KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Cyd Charisse (1921-2008)
• N. N.: A Lorna csendje nyerte el az EP filmdíját
JAPÁN '68
• Vágvölgyi B. András: Erósz és mészárlás
• Stőhr Lóránt: A fantázia forradalma Oshima, Terayama, Wakamatsu
• Varró Attila: Pandemónium Mozi Art Theatre Guild
PAUL NEWMAN
• Takács Ferenc: A bilincs és a mosoly Paul Newman
CARPENTER
• Varga Zoltán: Szörnytársaságban John Carpenter műfajai
• Dargay Marcell: Miki egér és a minimalizmus Carpenter filmzenéi
VELENCE
• Schubert Gusztáv: A díjbirkózó szíve Velence
TRUFFAUT
• Ádám Péter: François Truffaut – 3. rész A férfi, aki szerette a mozit
EMBER JUDIT
• Fekete Ibolya: A legbetiltottabb Ember Judit
• Bikácsy Gergely: Újmagyar siralmak Ember Judit
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: A talkshow-paradoxon Késő esti beszélgetőműsorok Amerikában
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Helyben hagyva Moveast Nemzetközi Filmfesztivál
KRITIKA
• Kolozsi László: Szétfoszlik és elpereg Fövenyóra
• Báron György: Poppy és Scottie autóba ül Hajrá, boldogság!
• Barotányi Zoltán: Az ember, aki hol volt, hol nem volt A félelem hatalma; Hol az ördögben van Oszama bin Laden?
• Vajda Judit: Vétkesek közt cinkos Lorna csendje
• Tüske Zsuzsanna: Női kontroll Kaméleon
MOZI
• Nevelős Zoltán: Égető bizonyíték
• Schreiber András: Vicky Cristina Barcelona
• Kolozsi László: Érzékeny pont
• Parádi Orsolya: Kínzó együttlét
• Forgács Nóra Kinga: Good
• Varró Attila: A quantum csendje
• Tüske Zsuzsanna: Kínzó közelség
• Donáth Mirjam: Szikraváros
• Baski Sándor: Nói Albinói
• Vajda Judit: Csíkos pizsamás fiú
• Klág Dávid: Film Noir
• Sepsi László: Hazugságok hálója
• Csillag Márton: Csereüvegek
• Pápai Zsolt: Jack, Jack
DVD
• Varga Zoltán: David Cronenberg korai filmjei
• Alföldi Nóra: Holtak naplója
• Pápai Zsolt: Az őrület fészke
• Géczi Zoltán: A sógun szamurájai

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az istenek a fejükre estek

Hegyi Gyula

Ha valamely úriember úgy berúg, akár egy csacsi, az ritka látványosságnak aligha nevezhető, ilyesmit elég sokfelé láthatunk – magam olykor akár tükörben is. De ha csacsik, majmok, boldog állatok isszák le magukat amúgy jó embermódra a sárga földig, az mindenképp kivételes látványosságnak számít, s feltétlenül érdemes a filmes megörökítésre. A Sivatagi show című amerikai film alkotója a Kalahari sivatag állatvilágának számos ilyen és ehhez hasonló, groteszk és mulatságos pillanatát leste el (rendezte meg?), a szórakoztató ismeretterjesztés oly sajnálatosan ritka műfajában. Ezúttal a Kalahari sivatag más élőlényeivel: az ott élő emberekkel ismerkedhetünk meg. S mivel, némiképp öntelten, úgy hisszük, hogy az emberi fajról elég sokat tudunk már, a sivatagi komédia e fejezetében a szórakoztatás kiütéses győzelmet arat az ismeretterjesztés felett. A sivatagban bóklászó, üzletelő, misszióra törekvő, szerelmeskedő és szerencsétlenkedő emberek kalandjait számos eredeti és számtalan, másoktól átvett filmes geg élénkíti, s még a jó öreg érzelgősség is becsorog egykét jelenetbe. Ilyen szempontból az állati Show kétségkívül jobb volt: meglehet persze, ha ugyanannyi állat-filmet láttunk volna eddig, mint human love story-t, akkor árnyaltabban fogalmaznánk.

Frappáns és számunkra bizonyos értelemben szokatlan viszont az a látószög, amellyel a film, sok-sok hasraesős tréfa közepette, a sivatag mai arcát, s tágabban a jelen Afrikáját be mutatja. A közeli Dél-Afrika rohanó, környezetpusztító, amerikanizált konzum-civilizációja és a dél-amerikai módra puccsról puccsra vergődő botswanai állam abban mindenesetre azonos, hogy a sivatagi természethez alkalmazkodó élethez már egyikük sem ért. Fehérek és civilizált feketék egyaránt fényévnyi távol élnek a kis busmantól, aki ezek tudományát könnyen elsajátítja, kissé mulatságosnak is találja, de aztán mégiscsak visszamegy az övéihez, a természetbe, ahová viszont az úgynevezett civilizációban születettek számára, legyenek bár európaiak vagy afrikaiak, már nem vezet út. Csak kukkolói lehetnek a sivatagnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6229