KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Szilágyi Ákos: Alekszandr Trosin (1942–2008)
• S. A. : Kateřina Pošová (1930–2008)
PÁRIZS '68
• Ádám Péter: A forradalom illuzionistái
• Kovács András Bálint: Mozipravda Godard ’68
• Jancsó Miklós: Zsebünkben a bölcsek köve
BÓDY GÁBOR
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 1. rész
KEN RUSSELL
• Takács Ferenc: A megfilmesített filmgyűlölő D. H. Lawrence a moziban
BACSÓ PÉTER
• Muhi Klára: Rendszerek és bűnbakok Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Báron György: Te rongyos élet... Bacsókönyv
INDIANA JONES
• Beregi Tamás: A régész, aki kalandor volt Indiana Jones visszatért
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Arcjáték Futball a tévében
• Deák Dániel: Leértékelt sorsok Az igazság ára
FESZTIVÁL
• Nóvé Béla: Színpompás szürke fény Tampere
• Kemény György: Képdzsungel Minden mozi!
• Andor Tamás: Tehenek az olajmezőn Dialektus 2008
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Fényes kövek Shine a Light
• Csillag Márton: Rókabőr Kis Vuk
MOZI
• Kolozsi László: Párizs, szeretlek…
• Vajda Judit: A másik Boleyn lány
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer
• Teszár Dávid: Cyborg vagyok, amúgy minden oké
• Donáth Mirjam: Karamell
• Pápai Zsolt: Erőszakik
• Schreiber András: Gyilkosság online
• Kovács Marcell: Vasember
• Varró Attila: Totál Turbó
DVD
• Csillag Márton: Ó, testvér, merre visz utad?
• Alföldi Nóra: Nulladik óra
• Klág Dávid: Halott férfi nem hord zakót
• Pápai Zsolt: Csalók

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Klip-kikelet avagy az esetlegesség esztétikájának eluralkodása

Tillmann József A.

 

Mintha mindig is a klip felé tartott volna minden: a színes és szélesvásznú vágyak és álmok, az illusztrált és rövidített kiadások, a kinematográfok, a radarernyők és a komputermonitorok.

A klip kétségtelenül a csúcs: nemcsak mint csúcstechnológia, hanem mint a vágóelektronika és a megmetszett képzelet celebrátorainak későújkori olümposza. Az a hely, ahol minden égtáj hangsávja és hirdetéshorizontja találkát adhat egymásnak. Félperces frigyre léphet a képi apokaliptika és a tetszőleges törzsi ornamentika. Bármi felkerülhet a három (perces) árbócozatú klipperre: úton az Új Világ felé, a haladás hátszelétől űzve továbbszínezheti a katódsugárzás hullámaitól körülfogott tájakat. Az ütemesség állandó vonulása mellett Ázsia képlevonatai táncra kérhetik Amerika utolsó mohikánjait. Az elektronikusan tetovált testképek kéz a kézben járhatnak Nubia tigriseivel és Nubia oroszlánjaival. A zöld a lilával elegyedhet, és bíbor ütheti át a citrom sárgáját – mintegy színről színre vezetve a szemet a klip univerzumában. Ahol boldog öntudatlanságban egyesülhet minden mindennel: a világos a sötéttel, az ég a földdel, a sztárok égi másukkal. A Tudományos Világnézet világra kiterjesztett képernyőin így zajlik az őskáosz folyamatos Második Kiadása.

A klipek háromperces láncolatára fűzve szemeinket, füleinket a hozzáigazított hangsávra fordítva úton vagyunk: a felszabdalt, darabokra hasított élet fényoldalát éljük. Az állandósított változások végtelenített láncolatát. Az átmenet nélküli zuhanást az egyik kép- és hangtartományból a másikba. Akárcsak a Reálisan Létezőben: az egyik színtérről szakadatlanul úton a másik felé, az egyik városrészből a következőbe. Úgyszólván folyamatos áthelyeződésben vagyunk: a látkép épp úgy átalakul, ahogy a hangháttér is körülöttünk – és benne, észrevétlen, mi magunk is.

A hangok, a képek követnek bennünket, utánunk jönnek és új színtereket telítenek. Más helyek hangulatát hozzák és azzal az újakat is áthatják. A helyek és az események jellege így folyamatos változást szenved az éppen hallható hangsáv modulációja szerint. A városok sivatagát, az utak pusztaságát képemlékek és hanghullámok borítják be, a képzeletben kibontakoznak törvényei, lágy hullámaik érzékeink partjait nyaldossák.

A klipben beteljesül a Realizmus Diadala: az egyre valószínűtlenebbé váló élet méltó mimézise. Az ezerszer ezer metszetre hasadt napok lakóinak az alkalomhoz és az áthaladási sebességhez illő műfaja ez. Ahol tökéletesen iskolázható a töredezett tekintet, a közép-képkorszak szemléletmódja – a kézzel festett képeken túl, a megmozgatott holográfián még innen.

A klip a villanásnyi szép, a váratlan feltárulkozás, az átmeneti beteljesülés. Ahol másodpercekre már-már lehetséges a tökéletes lebegés. Ahol fénysebességgel a tények fölött elérhető a súlytalanság, megvalósítható az elszakadás a nehézkedéstől, akárcsak a téri viszonylatok kibillentése és egymásba mosása. Ahol állandó átalakulásban van minden. És bármikor felidézhető a hang- és fényözön féktelen forrongása. A tetszőleges tetszetőssége. Az esetleges ékítése, az oromzatok ragozása, és ugyanannak észrevétlen, végtelenített visszatérése.

A klip minden lehetséges képet a nyersanyagává avathat. A képek romjaiból újabb összetételű képmezők szervezhetők. Nem volt hiábavaló egyetlen mozdulat sem a képkioldón: a legteljesebb képselejt is klipre alkalmas alkotóanyag.

A klipben minden lehetséges világkép és -nézet vég nélküli szintézise történik. A klip mindent elbír; kép- és hangsávja bárminek a hordozására képes. A különböző fajsúlyok és sűrűségek állandó egymásbamosódása zajlik. A klip a látszatrealitásnak az időben kissé széthúzott keletkezés- és enyészpontja: folyamatos képkelevény és képenyészet. Ami ezenközben éppen azt fedi el, aminek a megjelenését köszönheti: a múló időt.

A klipet az egyiptomiak is imádták volna: mint a Mozgó Ábrázolás Zajos Istenét. És nemcsak képletesen. Doboz alakú oltáraik és amulettjeik nyilván minden szem előtt ott lebegtek volna, miként kései mutánsaik, a walkmanek és watchmanek testi és lelki szemei előtt. A látszatperspektíva maradéka aligha zavarta volna őket, hisz a klipben már szinte minden nézetet sikerült egyesíteni: az elölnézetet az alulnézettel, a hátulnézetet a fölülnézettel, a közelit a nagytotállal és így tovább.

A klipben nemcsak a nézetek szabadsága teljes, hanem a stílusoké is: benne bármi, bármiről, bármikor, bármivel és bárkinek révén megjelenhet. A koncertsnittek tűzijáték-elemekkel, az Új Butaság a régi gyermekdedséggel, a zombirohamok hollywoodi mákonnyal, az egzisztencialista színezet dokumentarista realizmussal járhat együtt. Szakadatlan szállongás folyik a formák között – hang- és fénysebességgel. Előre és hátra bármely időben, jelmezben, világban, képben, oromzatban és ékítményben.

Minden újra lehívható és végtelenszer ismételhető. Ezért aztán tulajdonképpen idő sincsen. Elmúlt. Átadta a helyét a konzervált pillanatnak. A narráció három percben amúgy is működésképtelen. Minden rövidíthetőségnek határa van. És a rövidítések már alig rövidíthetők tovább. Mert közben egyre rövidebbek lesznek a napok. És a nézhetőségek. A rövidítések korát éljük: egyre rövidebb minden: folyamatos (meg)rövidítésben van részünk.

A klip a látás rebarbarizálódásának gyakorlópályája. Az egyneművé váló nézés felkészülési terepe. Ahol a szemek előtt minden egyenlő, azonos érvényű és tetszőleges tágasságú vonatkozásokat vehet fel. Ahol a kép már majdnem tökéletesen leválik a szellemi hagyományban kikristályosodott jelentésről és nem mutat önmagán túlra.

A jelentésnélküliség, az esetleges jelentésekkel telítettség és a jelentéktelenség a klip esetében nem zárják ki egymást. A klip a jelentéktelenségben is a legmesszebbre jutott a mozgóképi műfajok között. Benne szervesült a legteljesebben a képre irányuló figyelem szórtsága a másra figyeléssel, a háttérszerűséggel. (A klip a benne hallható zene folytán a képétől való elfordulást is megengedi, hisz az elfordulásban érzékelt látvány tovább gazdagítja képei sorát.)

A klip jelenségében a technológiában rejlő egyneműsítő törekvés teljesedik ki. Hatalmas anyagi és szellemi kapacitások lépnek rajta keresztül működésbe, hogy az elterjedést, a kulturális kolonizációt és a gépi alapzatokon történő planetáris homogenizációt szolgálja. E tekintetben a klip az egyik legklasszikusabb későújkori termék.

A klipben mutatkozó jelentések egymást semlegesítő jellege ellenére a klip a modern és premodern mítoszok működési terepe. Ezek az elemi szinteken működő rendezőelvek a tudatküszöb alatt hatnak, és a zenével társulva bármely esetlegesség körül képesek ünnepélyes és emelkedett érzelmű övezeteket teremteni, így aztán önmagunk hirdetésén túl másnak a hirdetésére is kiválóan alkalmasak: Mintegy közbenső lépcsőfokot képeznek a különböző filmes műfajok és a reklámfilmek között. (Grace Jones klipjeiben például ez a különbség már elmosódik: klipjeit az általa készített különféle reklámfilmek elemeiből illesztették össze.)

Úgy tűnik, hogy a gyorsulva zajló és egyre kevésbé feldolgozható élet látványát már csak a klip képében vagyunk képesek elviselni. Így könnyen tartható az utazómagasság – 8000 lábnyira a való világ felett. Ha ugyanis nem teszünk és veszünk, azaz nem működtetjük a bennünk rejlő anima rationalét, a racionális állatot, akkor lelassulunk, rohamosan veszíteni kezdünk a menetmagasságból, és az a veszély fenyeget, hogy ránktörhet egy mélységesen mély üresség érzete: a gépesített élet mérhetetlen unalma. E mélypontokon pedig legszívesebben a köpenyünket kérnénk. Tévképeink tarka csokrát szemlélve ráakadhatnánk néhány rózsatőre, avagy egyetlen szál rózsára. Mielőtt elkövetnénk a következő képes képtelenséget.

Ehelyett általában inkább rövid sétára indulunk a helyben elérhető unaloműzőben, ráállunk egy működő műhold műlapjára, avagy az MTV-re (Music Television). Ahelyett, hogy inkább magunk válnánk Buddhává saját katódsugárképünk szemléletében (nézve a szemlélődőt, aki vagyunk, a videótükörben, figyelve, hogy mi is történik ezenközben velünk).

Közben már szinte minden, miként a hangsáv is, a képszőnyeg tovagördüléséhez igazodik: töredékek torlódnak egymásra, töredékképek és töredékzenék; a hely és a hangulat változásának állandó háttere így teremt harmóniát a mind közönségesen élt vagy álmodott világgal, így terjed a klip-kikelet mindenek felett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 18-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5503