KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Alfie

Mátyás Péter

 

Alfie egy kedves és gátlástalan modern Casanova. Ez a minden lépését gondosan megtervező és hideg fejjel végrehajtó szívtipró úgy váltogatja szeretőit, mint flancos ingjeit vagy nyakkendőit. Szerelmet hazudik, miközben az érzelmeket kizárja életéből, szenvedélyt mímel, mialatt pánikszerűen menekül a kötöttségektől. A függetlenség és a szexualitás bajnoka, aki naponta bizonyítja kivételes képességeit a gyűrt lepedők között.

Alfie egy 1966-os nagysikerű angol vígjáték remake-je, így elkerülhetetlen, ha csak vázlatosan is, a két film összehasonlítása. Az eredeti verzióban Michael Caine játszotta a hedonista charmeur-t, életszemlélete és szellemessége nemcsak a körülötte rajzó nőket bűvölte el. Alakítása igazi telitalálat lett, hűvös és távolságtartó illetve ellenállhatatlanul szívdöglesztő volt egyszerre. Az új változatban Jude Law egy önelégült, tenyérbe mászó képű senkiházi, aki Manhattan utcáin egy hatalmas limuzin sofőrjeként vadászik áldozataira. Ebből a pimaszul vigyorgó, arctalan fiatalból hiányzik Caine eleganciája és ironikus bölcsessége, amelyek Alfie alakját a költészet szintjére emelték. Law sokkal prózaibb figurája a rosszul értelmezett rendezői koncepciónak köszönhetően inkább az érzelgős kamasz sablonjaiból merít, így nem képes életet lehelni a szerepbe. Az eredeti történet erősségének, a cinikus filozófiának sajnos teljesen nyoma veszett.

A régi opusz másik újdonsága, hogy Caine „kibeszélt” a filmből, egyenest a kamerába mondta kommentárjait, amelyek kiegészítették, ellenpontozták az eseményeket. A módszer mára megkopott, ez formai újítás a mostaniban már csak unalmas, véget nem érő monológgá válik, amihez a többi szereplő csak végszavazhat. A régebbi filmhez egy jazz-óriás, Sonny Rollins írt hozzá illő zenét, címadó daláért pedig Burt Bacharach Oscar-díjat kapott, a friss dolgozatból viszont egyetlen hangra sem fogunk emlékezni.

Lehetséges, akik nem látták az eredetit, azok elnézőbbek lesznek majd az újjal szemben, de ők sem láthatnak mást, mint egy halovány vígjátékot.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4817