KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bajusz

Ardai Zoltán

 

Eleresztünk a fülünk mellett ezt-azt, mert úgyis tudja a másik, nem egészen méltányos, sőt, netán bőven értelem-deficites dolgot mondott. Vagy ha nem tudja, a kártyák kiterítése során nyilván belátná. Senki se úgy gondolja. Hogy például „a nők”, „a férfiak”, ésatöbbi. Amikor azonban egy-egy szituáció szorítása következtében – vagy játékos véletlenszerűséggel – sor kerül a puding próbájára, és megtapasztaljuk, amint a kedvező feltételezés összeomlik, akkor az egész élettől elmehet a kedvünk. Természetesen: minthogy ezek a mikro-katasztrófák az egész emberi világ katasztrofikus processzusára világítanak rá. Nagy dolognak mutatkozhat hát egy olyan idétlen apróság is, mint egy bajusz.

Szép párizsi reggel, szerelmes házaspár a fürdőszobában. A férj felveti az ötletet: levágná ő már ezt a bajuszt, amit bohó fiatalsága óta visel. A másodvirágzó feleség inkább hagyná most már, de a férfi, amikor egyedül marad, megejti a jelzett műveletet. Hogy aztán sem a feleség, sem a tervezőirodai kollégák és más jóismerősök nem látszanak regisztrálni a változást, az eleinte tréfának, majd már megalázóan makacs „tréfának” minősül az éppen nyíltabbá vált, bajuszvesztett ember szemében. Később pedig, amikor már mindenki ijedten tagadja körülötte, hogy valaha is lett volna bajusza, megnyílik a kétségbeesés szakadéka. Vajon a megjelent szörny a többiekben fészkel-e, vagy őbenne méginkább (mint a dosztojevszkiji, hasonmás-látó Goljadkinban; a Polanski-féle lakóban)? A szerelem így is, úgy is odavan: vágyik még a feleségére, sőt, bizonyos tekintetben inkább, mint valaha, de többé nem képes szeretkezni vele. Előkotor régi idill-fotókat…

A fényképtartó motivikája felől valami ijesztő, de racionális magyarázat esélye dereng fel – eszerint nem ő maga volna a kardinális vészforrás –, ám ez a magyarázat nem fejlik ki, mert a film idővel már csakis a férj állapotára összpontosít, a reményvesztés ösvényeinek kutatására. A szerencsétlenség itt: a mágikus igazlátáshoz vezető álomi labirint bejárata. A hongkongi képsorok és azok, amelyekben egy düledező kínai halászvároska a helyszín (a szerencsétlen ugyanis ideszökik, ahol talán már járt valaha, a feleségével), igazolják – azt a vállalást mindenesetre, hogy Emmanuel Carrere filmrevitte saját regényét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8613