KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dilisek vacsorája

Békés Pál

 

A röhögés az élet sója. Mások kiröhögése pedig egyenesen a csúcs, a netovább – mi egyébért érdemes még élni?

Pierre Brochant, a jóképű, művelt, dúsgazdag könyvkiadó szerda esténként barátaival és üzletfeleivel olyan vacsorákat rendez, melyen a meghívottak egy-egy dilis, lökött, nyomott vendéget „tálalnak föl” a közös asztalra, s az úri társaság tagjai azon versengenek: ki találta meg „a hét hülyéjét”.

Brochant úr ezen a szerdán megütötte a főnyereményt. Ugyanis François Pignon, az enyhén mániákus, határozottan malacfejű, gyufaszálakból az Eiffel-torony és a Golden Gate-híd modelljét fabrikáló adóellenőr uszodahosszal nyerhetne minden hülyeségi versenyt. Nyilvánvaló, hogy egyszál maga kiállhatna egy egész elmegyógyintézettel, és győztesen hagyná el a terepet. Brochant-t lenyűgözi az idült bornírtság e páratlan csúcsteljesítménye.

Ám a szerencsésen induló nap katasztrófába torkollik. A daliás könyvkiadót keserves lumbágóroham görbíti a földre, és még a telefont sem tudja fölvenni. Így hát szép, a felsőbb osztályok stílusában esztétikusan neurotikus felesége a rögzítőre mondja kurta búcsúüzenetét: elege volt belőle, elhagyja örökre. Mindez Pignon, a malacfejű ám galamblelkű adóellenőr orra előtt történik. Igencsak kérdésessé válik, hogy ki a szerencsétlenebb és ki a lököttebb a két férfi közül.

A derék Pignon nem tud belenyugodni abba, hogy vélt pártfogója (valójában alantas kigúnyolója) – aki az imént még azzal kecsegtette, hogy pompás képesalbumban publikálja a világ nagy műemlékeit megörökítő tébolyult gyufaszálkölteményeket – a szeme láttára válik testi-lelki ronccsá. És nekiáll rendbehozni a rendbehozhatatlant. Kő kövön nem marad.

A Dilisek vacsorája szerencsétlen címe ellenére szerencsés kézzel készített komédia. (Igazán nem kellett volna ódzkodni a József Attila színházban már befutott címtől – Balfácánt vacsorára! –; sem a színpadi produkciónak, sem a filmnek nem ártott volna).

Egyébként is, ebben az esetben nem annyira filmről, mint inkább korrektül felsnittelt színielőadásról van szó. A kilencven perc ritmusa és dramaturgiája hűségesen követi a klasszikus bohózatok diktálta követelményeket (lényegében egy helyszín, a valóságos és a színpadi idő azonossága, kevés szereplő), és Francis Veber író-rendező jóval több energiát fordít a jellemek kimunkálására, mint a filmes arzenál bevetésére. Jól teszi.

A Dilisek vacsorája mintha kiszámított ellentettje volna korunk tipikus amerikai komédiájának, nincs benne sem trükk sem akció, és – egészen elképesztő, már-már sajgó hiány – egyetlen lövés sem dördül.

A színdarabot és ennek révén a filmet nyilvánvalóan Georges Feydeau, a századforduló sokszor feldicsért és sokszor leszólt színműszerzője ihlette, a vásznon az ő Bolha a fülben című komédiájának szelleme és bravúrtechnikája kísért. Hogy Feydeau és ennek révén követője, Francis Veber bizonyos értelemben korszerűtlen, az bizonyos. De hogy ez a korszerűtlenség túlélte az elmúlt húsz-harminc év húsz-harminc tünékeny korszerűségét, arra még a malacfejű Pignon is rábólintana. Márpedig – amint erre ő maga is többször rámutat – adóellenőrökkel vitázni merőben ésszerűtlen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4635