KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/április
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: A fiúk mozija Játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Párhuzamos történet
• Pápai Zsolt: Apró titkok kihantolása
• Baski Sándor: Bátorságpróba Dokumentumfilmek
MAFFIA-MOZI
• Nevelős Zoltán: Gyilkos kompánia Gomorra
• Wostry Ferenc: Itáliát látni és meghalni Olasz zsaruk
JARMAN
• Béresi Csilla: Angyali párbeszéd Derek Jarman és a Színek könyve
HERZOG, A KALANDOR
• Győrffy Iván: Szélsőségek között Werner Herzog dokumentumfilmjei
RAJZ-AMERIKA
• Varró Attila: Tabló a vázlattömbön Watchmen: Az őrzők
• Szabó Dénes: A mesének vége Tex Avery 100
• N. N.: Tex Avery stúdiói
• Schreiber András: Rágcsáló az örökkévalóságnak Miki egér 80 éve
ELLENVÉLEMÉNY
• Forgács Iván: Illatozó hervadtság Kelet-Európai elsőfilmesek
KÖNYV
• Baski Sándor: Ponyvaportré Wensley Clarkson: Quentin Tarantino
• Horeczky Krisztina: Fivérek és nővérek Tim Burton: Rímbörtön
KRITIKA
• Tüske Zsuzsanna: Fiúk a roncstelepről Intim fejlövés
• Csillag Márton: Budapest origami Papírrepülők
• Gorácz Anikó: A tékozló apa Apaföld
• Dercsényi Dávid: Biztonsági mentés Papírkutyák
MOZI
• Schreiber András: Isteni szikra
• Parádi Orsolya: Miért éppen Minnesota?
• Forgács Nóra Kinga: Oly sokáig szerettelek
• Varró Attila: Berlin Calling
• Baski Sándor: Elrabolva
• Sepsi László: A túlvilág szülötte
• Pápai Zsolt: A bűn árfolyama
• Alföldi Nóra: Egy boltkóros naplója
• Vajda Judit: Spancserek
• Klág Dávid: Zack és Miri pornót forgat
• Fekete Tamás: Ellenállók
E-MOZI
• Galambos Attila: Együttlét
DVD
• Pápai Zsolt: Parancsra tettük
• Alföldi Nóra: Tesó-tusa
• Klág Dávid: Nim szigete
• Kovács Marcell: És hamarosan a sötétség

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Jób a lakóparkban

Sepsi László

A zord külső mögött nem mindig dobog érző szív.

 

Egy házsártos, folyton okvetetlenkedő vénember kiváltképp hálás irodalmi alapanyag. A hétköznapokban kínos lépcsőházi szituációk fikció képében lehetőséget adnak arra, hogy végre büntetlenül kinevethessük a fontoskodó szabálykövetést, bátrabb szerzők pedig még arra is vállalkozhatnak, hogy egyre árnyaltabb karakterábrázolással mutassák be a tüskés felszín alatt megbúvó, szeretetreméltó nagyapót. A nehéz természetű alakokra épülő humoros irodalom tehát egyszerre ördögűzés és domesztikáció: viccet csinál az ismerős helyzetekből, melyek élesben leginkább csak kellemetlenek, miközben leplezetlen pedagógia célzattal arra bíztat, hogy nézzünk a mindenkori másik ember irritáló tettei mögé. Az eddigi életművét idegesítő csodabogarak szentimentális portréira felhúzó Fredrik Backman a világsikert is meghozó első könyvében nem próbálja különösebben meghaladni ezt a formulát, Az ember, akit Ovénak hívnak olyan, mint egy idősödő karakterszínésznek precízen összekalapált jutalomjáték, ami tökéletes háttérzaj bármely tévé előtt töltött családi ünnephez, ám a figyelemreméltó technikai profizmus mögött nehezen lelünk eredeti gondolatot.

A címszereplő Ove a gyásztól megkeseredett – bár a párhuzamos múltbeli cselekményszál alapján kamaszkorától kezdve zárkózott és szabálykövető – özvegy, aki a helyi lakóközösség ostoraként igyekszik regulázni polgártársainak kihágásait, kivéve, amikor épp saját öngyilkosságán dolgozik. Backman a regény nyelvét és a szüzsé felépítését is Ove robotikus személyiségéhez igazítja, az azonos szerkezetre épülő mondatok és az egy rugóra járó szituációk ideig-óráig fenntartják az ismétlődésből fakadó humorfaktort, majd óhatatlanul belefulladnak a repetícióba. Ove rendszerint összetűzésbe kerül a környék valamely lakosával, majd mielőtt a helyzet végképp elmérgesedne, felesége vagy apja emlékének hatására morálisan helyes döntést hoz. Míg a regény első fele ilyesfajta hétköznapi konfliktusok sorozatából áll össze – amit meghiúsult öngyilkossági kísérletek és a karakter tragédiáját árnyaló flashbackek szakítanak meg –, a történet második fele már jóval célirányosabb dramaturgia szerint halad, és életképek egymásutánja helyett olyan ellenséget állít szembe Ovéval és újdonsült barátaival, akinek legyőzése egyúttal a morc mizantrópot is mennybe meneszti.

Backman regénye óda az emberarcú házmester-mentalitáshoz, ahol a vétkesek beárulása a törvény képviselőinek már vállalhatatlan magatartás, viszont a vélt vagy valós sérelmek egy bizonyos ponton túl akár önbíráskodással is megtorolhatóak. Ove – és a regényben felbukkanó néhány más férfitársa, konkurens szomszédtól szótlan apósig – a maszkulinitás egy tradicionálisnak tekintett formájának megtestesítői. Ők azok a férfiak, akik szavak helyett bólintásokkal fejezik ki véleményüket, a matematika kivételével ódzkodnak mindentől, ami nem kézzelfogható (Shakespeare tolmácsolása a családban a feleség feladata), a patriotizmus márkahűségben (csak a Saab!), az emberi kapcsolatok pedig szívességből elvégzett barkácsmunkákban és ház körüli javításokban fejeződnek ki. Annak érdekében, hogy mindezek ellenére feltárulhassanak Ove belső értékei a szabálykövetésből növesztett páncél mögött, Backman nem pusztán személyes tragédiák tömegével bombázza meg főhősét (leégett háztól elvesztett gyermekig), de két olyan karaktertípust is szembeállít vele, akik ellenpontozhatják a figura negatív jellemvonásait. Míg Tom, a tolvaj mellett Ove erkölcsi tartása válik figyelemreméltóvá, a végül főellenséggé emelt fehérgalléros hivatalnokok a szabálykövetés olyan embertelen verzióját képviselik, amely ellenében a címszereplő elvei és háklijai mégis erényként domborodhatnak ki. Az előítéleteihez, az írott és íratlan törvényekhez és egyéb rigolyáihoz a legszélsőségesebb körülmények közt is ragaszkodó Ove élettörténete így egy szekularizált Jób-sztorivá válik, akinek az Úr szeretete helyett saját, szigorúan konzervatív nézőpontjáért kell nap mint nap megküzdenie az egyre szabályozatlanabb külvilággal szemben. Fredrik Backman regényében a következetesség elnyeri méltó jutalmát – ha máshogy nem, hát családpótlék barátok képében –, de ez a példabeszéd egydélutános kikapcsolódásnak túlméretezett, kifinomult karakterrajznak pedig túl sekély.

 

Animus Kiadó, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12800