KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/május
BLOG
• Varró Attila: Lábjegyzet a Pankrátorhoz Kayfabe, avagy a pankráció és a fikció
BACSÓ PÉTER
• Makk Károly: A tanú Bacsó Péter
CHE GUEVARA-IKONOK
• Vágvölgyi B. András: A popforradalmár evangéliuma Che – Az argentin; A gerilla
• Schreiber András: Gerilla, marketing Che Guevara, a reklámarc
DIGITÁLIS FORRADALOM
• Muhi Klára: Képbőség, képenyészet Beszélgetés a digitális forradalomról
• Schubert Gusztáv: Utánunk a képözön Digitális katasztrófák
• Varró Attila: Csillag-térkép Hálózatok a filmvilágban
• Deák Dániel: Gyógyméreg Tévéválság, válságtévé
NOUVELLE VAGUE 50
• Báron György: Királyok költője André Bazin
• Bíró Yvette: Varda fénytörésben Ágnes a plázson
JAKUZA-MOZI
• Wajzer Csaba: Tetovált sereg A jakuzafilmek evolúciója
• Géczi Zoltán: Veszett kutyák Jakuzák tabuk nélkül
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Éljen a krízis! Berlin
• Vajda Judit: Nyakunkon az élet Dialëktus Fesztivál
HATÁRSÁV
• Beke László: Az összehajtogatott idő Maurer Dóra mozgóképei
KRITIKA
• Margitházi Beja: Iskolakultúra Az osztály
• Ardai Zoltán: Eltörölhetetlen Öcsi Puskás Hungary
• Gorácz Anikó: Lerobbant road-movie Prima primavera
• Varró Attila: A Test beszéde A pankrátor
DVD
• Géczi Zoltán: A tenger zúgása
• Pápai Zsolt: A támadás
• Varga Zoltán: Rémálom az Elm utcában I–VII.
• Alföldi Nóra: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Amerikai vérbosszú

Soós Tamás Dénes

The Limey – amerikai, 1999. Rendezte: Steven Soderbergh. Szereplők: Terence Stamp, Peter Fonda, Barry Newman. Forgalmazó: Best Hollywood. 89 perc.

 

Steven Soderbergh csaknem feledésbe süllyedt remeke ez a lélektani bosszúthriller, amiben a rendező humorosra puhított rabló-pandúr játékok (Mint a kámfor, Ocean’s 11) helyett konok retorziók és elszabott apa–lánya-kapcsolatok terepére surran. A lánya gyilkosát hajszoló Wilson (Terence Stamp adja csontvázszerűre aszott arccal) revansmissziója papíron mindössze egy sallangot félresöprő bűnmozi, Soderbergh – és Sarah Flack vágó – kezében viszont formai stílusbravúr. A hol előresiető, hol múltba révedő, időbontásos cselekményfűzés technikájában az érzéseiről sírmélyen hallgató tolvaj minden kósza gondolata, lopakodó mélabúja, felerősödő bűntudata összecsomósodik. Az élete során rárakódott magányt és elszigeteltséget már a dialógusokat elcsúsztató és a beszélő arc helyett a kiüresedő, bosszús tekintetet mutató képalkotási metódus rajzolja meg. A múlt és jelen között cikázó időkezelés az elégtételéért mindenkin keresztülgázoló haramia saját életével való számvetését tükrözi. Az ugróvágások pedig Wilson érthetetlen cockney-szlengben beszélő, különc karakterére, és bosszújának abszurd vonásaira terelik a figyelmet: a brit gengszter a film nagy részén és emberek tucatján úgy törtet végig, hogy mit sem tud lánya halálának körülményeiről.

De nem csak emberek, ideák is elhullanak itt: az Amerikai vérbosszú Soderbergh rezignált számvetése az ellenkultúra és a függetlenség mítoszával. A gyáva, gerinctelen antagonista: a hatvanas évek rock and rollját tömegcikként kiárusító zeneproducer. A hollywoodi renitensek legendás alakja, Peter Fonda játssza, jobbkezét pedig Barry Newman, a Száguldás a semmibe sofőrje. Az ellenkultúra ma már szertefoszlott mítosz, a lázadókra a betagozódás vár. 1999 után Soderbergh is hosszú évekre félreteszi függetlenségét. Ironikus stiklije, hogy ezt a művét még hatvanas/hetvenes évtizedváltás bűnfilmjeiről mintázta: az Amerikai vérbosszú A játéknak vége és az Öld meg Cartert! kései gyermeke, amiben nem Wilson revansvétel feletti elégedettsége, hanem a semmibe fúrt tekintete jelöli ki a végpontot.

Extrák: semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11577