KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/január
BRIT NOIR
• Kovács Marcell: Fekete szurok Brit noir
• Sepsi László: Férfitársaságban Guy Ritchie gengszterfilmjei
FRED KELEMEN
• Forgách András: Hattyú szénhalmon Fred Kelemen
• Csillag Márton: Az ember árnyéka Beszélgetés Fred Kelemennel
NÉMET ÓLOMIDŐK
• Földényi F. László: Törékeny önismeret A Baader–Meinhof-ügy
IZRAEL MOZIJA
• Kolozsi László: A harag földje Izraeli filmek
• Gorácz Anikó: Filmterápia Libanoni keringő
TRUFFAUT ÉS TATI
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 4. rész
• Bikácsy Gergely: Hulot úr évszázada Jacques Tati, a marslakó
FORGATÓKÖNYV
• Krigler Gábor: Sorvezetők A filmírás oktatása
• Baski Sándor: Adaptáció Hogyan írjunk közönségfilmet?
MOBILTÉVÉ, NETMOZI
• Deák Dániel: Tévézzünk a hálóban! Net-tévé
• Schreiber András: A kalauzhal tudathasadása Maroktévé, mobilmozi
• Gorácz Anikó: Eljövendő e-jövő Net-mozi
KRITIKA
• Hungler Tímea: Anno Domina Báthory
• N. N.: Filmek Báthory Erzsébetről
• Csillag Márton: Az előző rész tartalmából Valami Amerika 2.
MOZI
• Varró Attila: A hercegnő
• Vajda Judit: Mexikói képeslap
• Kolozsi László: Cselek
• Baski Sándor: Veszélyes Bangkok
• Sepsi László: A zsaruk becsülete
• Tüske Zsuzsanna: Nők
• Fekete Tamás: A törvény gyilkosa
• Pápai Zsolt: Transsiberia
• Klág Dávid: Rec
• Kárpáti György: Halálos közellenség 1-2
• Forgács Nóra Kinga: Frost/Nixon
• Nevelős Zoltán: Sukiyaki Western Django
• Géczi Zoltán: Vexille
DVD
• Pápai Zsolt: A tolvaj
• Alföldi Nóra: Áramlat
• Varga Zoltán: Psycho II, Psycho III
• Varró Attila: A repülő guillotine

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Pro és kontra

Jancsó barbár „Rapszódiája”

Ciment Michel

 

Ritkák az olyan filmrendezők (mint az olasz Rosi és a görög Angelopoulos), akik a történelmet választják filmjeik témájául. Jancsó Miklós ezek közé tartozik. Gőgös kihívása – hogy elmesélje népe történetét – csaknem tizenöt éve kezdődött a Szegénylegényekkel, eljutot egészen a Még kér a népig és most megteremtette a Magyar rapszódiát, ezt a háromórás hatalmas diptichont, amely egyszerre szintézis és kiteljesedés.

Az állam nem sajnálta tőle támogatását: hatszorosát kapta a magyar filmek átlagos költségvetésének és több hónapig élvezhette a hadsereg, a gyalogosok és a lovasok segítségét. Ugyanis a terv újfajta törekvést tükrözött: lemondva arról, hogy a magyar múlt egyik vagy másik pillanatát idézze fel, Jancsó ezúttal három évtizedről ad képet: az Osztrák–Magyar Monarchiáról, a 14-es háborúról, a Tanácsköztársaságról és bukásáról, a Horthy-féle fehérterrorról és végül a nácikkal kötött szövetségről. És a freskó középpontjában Zsadányi István áll, a falusi kisnemesi származású fiatal tiszt, az ádáz nacionalista, aki bőszen tör az agrármegmozdulások elfojtására és aki éppen hazafiságából adódóan lassanként elszakad németbarát környezetétől és magáévá teszi a földművesek ügyét. Jancsót a tények aprólékos rekonstruálásánál jobban érdekli az egyéni lelkiismeret viszálya a végzettel, a reménytelenség és a rossz lelkiismeret, a választás a zsarnokság és a szabadság között.

Egy híres és vitatott személyiség, Bajcsy-Zsilinszky Endre (Budapest egyik utcája viseli nevét) életéből merítve ihletet. Jancsó két-három vonást kölcsönöz tőle, de szokása szerint menekül a realizmus elől. Ismét találkozunk itt a szívének oly kedves tájjal és személyekkel: a hatalmas magyar síksággal, a végtelen, borús égbolttal, az egyenruhákkal, a lovakkal és a meztelen emberekkel, a hőssel, aki harminc év alatt sem öregszik meg. Az elvonatkoztatás szándéka érvényesül a történelmi tablón belül.

Jancsó, a rendező-koreográfus úgy irányítja katonáinak és földműveseinek balettjét, mint egy zenés vígjátékban, és ezzel átváltoztatja a valóságot.

Ez az epikus mű, amelyben filmcímeihez hasonlóan magától adódik minden: a csend és a kiáltás, a vörösek és fehérek (a Csillagosok, katonák francia címe – a ford.), a nemesek kerti mulatságai és a parasztlakodalmak, a Magyar rapszódia szemkápráztató képsorokban járja be az agyrémek világát: arisztokraták orosz rulettet játszanak és öngyilkosok lesznek egy kékes barlangban, egy férfi kiszáll a vörös automobilból, amelyben a szeretett asszony alszik.

Filmje második részének Jancsó az Allegro barbaro címet adta Bartók híres zongoradarabja (1911) nyomán és ebben megtalálható a muzsikushoz hasonlóan a folklór új feldolgozására is törő filmrendező dinamikája, zaklatott ritmikája. Az eredeti Allegro címhez Bartók később ragasztotta a barbaro szót, hogy válaszoljon a francia kritikusoknak, akik párizsi útja alkalmával barbárnak minősítették zenéjét. A diadalmas realizmus korában Jancsóban, a másik „barbárban” a mai filmművészet egyik ritka látomásos varázslóját köszönthetjük.

 

L’ Express, 1979. május 12–18.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8105