KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Sztálin halála

Huber Zoltán

The Death of Stalin – amerikai, 2017. Rendezte: Armando Ianucci. Írta: Fabien Nury. Kép: Zac Nicholson. Zene: Christopher Willis. Szereplők: Andrea Riseborough (Szvetlana), Jason Isaacs (Zsukov), Olga Kurylenko (Maria), Steve Buscemi (Hruscsov), Rupert Friend (Vaszilij). Gyártó: Main Journey / TitleMedia / Free Range Films. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 106 perc.

 

Ha egy politikai szatíra kiveri az illetékes szerveknél a biztosítékot, biztosak lehetünk benne, hogy az alkotók célba találtak. Bár az orosz hatóságok a Sztálin halála utáni zavaros idők ironikus továbbgondolásával kapcsolatban oroszellenességet emlegettek, az érzékeny reakciók oka nyilván más. Az alelnök zseniális szériájával világhírűvé vált Armando Iannucci korábban már többször bizonyította, tökéletesen átlátja a politika működését és képes hatásosan karikírozni a hatalom abszurd logikáját.

A képlet most annyiban módosul, hogy az író-rendező a parlamentáris demokrácia fiktív figurái helyett a történelemhez nyúl, ráadásul rögtön egy szörnyű diktatúra mélyére ereszkedve mesél a rendszer mély romlottságáról. Ha valaki fellapozza a történelemkönyveket, a szovjet generalisszimusz agyvérzésének és utódlásának körülményei már önmagukban annyira bizarrak, hogy az alkotóknak túl sokat nem is kellett hozzákölteniük a morbid parabolájukhoz. Nem az elnyomás és a terror borzalmas korszakából születik vicc, hanem a görcsös hatalomvágyból és az alattomos manipulációkból, ami a sztálini ötvenes évek kontextusában dermesztően groteszk látleletet eredményez. Az áhított csúcsra vezető út lelketlen taktikázással és hitvány megalkuvásokkal van kikövezve, a ránk váró fordulatoknál csak a figurák aljasságai vérfagyasztóbbak. Iannucci a vaskosabb kontraszt kedvéért szemet gyönyörködtető környezetbe helyezi az aljas játszmát, a sztori őrült tempót diktál és fantasztikus színészgárda szórja a poénokat. A szurokfekete bohózat hatalmas fegyverténye, hogy a rettenet képébe röhögve leplezi le a paranoia és szervilizmus kínos ellentmondásait. Nemcsak rendkívül szórakoztató, de példaértékű az alkotói hozzáállás, mert minél elnyomóbb a hatalom, annál kevésbé tudja elviselni, ha kigúnyolják. A nevetés ugyanis mindig oldja a félelmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13597