KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/április
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: A fiúk mozija Játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Párhuzamos történet
• Pápai Zsolt: Apró titkok kihantolása
• Baski Sándor: Bátorságpróba Dokumentumfilmek
MAFFIA-MOZI
• Nevelős Zoltán: Gyilkos kompánia Gomorra
• Wostry Ferenc: Itáliát látni és meghalni Olasz zsaruk
JARMAN
• Béresi Csilla: Angyali párbeszéd Derek Jarman és a Színek könyve
HERZOG, A KALANDOR
• Győrffy Iván: Szélsőségek között Werner Herzog dokumentumfilmjei
RAJZ-AMERIKA
• Varró Attila: Tabló a vázlattömbön Watchmen: Az őrzők
• Szabó Dénes: A mesének vége Tex Avery 100
• N. N.: Tex Avery stúdiói
• Schreiber András: Rágcsáló az örökkévalóságnak Miki egér 80 éve
ELLENVÉLEMÉNY
• Forgács Iván: Illatozó hervadtság Kelet-Európai elsőfilmesek
KÖNYV
• Baski Sándor: Ponyvaportré Wensley Clarkson: Quentin Tarantino
• Horeczky Krisztina: Fivérek és nővérek Tim Burton: Rímbörtön
KRITIKA
• Tüske Zsuzsanna: Fiúk a roncstelepről Intim fejlövés
• Csillag Márton: Budapest origami Papírrepülők
• Gorácz Anikó: A tékozló apa Apaföld
• Dercsényi Dávid: Biztonsági mentés Papírkutyák
MOZI
• Schreiber András: Isteni szikra
• Parádi Orsolya: Miért éppen Minnesota?
• Forgács Nóra Kinga: Oly sokáig szerettelek
• Varró Attila: Berlin Calling
• Baski Sándor: Elrabolva
• Sepsi László: A túlvilág szülötte
• Pápai Zsolt: A bűn árfolyama
• Alföldi Nóra: Egy boltkóros naplója
• Vajda Judit: Spancserek
• Klág Dávid: Zack és Miri pornót forgat
• Fekete Tamás: Ellenállók
E-MOZI
• Galambos Attila: Együttlét
DVD
• Pápai Zsolt: Parancsra tettük
• Alföldi Nóra: Tesó-tusa
• Klág Dávid: Nim szigete
• Kovács Marcell: És hamarosan a sötétség

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára

Lázár Ervin

 

Azt kérdezték tőlem egy kérdőíven: Mi a véleményem az írói pályáról? …Mi is?… A legegyszerűbb megoldást választottam, nem írtam a kérdőívre semmit. Most, hogy voltam a nyergesmesternél, azért már nem hagynám válasz nélkül a kérdést. Odaírnám, hogy: „Voltam a nyerges-mesternél.” Több nem is kellene, az érzékeny szívű kérdőív-szerkesztő bizonyára máris ott ülne velem a ferkóolajszagú műhelyben, nézné az öreg mester tétova kezét, ahogy soha nem látott szerszámokat emel ki a félhomályból, két ujja közé csippentve, elém tartja a pókhálós ablak hideglelős fényébe, megbámulja mindegyiket maga is, mintha most látná először… ez a félhold kés, ez a bőrgyalu, ez a szakító cirkli, ez a sléfes ár, ez meg a tőr ár, ez a szélező fa, ez meg a küsü… vigyázzon, ne könyököljön oda, poros… poros itt minden… ez meg a sléfes fa a bújtató varráshoz… érdekli ez magát? De akkor én már régen a műhely közepére nézek. Ott trónol a kis birodalom királya, a nyereg. Hibátlan ívekkel lekerekítve, karcsún, elegánsan – valóban királyi. „Kinek csinálta?” Csak úgy – mondja a nyergesmester – a szerszámaim szemrehányóan néztek rám, a kezemnek hiányzott a bőr érintése, a fülemnek a faggyús fonal nyisszegése… rámvillantja a szemét, hogy habókosnak nézem-e, de hogy nézném habókosnak, amikor magamban éppen egy régi kérdőív kérdésére válaszolok. Meg aztán – mondja a mester – meg is veheti valaki, valami félbolond megszállott betévedhet ide… mindketten elképzeljük, ahogy a félbolond megszállott beóvakodik a műhelybe, le nem veszi a szemét a nyeregről, s csengő aranyakkal fizet… Hajaj – sóhajt a nyergesmester, s az aranycsengés mögött régi rézpénzek koppanását hallja, krajcárokét, dénárokét, az udvaron lovak dobognak, egymás kezébe adják a kilincset a csikósok, falusi nótáriusok, marhakereskedők, hajcsárok, végvári vitézek, kasznárok, betyárok, forspontos kocsisok, pandúrok, hajdúk, s jövő-menő legények… Na, igen! Nézzük egymást, az ósdi mester és az ósdi író.

A filmen egy nyergesmester-féle. De most már csak kutyanyakörveket meg nadrágszíjakat készít. Nyerget? Lószerszámot? Kinek? Hacsak magának nem. Könnyen lehet, hogy odabent a műhely eldugott zugaiban díszes lószerszámok és veretes nyergek lapulnak. Vagy az csoda lenne? Az hát! De ez a film tele van csodákkal. Olyanokkal, amelyek bármikor, bárhol megtörténhetnének. Van benne egy ember, akihez órát lehet igazítani, egy panaszintéző, aki azonnal intézkedik, az emberek köszönnek egymásnak, a keramit helyén fű nő, a szeneslegénynek eszébe sem jut, hogy becsaphatná a kuncsaftjait, a rendőr nem büntetni akar, hanem segíteni, s noné! a gyerekek lekváros kenyeret esznek. Ezek az emberek ebben a filmben szeretik egymást. Segítenek egymásnak. Csupa csoda.

A nyergesmester gubbaszt a nyerge mellett, várja, hogy a félbolond megszállott benyisson. De nem a félbolond megszállott jön, hanem egy gyerek. Orrát a pókhálós ablakhoz nyomja, bámulja a nyerget. A mester behívja, s pár pillanat múlva már vad vágtában száguldanak a világ fölött. Győztes csatákat vívnak, megjutalmazzák a jókat, megbüntetik a gonoszokat. Igazságot tesznek. Toporzékol alattuk a szépen fölnyergelt paripa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8001