KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/november
MAGYAR '68
• Schubert Gusztáv: A ’68-as csapdája Prága árnyékában
• Muhi Klára: Nem követeltük a lehetetlent Magyar ’68
NÉMETORSZÁG: ÓLOMÉVEK
• Schreiber András: Merénylet porszívóval Németország: 1968–77
• Vincze Teréz: Anyák, lányok, nővérek Ólomidő
ULRICH SEIDL
• Simonyi Balázs: Az osztrák beteg Ulrich Seidl, a provokátor
• Simonyi Balázs: „Nincsenek morális problémáim” Beszélgetés Ulrich Seidllel
PUPI AVATI
• Pintér Judit: Emlék-művek Pupi Avati
• Nevelős Zoltán: Baljós házak Pupi Avati horrorfilmjei
TÁVOL-KELET
• Géczi Zoltán: A háború filmművészete Kínai pantheon
• Baski Sándor: A Vörös Sárkány álma Egy másik Kína
• Teszár Dávid: Sziámi szintézis Apichatpong Weerasethakul
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: Obama és a Youtube Amerikai elnökválasztás
• Kemenes Tamás: Hofi háta mögött Kabaré a képernyőn
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: A kamillás hölgy Ralph Barton
KRITIKA
• Muhi Klára: Jobb későn…? Márió, a varázsló
• Pápai Zsolt: A Lajos, a Feri és sok füstölgő puskacső Para
• Csillag Márton: A kilátástalanság diszkrét bája Mázli
• Tüske Zsuzsanna: Csontváz az asztalfőn Gengszterek fogadója
MOZI
• Vajda Judit: Anna bekattanva
• Klág Dávid: Az árvaház
• Varró Attila: Elégia
• Parádi Orsolya: A szerelem határai
• Forgács Nóra Kinga: A zuhanás
• Schreiber András: A hazugság szabályai
• Baski Sándor: Csak egy szerelmesfilm
• Tüske Zsuzsanna: Tükrök
• Nevelős Zoltán: Sasszem
• Vízer Balázs: Ananász expressz
• Kovács Marcell: Törvénytelen
DVD
• Varga Zoltán: Egy amerikai farkasember Londonban
• Géczi Zoltán: CJ7 – A kis zöld látogató
• Alföldi Nóra: Öngyilkos szüzek
• Kovács Marcell: Két nővér

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holly Woodi történet

Hirsch Tibor

 

Van egy rendező. Régi nagy név. Megöregedett Viszont mégis nagyon sóvárogja a Nagy Visszatérést. Évről évre halványul múlt idők Oscarjainak fénye, és a Woody-alteregóra többé filmet nem bíznak. Ha rábíznák, elszúrná. Innen indul a bonyodalom, kibontakozik, lezáródik. Mert amúgy egyszerű az egész: mégis rábízzák, és ő mégis elszúrja. Hogy hogyan szúrja el (nyilván mindig másképpen), ez lehet érdekes a kívülállónak, de nyilván nem érdekes a film producerének. A producer szempontjából színtiszta unalom. Mindig más, de mindig ugyanaz. Például a pszichoszomatikus vakság. Használhatatlan filmművésznél a biztos bukás okainak örökös érdekessége és eredetisége – papírforma.

Van egy rendező. Régi nagy név. Woody Allennek hívják. Sok filmet csinál: hogy mindig ugyanolyat, vagy egyre gyengébbeket – megoszlanak a vélemények. Témája szerint azért mindegyik érdekes, a rossz is, tehát az érdekesség nála papírforma. Az is papírforma, hogy mindegyiket úgy fogja megcsinálni – sikertelen mait és közepesen sikeres holnapit – mint aki nagyon sóvárogja a maga mindig érdekes témáival a Nagy Visszatérést.

Legújabb érdekes témája pedig egy rendező, aki nagyon sóvárogja. Egy régi nagy név. Aki még mindig érdekes, de éppen érdekességében unalmas, mert nála az érdekesség a papírforma. Akinek nem volna szabad filmet csinálni, hiszen megöregedett, és mégis csinál, és elrontja. És persze érdekes okból rontja el.

Ez volna az érdekes téma, érdekes üzenettel. Az érdekes üzenet: ezzel az érdekesség-hajhászó, modoros, hisztis, nárcisztikus lélekkel, ha az ember már úgyis öreg, ha az emberben már úgysem bíznak, csak tucat-filmet lehet alkotni.

És tessék: Woody Allen (az igazi) csinál egy újabb tucat-filmet. Vagyis a tételt bizonyítja. Vagyis nem bizonyítja: hiszen csak jó filmben mutathatná meg hitelesen, hogy a maga érdekességeibe belezavarodott öreg rendezőnek szükségszerűen rossz filmet kell csinálnia. Vagyis mégis bizonyítja: ezzel a paradoxonnal. Hogy a személyesség sem garancia a jó filmre, az önsajnálat sem, a téma bizarr érdekessége sem, az őszinteség sem.

Jó, mondjuk az őszinteség – az igazi – garancia volna. Az igazi őszinteséget azonban az önszeretet képes agyonnyomni. Ha legalább ez a nagyon öreg ember egyszer kevésbé dekoratív hölgyekkel szerettetné meg magát történetei végére. Ha legalább egyszer nem tenne úgy, mint akinek ez még mindig kijár. Ha legalább a happy end külön kis sugallatával, miszerint, ami Amerikában blöff, azt Európában beveszik a sznobok, mint filmművészetet – nem sértene meg engem, minket személyesen.

Mert hogy megsért. Húszegynéhány esztendeje, az Annie Hall idején, még pontosan tudta, hogy ez a filmművészeti kettős mérce másképpen van. Harminc esztendeje gondolta ugyanígy, de akkor még megilletődve. Akkor még igazi Európa-komplexusai voltak. Most pedig tessék, egy gyenge záró-poén kedvéért elárul bennünket.

Szóval van egy rendező. Nagy név. Megöregedett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2244