KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Cyd Charisse (1921-2008)
• N. N.: A Lorna csendje nyerte el az EP filmdíját
JAPÁN '68
• Vágvölgyi B. András: Erósz és mészárlás
• Stőhr Lóránt: A fantázia forradalma Oshima, Terayama, Wakamatsu
• Varró Attila: Pandemónium Mozi Art Theatre Guild
PAUL NEWMAN
• Takács Ferenc: A bilincs és a mosoly Paul Newman
CARPENTER
• Varga Zoltán: Szörnytársaságban John Carpenter műfajai
• Dargay Marcell: Miki egér és a minimalizmus Carpenter filmzenéi
VELENCE
• Schubert Gusztáv: A díjbirkózó szíve Velence
TRUFFAUT
• Ádám Péter: François Truffaut – 3. rész A férfi, aki szerette a mozit
EMBER JUDIT
• Fekete Ibolya: A legbetiltottabb Ember Judit
• Bikácsy Gergely: Újmagyar siralmak Ember Judit
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: A talkshow-paradoxon Késő esti beszélgetőműsorok Amerikában
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Helyben hagyva Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
KRITIKA
• Kolozsi László: Szétfoszlik és elpereg Fövenyóra
• Báron György: Poppy és Scottie autóba ül Hajrá, boldogság!
• Barotányi Zoltán: Az ember, aki hol volt, hol nem volt A félelem hatalma; Hol az ördögben van Oszama bin Laden?
• Vajda Judit: Vétkesek közt cinkos Lorna csendje
• Tüske Zsuzsanna: Női kontroll Kaméleon
MOZI
• Nevelős Zoltán: Égető bizonyíték
• Schreiber András: Vicky Cristina Barcelona
• Kolozsi László: Érzékeny pont
• Parádi Orsolya: Kínzó együttlét
• Forgács Nóra Kinga: Good
• Varró Attila: A quantum csendje
• Tüske Zsuzsanna: Kínzó közelség
• Donáth Mirjam: Szikraváros
• Baski Sándor: Nói Albinói
• Vajda Judit: Csíkos pizsamás fiú
• Klág Dávid: Film Noir
• Sepsi László: Hazugságok hálója
• Csillag Márton: Csereüvegek
• Pápai Zsolt: Jack, Jack
DVD
• Varga Zoltán: David Cronenberg korai filmjei
• Alföldi Nóra: Holtak naplója
• Pápai Zsolt: Az őrület fészke
• Géczi Zoltán: A sógun szamurájai

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Haladék

Gumipofa

Koltai Tamás

Fazekas Lajos – Módos Péterrel közösen írt – filmje az önfeladók, saját emberi szintjük alatt élők, tehetségüket tékozlók közismert típusát kívánja bemutatni. Ez a species annyira elszaporodott a (főként moralizáló) műalkotásokban, filmekben, regényekben, novellákban, hogy egyre kevésbé képes meglepetéssel szolgálni. Legtöbbször addig jutunk el, hogy megismerjük a rossz közérzetű, lelkiismeret-furdalásos hőst, aki méltatlan módon fecsérli adottságait, evickél a hétköznapok posványában, de hogy mitől ilyen, miért sétál el sorozatosan a léc alatt anélkül, hogy legalább egyszer megpróbálna átlendülni fölötte, azt nem tudjuk meg.

Impresszionista képet kapunk lélektani és társadalmi oknyomozás helyett.

A Haladék főszereplője, Novák Sándor is a léc alatt futkosók közé tartozik. Társaihoz hasonlóan rossz viszonyban van önmagával, ami nemcsak abból derül ki, hogy hosszan, megvetően nézi képmását a borotválkozó tükörben – habozni látszik, hogy szembeköpje-e azt a másikat –, hanem abból is, hogy az öngyilkossággal kacérkodik. Komolyan persze nem veszi, az egész inkább csak bohóckodás vagy bravúrstikli – éjszakai száguldás a szirénázó rendőrautó elől, benyakalt állapotban való betoccsanás a trambulinról az úszómedencébe. Egyedül a Borinak nevezett, tudományos fokozattal ellátott feleség kap hisztérikus rohamot férje fenyegető eltűnése miatt, ami meglepő, mert ha ismerné, tudhatná, hogy ez a férfi sohasem lesz öngyilkos. Minthogy a film valódi szerelmet posztulál a házaspár között, sőt, jószerivel ez az egyetlen emberi kapcsolat a történetben, kicsit visszásnak tetszik, hogy lefokozza kettőjük viszonyát, hogy lényegében ennyire idegenek egymásnak.

Persze igaz, hogy itt kétféle életvitelről van szó. Egy felelősen komolyról (ez a Borié) és egy felelőtlenül komolytalanról (ez a Sanyié). Nem véletlen, hogy a film azzal a hangsúlyos jelenettel kezdődik, amelyben Borinak átadják frissen kinyomott könyvét, egy tudományos munkát. Csakhamar jön az ellenpont: Sanyi sviháksága. A nézőben így óhatatlanul fölmerül a – meglehet didaktikus – kérdés, hogy ez a derék asszonyka hisztériázás helyett, esetleg két ágyjelenet között, miért nem próbál meg egyszer komolyan beszélni a férjével.

Most már tartozom az olvasónak azzal, hogy „leleplezzem” Novák Sándort: mi is vele a baj? Legfőbb bűne, hogy egy nagyra hivatott tudományos kísérlet – ha jól emlékszem – nyugati importból beszerzett alapanyagát gumiálarcok, amolyan maszekkereskedelemben értékesíthető gengsztermaszkok készítésére fordította. Ezzel nemcsak a tudományos munkát váltotta föl jól fizető aprópénzre, hanem barátját is lehetetlen helyzetbe hozta a kísérletet irányító professzornál. A következményeket azután meglehetősen blazírtan veszi tudomásul: ekkor kezdődik az ál-öngyilkosságot bohóckodó éjszakai kaland, és folytatódik kétes üzletelések, lezserkedések sorozatával, amiket hősünk ugyanabban a közömbös pózban, a mozdulatlan arc lekezelő fölényével csinál végig.

Előttünk áll tehát a gengszter-maszknál tökéletesebb gumipofa, a rezzenéstelen tekintettel járkáló Menő Fej, a széles tenyerű Nagy Medve, avagy Piedone magyar módra, aki nem üt, hanem akit (le)ütnek, s aki ugyan bőkezűen osztogatja szerteszét magabiztos lényét, de belül egy vacogó kebel. (Ez nem irónia, van ilyen.) Mr. Gumipofa tehát lelkére vont maszkkal él a világban, és erről a maszkról egyaránt visszapattannak a külső ökölcsapások és a belső furdalások. Amikor például éjszakai kimaradáson kapja ificsapatának tagjait – mert amúgy civilben vízilabdaedző –, s általuk leüttetvén föltápászkodik a földről, olyan kedélyes grandezzával távolítja el kocsijának széttört szélvédőjét, mintha csak egy bolha csípte volna meg. S a hálátlan tanítvány másnap úgy dobálja a gólokat néhány biztató szavára, hogy nem is értjük, miért nem Novák-módszerrel készítették föl az olimpiára a vízilabda-válogatottat. Másrészt viszont akkor is megőrzi fanyar semlegességét, amikor szeretett hitvesét kettesben találja egy udvarlóilag fellépő fiatalemberrel. Vagy amikor mélyen magába néz (a borotválkozó tükörben).

A világért sincs szándékomban tréfát űzni Novák Sándorból és az ő nagy problémájából, annál kevésbé, mert valóságosan létező figura, az életben gyakran találkozunk hasonmásaival. De az istenért, miért kellene olyan komolyan vennünk, mint ahogy a film alkotói teszik? Csakugyan higgyük el, hogy valami érték megy itt veszendőbe, hogy egy jobb sorsra érdemes házasság kap a film végén haladékot, s ezzel még egy utolsó esélyt a fölbomlás előtt? A levetett gengszterálarc mögött ugyanis két szomorú tekintet néz szembe velünk a filmvászonról, hogy – elnézést a képzavarért – a szájunkba rágja: a vidámságot erőltető kedély befulladt, és a lehervadt mosoly azt jelzi, hogy valami nagy baj van.

Hát én nem érzem a nagy bajt, képtelen vagyok sajnálni luxuslakásában a luxushisztériát produkáló doktorált luxusfeleséget, és csupán egy nagymellényű fölényeskedőnek vélem Mr. Életcsászárát, aki engesztelésül virággal hinti be felesége nászágyát, és akire ráférne, hogy egyszer istenigazában (gumi)pofára ejtsék.

Más szóval a melodráma helyett egy kis iróniára vágyakoznék, s ebben az esetben semmi bajom nem volna Fazekas Lajos szépen, ízléssel megcsinált filmjével. Társadalmi dráma helyett (aminek nem tud megfelelni) lehetne egy kellemes vígjáték, csupán a sztorit kellene földúsítani, hogy eltüntesse a figurák hiányát. Novák Sándoron kívül ugyanis nincsenek a filmben valódi emberi alakok, s őt is inkább csak Bujtor István formálja a maga bájosan lehengerlő alkatára. (Nála még az irónia is fölrémlik.) A magam részéről különösen sajnálom, hogy az utóbbi időben egyre több jó karakteralakítással visszatérő, megváltozott (és előnyére változott) színészi habitusú Gór Nagy Mária egy nem túl szerencsés szereppel birkózik; ráadásul a kelleténél komolyabban is veszi. Margittay Áginak, Koncz Gábornak végképp nincs mit játszania, Bencze Ferenc viszont kapott egy Bencze Ferenc-figurát; bár kissé meglepő, hogy egyik betétként ható jelenetében – Mányai Zsuzsával – a film miért megy át a cseh új hullámra emlékeztető groteszkbe. Arra meg, bármilyen sokat gondolkoztam, nem tudtam rájönni, hogy a végig nyugodt észrevétlenséggel fényképező Koltai Lajos operatőrnek miért kellett egyszer váratlanul premier plánba hoznia egy égő csillárt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/11 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7652