: A nő másik arca
• Vajda Judit: Clara
• Forgács Nóra Kinga: Citromfa
• Parádi Orsolya: Versailles
• Nevelős Zoltán: Star Trek
• Pápai Zsolt: Képlet
• Kolozsi László: Vakság
• Baski Sándor: Őrült életek
• Schreiber András: René – Egy élet a rácsok mögött
E-MOZI
• Sepsi László: A legnagyobb japán
DVD
• Teszár Dávid: Liu Chia-liang filmjei
• Géczi Zoltán: Az erőszak városa
• Varró Attila: A látogatók
• Pápai Zsolt: Anna ezer napja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

Amikor a farok csóválja...

Hahner Péter

 

Nem lehet nagyon rossz az a film, amelyben Robert DeNiro szerepel Dustin Hoffmannal, gondoltam, amikor beültem a moziba. Azt azonban nem sejtettem, hogy ennyire jó lesz, ennyire egyenletesen magas színvonalú, kiváló filmszatíra – és ennyire aktuális. A filmben „az elnök embere” (DeNiro) egy hollywoodi producer (Dustin Hoffman) segítségével azon dolgozik, hogy egy gyors és sikeres, csak a televíziók képernyőjén látható háborúval elvonja az amerikaiak figyelmét a választások előtt az Egyesült Államok főtisztviselőjének legújabb szexbotrányáról. Melyik ország legyen az áldozat? Természetesen Albánia, hiszen erről az országról a film szereplői szerint senki sem tud semmit. A modern filmtrükkök előállítói nem ismernek lehetetlent, s a választók hamarosan saját szemükkel láthatják a (természetesen stúdiókban előállított) megrázó jeleneteket, albán anyák hálálkodnak népviseletbe öltözve az elnöknek, s ha az ellenjelöltnek dolgozó hatóságok túlságosan hamar jelentik be a háború lezárását, az sem baj, még mindig elő lehet rángatni a frontvonalak mögött hátrahagyott, magányos harcos legendáját. Hőseinket nem érheti meglepetés, a váratlan fordulatok közepette hidegvérrel rántják elő az újabb és újabb ötleteket, háborús hősöket teremtenek a semmiből, általuk elkészíttetett „régi dalokat” fedeznek fel a Kongresszusi Könyvtár lemeztárában, s ha kell, társadalmi mozgalmat indítanak a nem létező „mártírok” kiszabadítására. Barry Levinson komolyan vette a szatíra játékszabályait: a szereplők egy pillanatig sem próbálnak „mulatságosak lenni”, mindvégig a legnagyobb komolysággal tárgyalnak irracionálisan abszurd és tökéletesen cinikus terveikről, amelyek minél nevetségesebbek, annál nagyobb sikerre tarthatnak számot. Nincs megnyugtató befejezés sem: hőseinket legfeljebb saját elbizakodottságuk sodorhatja bajba, az igazság azonban akkor sem derülhet ki, hiszen köztudott, hogy mindig az az igazság, amit a televízió képernyőjén látunk. A film egyszerre szórakoztató és hátborzongató, hiszen arra a közismert, de kellően ki nem hangsúlyozott tényre hívja fel a figyelmet, hogy a tömegtájékoztatási manipuláció lehetőségeinek megnövekedésével egyenes arányban nő a vezető politikusok szabadsága is, hiszen a filmtrükkök modern eszközeinek segítségével mindent el lehet hitetni az emberekkel, látszat és valóság kibogozhatatlanul összebonyolítható, és immár a saját szemünknek sem hihetünk.

Az amerikai történelem legújabb fordulatai, Clinton megszégyenülése, majd az ezt követő rakétatámadások riasztóan aktuálissá tették ezt a filmet. A néző azon is elgondolkozhat, hogy vajon ¡gazuk van-e az amerikaiaknak, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak vezető tisztviselőik magánéleti hazugságainak, és nem vagyunk-e mi, európaiak túlságosan is engedékenyek politikusainkkal. Egy bizonyos: még egyetlen európai ország sem készített ilyen gyilkos szatírát a kormányzat élén álló főtisztviselőről annak hivatali ideje alatt. Nem valószínű, hogy ez a tény politikusaink megbízhatóságával magyarázható.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3808