KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Álomturné

Lábnyom a vízben

Horeczky Krisztina

Rockzenekarok sikertörténeteivel Dunát lehet rekeszteni. Ha Down-kórosok a zenészek, a könnyed téma komolyra fordul.

 

Szekeres Csaba jónéhány díjjal kitüntetett fikciós dokumentumfilmje, az Álomturné, a Down Alapítvány budapesti otthonában élő, felnőtt értelmi fogyatékosok megfejthetetlen titkokkal teli birodalmába vezet el minket. A rendező eddigi életműve majd’ kivétel nélkül testileg-lelkileg-szellemileg sérült embertársaink sors-mozaikdarabkáit mutatja be, fölkavaró őszinteséggel (Érintések, Négy évszak a halak szigetén.) A direktor munkái közül különösen közel áll hozzám az autista kisfiát, Karcsikát – és „ép” gyermekét – egyedül nevelő asszony választás-története, a Mami, blue, s az alkotó első játékfilmje, a Kinder Garden.

A felettébb „szürreális” Álomturné közel egyórás moziváltozata azonban zavarba ejtett. Eleinte erőt vett rajtam az unalom és a közöny, majd behálózott a bosszúság s az üresség. (A Duna Televízió megbízásából készített alkotásnak három verziója létezik: egy ötven majd egy hatvan perces tévé- és az egyórás mozifilm.)

A Pesten és Rovinjban forgatott mű egy Down-kórosok verbuválta zenekar sajátos sikertörténetét meséli el, keverve a fikciós-szituációs és dokufilmes elemeket. Részben ezért tartom szerencsétlen megoldásnak, hogy csak a végefőcím előtt közölnek egy befogadói szempontból alapvető információt: a (létező!) Nemadomfel együttes 2004. májusi megalakulása óta számos koncertet adott. Kellő háttértudás nélkül a következőket látjuk: a Down-kórosokból álló csoport tagjai sokat tétlenkednek, búslakodnak; játékból gyakran „méri” vérnyomásukat a közülük leghatározottabb Doki, hogylétük felől érdeklődve. Majd egy nap – az aggasztó szellemi-fizikai állapotban lévő – Tamás előáll a javaslattal: „…csináljunk zenekart!” Dokival – kéttagú zsűriként – meghallgatást rendeznek, kiragyog a társaságból Lázár Krisztina. Majd az addig – egyebek mellett – Groovehouse-, Piramis-, 100 Folk Celsius-nótákat daloló zenekar a Nyugati pályaudvarnál lép föl. Debütálásuk kudarcos. Erre azonban csakis abból következtethetünk, hogy Bálint – a koncert után – azt mondja az „orvosi” szobában Dokinak: „Egy panaszom van. Szomorú vagyok. Tudja?” Majd elmeséli álmát: „…bementem a vízbe, és nem vitte el a lábnyomomat a víz” (Gyönyörű!) Doki elhatározza, „álomturnéra” viszi a csapatot; ugyan hova máshova, mint a tengerpartra.

Szekeres munkája az isztriai jeleneteknél fekete-fehérből színesre vált. Ám egyáltalában nem világos: miért is ez az út? Kivált, ha a csapat tagjai a horvátországi epizódok nagy részében csomagjaikat, gurulós bőröndjeiket cipelik-hurcolják lépcsőn föl-le, egyik harsány színű háztól a másikig. Egy – ha nem tévedek – tizenhárom fős társaság tagjait személyes portrékban bemutatni, hatvan percben, eleve kockázatos vállalás. Mindez zenekar-alapítással, tengerparti utazással: lehetetlen küldetés.

Szekeres Csaba nemes szándéka vélhetően nem volt más, mint hogy játszani hívja-engedje (anti)-hőseit. Ez bátor kísérletező kedvre vall. Ugyanakkor ilyen vakmerő mutatványnál elengedhetetlen a pontos dramaturgia. Kiváltképp, mert nyilvánvaló: esetünkben nem beszélhetünk hagyományos színészvezetésről, így – szó szerint – minden pillanatban borulhat a forgatókönyv. Gyanítom, borult is.

Az Álomturné megtekintésekor belém nyilallt egy érzés, azóta sem hagy nyugodni. A film főszereplőinek legtitkosabb, vadul hajszolt vágyai megegyeznek a hazug társasági képeslapok harsányan hirdetett életprogramjával: siker, pénz, nők/férfiak, csillogás. Ez mélyen megráz. Szekeres „színészeit” egyetlen pillanatra sem láttam boldognak; furcsa mód még akkor sem, mikor a film – és a zenekar eddigi pályája – csúcspontjaként Révész Sándorral muzsikáltak az A38-as hajón. Dalolva a Piramis-himnuszt: „Szállj fel magasra!

Szekeres Csaba megszomorított emberei sosem kerülnek magazin-címlapra; nem adják magukat olcsón; enigmatikusak, akarnokok, öntörvényűek. Mások. Nehéz őket szeretni – míg ők kétségek nélkül szeretnek. Könnyű – könnyebb – álmot nekik.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/07 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8669