KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/szeptember
ÁLOMFILMEK
• Pintér Judit: Fellini – Oniricon Az álmok könyve
• Pápai Zsolt: Fellini az Álomgyárban Kétszer Nyolc és fél
• Bácsvári Kornélia: Se te, se én, se szél, se lombok Lorca: egy enigmatikus év
BATMAN-LEGENDÁRIUM
• Varró Attila: Ketten az elme vidámparkjában Arkham elmegyógyintézet
• Varga Zoltán: Batman: változatok a sötét lovagra Az érme két oldala
• Géczi Zoltán: Pokolbéli víg perceink Hellboy II
MARS-MISSZIÓ
• Hirsch Tibor: Sóhajok bolygója Földi Mars-utazás – 2. rész
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: …de övéi nem fogadták be Delta
• Schreiber András: Poperett, városklip Friss hangok
• Örkény István: Nyertesként hagytam el a hadszínteret Groteszk forgatókönyvre
LENGYEL '68
• Pályi András: Démoni idők Lengyel ’68
DASSIN / RUSSELL
• Tüske Zsuzsanna: Idegenből idegenbe Jules Dassin
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Arrivederci amore, ohajó Udine
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Lakk az arcán Sztárok fakanállal
KRITIKA
• Schreiber András: Faltól falig A zóna
• Vajda Judit: A hatás alatt álló nő Szerelem magyarázat nélkül
• Kolozsi László: Tanár úr a cracken Fél Nelson
MOZI
• Csillag Márton: Dan és a szerelem
• Vajda Judit: Szerzők
• Forgács Nóra Kinga: Miss Pettigrew nagy napja
• Tüske Zsuzsanna: Jelenetek két házasságból
• Nevelős Zoltán: Szex telefonhívásra
• Kárpáti György: Trópusi vihar
• Sepsi László: Üresfejű
• Baski Sándor: ZseniKém – Az ügynök haláli
• Varró Attila: Utazás a Föld középpontja felé
• Klág Dávid: Múmia 3.
DVD
• Varga Zoltán: Luis Buñuel Trilógiája
• Pápai Zsolt: Apu vad napjai
• Klág Dávid: A Káosz birodalma
• Géczi Zoltán: Ninja Scroll

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

Morricone és fia

Fáy Miklós

Ugyanaz az érzék, amely az olasz operakomponistákat naggyá tette: Morricone zenéje szöveg nélkül is énekelt zene.

 

Kicsit nehéz úgy gondolni Ennio Morriconéra, mint művészre, zeneszerzőre, lánglelkű komponistára. A köztudat iparosnak tartja, zenegyárosnak, sikeres vállalkozónak, aki a semmiből vakarta ki magát és egész családját. Mint egy szép, régimódi történet: hogyan lett a kifutófiúból milliárdos. Elképesztő mennyiségű filmhez írta meg a kíséretet. Az összes valamirevaló spagetti-westernhez, a Volt egyszer egy vadnyugat után a Volt egyszer egy Amerikához, gengszterfilmekhez és művészi igényű krimikhez, Bertolucci XX. századához, de olyan, sokkal újabb évjáratú filmekhez is, mint a Misszió, a Tűzvonalban vagy a Zaklatás.

Morricone lent kezdte, csóró római muzsikuscsaládban. Az apja esténként trombitált a trasteverei mulatókban, míg egy napon megbetegedett, és attól kezdve a fia trombitált helyette. Nem játszhatott rosszul, mert fölvették a Santa Cecilia akadémiára, de ott már a hangszer mellett zeneszerzést is tanult, ugyanannál a Goffredo Petrassinál, akinél, többek között Durkó Zsolt is. Morricone fiatal szerzőként nem finnyáskodhatott, a szegénység rákényszerítette a rendszeres és gyors munkára. Kezdetben hangszereléssel foglalkozott, olasz slágereket polírozott föl. Nem egyszerűen csak jól végezte a dolgát, de stílust teremtett. Az ő ötlete volt az, hogy hétköznapi zajokat is belekomponáljon a számok kíséretébe, autódudákat, írógéppötyögést. Ez az eszme futott csúcsra később – már Morriconétől függetlenül – a Sír a telefon című örökzöldben.

Nem lehet eltagadni Morriconétól a tehetséget. Filmzeneszerzőként hamar megtalálta saját hangját, igaz, hogy sokáig nem is kellett keresgélnie. Átmentette különleges hangszerelői készségét, és csak a dalok szövegétől kellett eltekintenie. Jellegzetesen olasz, amit csinál, akkor is énekelt zene, ha nincs szöveg. Énekhangszerű effektusokkal dolgozik, fafúvós hangszerekkel, pánsíppal, oboával, esetleg – mint első nagy nemzetközi sikerű filmzenéjében, az Egy maréknyi dollárért főcímében – füttyszóval, dúdoló női karral, hümmögő szólistával. Ugyanaz a zenei érzék van meg benne, ami az olasz operakomponistákat naggyá tette. A hatások pontos kiszámítása, a zenei névjegy elhelyezése, a néhány egymás mellé tett hangból azonnal dallamot formáló muzikalitás. Ehhez a tehetséghez kellett még a fáradhatatlan munkakedv, meg annyi szerencse, hogy véletlenül ugyanabba az iskolába járt, mint Sergio Leone.

A hetvenes évek filmzeneszerzője vitathatatlanul Ennio Morricone. A baj csak az, hogy ő a nyolcvanas és kilencvenes évek filmzeneszerzője akart maradni. Írta a kíséreteket, hol jobban, hol rosszabbul, de egy idő elteltével már mindig ugyanazt. Ezek az érzelmes búgások, hangszerelési effektusok lassan nemcsak régimódivá, de mindinkább idegesítővé is váltak. A Volt egyszer egy Amerika esetében Morricone már kerékkötő. A film egy osztályzattal jobb és két fokkal kevésbé unalmas lehetne valami frissebb, eredetibb, lendületesebb zenével.

Morricone hanyatlásának másik jele a Lloyd-Webber szindróma megjelenése. Hirtelen neki is eszébe jutott, hogy maradandót kell alkotnia, önálló zeneműveket, és nekiült trombitaversenyeket, kantátákat komponálni. Két éve Magyarországra is eljött egy operaházi koncert erejéig. Még csak azt sem lehet mondani, hogy kibírhatatlan lett volna, egyszerűen csak mellékes az egész. Morricone zenéjéhez kell a kép, és ezt ő is tudja. Trombitaversenyének legszebb témáját gyorsan bele is dolgozta egy tévéfilm zenéjébe.

Az iparszerű zeneszerzés közben azonban akadt még egy csúcspont: a Misszió. Váratlanul érte a felkérés Morriconét, akkor már évek óta nem írt amerikai filmhez kíséretet, rettenetesen tetszettek neki a képek, és dolgozott a becsvágy. Ez a zene, az el nem nyert Oscar-díj ellenére, az idős zeneszerző legfinomabb munkája. Morriconét világszerte, de különösen Amerikában újra fölfedezték, az ipar föllendült, nagysikerű filmek, feledhető zenével, de gurul a pénz. Morricone fia is zeneszerzést tanult, így lesz majd, aki átvegye a boltot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1566