KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Varró Attila: James Graham Ballard (1930–2009)
ROMA-DOKUMENTUMOK
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Kamera a cigánysoron
• Tóth Klára: „Nem én válogattam, hanem a történelem” Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: Képgettó Beszélgetés Szalai Júliával és Örkény Antallal
MÉLYDÉL
• Takács Ferenc: Odalent Délen Fekete Amerika
• Strausz László: Színvak emlékezet Mélydél fekete-fehérben
CYBERPUNK
• Kömlődi Ferenc: A valóra vált közeljövő William Gibson
• Géczi Zoltán: Bosozokuk, bio-robotok, transzhumánok A japán cyberpunk
SLASHER
• Kovács Marcell: Késsel-vasvillával Slasher: szex és bűnhődés
• Sepsi László: Vörösbetűs ünnepnapok Slasher-naptár
• Varró Attila: Tiszta forrásból Dennis Iliadis: Az utolsó ház balra
NOUVELLE VAGUE
• Ádám Péter: Kaszkadőr Stradivarival Jean-Paul Belmondo
• Schubert Gusztáv: Hímnem, nőnem Nők a francia újhullámban
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi körök A Titanic versenyfilmjei
• Gorácz Anikó: Túlélők földje Titanic: Filmdokk
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagyobb a füstje Egri Lajos: A drámaírás művészete
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Férfimunka Nyikita Mihalkov: 12
• Tüske Zsuzsanna: Hajrá, fiúk! N. Forgács Gábor: Álom.net
MOZI
• Varró Attila: A dolgok állása
• Alföldi Nóra: Oltalom
• Tüske Zsuzsanna: A nő másik arca
• Vajda Judit: Clara
• Forgács Nóra Kinga: Citromfa
• Parádi Orsolya: Versailles
• Nevelős Zoltán: Star Trek
• Pápai Zsolt: Képlet
• Kolozsi László: Vakság
• Baski Sándor: Őrült életek
• Schreiber András: René – Egy élet a rácsok mögött
E-MOZI
• Sepsi László: A legnagyobb japán
DVD
• Teszár Dávid: Liu Chia-liang filmjei
• Géczi Zoltán: Az erőszak városa
• Varró Attila: A látogatók
• Pápai Zsolt: Anna ezer napja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Médiaország: a TV hatalma

Tüske Zsuzsanna

Videocracy – svéd-dán-brit-finn, 2009. Rendezte és írta: Erik Gandini. Kép: Manuel Alberto Claro, Lukas Eisenhauer. Zene: David Österberg, Johan Söderberg. Szereplők: Silvio Berlusconi, Flavio Briatore, Fabrizio Corona. Gyártó: Zentropa / Atmo Media Network. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 85 perc.

Ha Michael Moore történetesen Silvio Berlusconi Olaszországába születik, valószínűleg nem kétévente, hanem havonta forgatna egy vitriolos filmpamfletet, úgy, hogy közben még a tényeket sem kellene eltorzítania a drámai hatás kedvéért. Az olasz miniszterelnök személye, és az általa meghonosított politikai kultúra olyan sok támadási felületet kínál – a magánéleti botrányoktól kezdve a korrupciós ügyeken át a médiauralomig –, hogy riporter legyen a talpán, aki képes eldönteni, merre kezdje a disznóságok lajstromba vételét.

Az olasz születésű, de a filmezés alapjait Svédországban elsajátító Erik Gandini úgy oldotta meg a dilemmát, hogy meg sem próbálta az (ál)objektív újságíró szerepét eljátszani. A Médiaország nem oknyomozó riport, hanem videóesszé, amely – hasonlóan a brit Adam Curtis filmjeihez – egyetlen teória meggyőző kibontására vállalkozik. Gandini állítása szerint az olasz társadalom a televízió és a sztárkultusz bűvkörében él, és mivel a csatornák 90%-át – közvetve vagy közvetlenül – Berlusconi tartja befolyása alatt, a szexista showműsorok az ő világképének lenyomataiként szolgálnak. Illusztráció gyanánt ehhez három, a korszellemet jól jellemző figurát mutat be: a fiatal szakmunkást, aki mindenáron „be akar kerülni a médiába”, a Mussolini-rajongó sztárcsinálót, aki személyes barátja az Elnöknek, és a celebeket fotózó paparazzit, aki végül celebet kreál saját magából is.

Politikai töltetű dokumentumfilmhez képest Gandini keveset bíz a szavakra, a képei sokkal beszédesebbek: a szokatlan nézőpontokból bemutatott showműsorok meglehetősen szürreális látványt nyújtanak, mintha egy színes és vidám rémálomban járnánk. A Médiaországban mégis az a legnyomasztóbb, hogy a műfajtársakra jellemző forradalmi hév teljesen hiányzik belőle. Gandini rezignáltan – már-már unottan – sorolja a vádpontokat, mintha maga sem hinne benne, hogy filmjével képes lenne bármin is változtatni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10560