David Lynch: HotelszobaJohnnie Farragut történeteiHorváth Antal Balázs
A Railroad Hotelben csak a vendég változik, a személyzet örökké fiatal marad.
Barry Gifford Veszett a világában volt egy melankolikus, kopott öltönyös magánnyomozó, Johnnie Farragut. Whiskyt ivott és a múlton rágódott, néha hobbiból írogatott a spirálfüzetébe. Meghökkentő, természetfölöttibe hajló történeteket fabrikált, arról álmodozott, hogy eladja őket az Alkonyzóna (Twilight Zone) vagy a Határtalan űr (Outer Limits) tévésorozatok készítőinek. Gifford nagyon szerette a kallódó Johnnie-t, két „írását” is beleszőtte regényébe, s később önálló elbeszéléseket készített hasonló receptre. Ezek a történetek a New York-i Railroad Hotel 603-as szobájában játszódnak, az évszázad különböző esztendeiben – különös szálloda ez, a vendégek rendben váltják egymást, de a londiner és a szobalány a harmincas évek óta egy percet sem öregedett. A bársonyos félhomályba burkolózó 603-as szoba pedig egyenesen túlvilági hatalommal bír; átjáró két világ között, ahol kisiklott az idő kereke, a szállóvendégek élete mérlegre kerül, és új irányt vesz.
A ravaszul realista hangvételű mesék 1992-ben, David Lynch keze alatt keltek életre Hotelszoba (Hotel Room) címen, a HBO kábelcsatorna kissé meggondolatlan közreműködésével. A tervekben sorozat szerepelt, végül, ki tudja, miért, csak trilógiáig és a csendes halált jelentő videoforgalmazásig jutottak. A HBO pénzeszsákjának rejtélyes bezáródása különös atmoszférájú, és mi tagadás, az unalom peremén egyensúlyozó torzót hagyott ránk. A háromból két epizódot jegyez David Lynch, az egyik szalonképessé szelídült bizarrságáért, a másik szokatlanul lírai tónusáért emlékezetes.
Az Átverésekben 1969-et írunk, a korosodó, lelkibeteg Moe (Harry Dean Stanton, korábban Johnnie Farragut alakítója) életunt prostit visz fel a 603-asba, de csak tehetetlenül hadakozik a helyzettel. Vendége marihuánát füstöl, és a maga részéről jól szórakozik, amikor megjelenik Lou, egy őszes szakállú, ápolatlan jövevény, látszólag Moe régi ismerőse. Lou nem töpreng, ő cselekszik; szóba hozza elhunyt hitvesét, aztán kedvét leli az együttérző hölgyvendégben. Moe közli, hogy a néhai Phylicia az ő felesége volt, erre a nő megijed, és beteges játékra gyanakodva odébbáll. Lou Moe-t vigasztalja, közben észrevétlenül egy igazolványt csúsztat a zakójába, majd maga is távozik. Nemsokára rendőrök érkeznek, Lou-t keresik, belenéznek az igazolványba, Moe képét találják benne Lou nevével, kezükben a bizonyíték, és felesége meggyilkolásáért letartóztatják a tiltakozó férfit. A kör bezárult, de fogalmunk sincs, ki kicsoda voltaképpen, és milyen múltra adtak ilyen választ a hotelszoba erői. A talányos mese feszes párbeszédekre épít, mégis vontatottnak hat, a Lou/Moe tükörjáték zavarbaejtő, de Lynch mégsem ébreszt félelmet vele.
Az Áramszünet tempója még lassúbb, háromnegyed órája az ifjú Danny és felesége, Diane párbeszédét öleli fel 1936-ban, a váratlanul sötétbe borult szállodában. A 603-asban csak egy gyertya és egy kézilámpás világít, ezek fénye emeli elénk a gyermeke elvesztése miatt megháborodó Di (Alicia Witt) hófehér arcát, amelyről a szavakkal egyenértékű erővel olvasható a múlt. A beteg lelkű lányt Danny kezeltetni hozta fel Oklahomából, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy ébren tartsa elméje gyenge lángját. Látszólag sikerrel jár, hiszen mire Diane végül elfogadja a múltat, helyreáll az elektromosság, és a lány boldogan pillantja meg a vakító „fények városát”.
A Hotelszoba álomszerű kamaradarabjai erősek, varázslattal teliek, de idejüket érezhetően terjengősre szabták. Mégis fontosak, hiszen új irányt jelölnek ki Gifford és Lynch együttműködésében: a Veszett a világ lázas, túlrajzolt realizmusát vibrálóan talányos légkörrel váltják fel, megelőlegezve az Elveszett országút atmoszféráját. A popkultúra toposzai mellett egyszerű, kortalan szimbólumok kapnak hangsúlyt bennük, név- és szójátékok bukkannak fel, a személyiségek darabokra törnek és egymásra tükröződnek, a tér és idő tömbjei meghasadnak, elcsúsznak helyükről. Johnnie Farragut képzeletének mélyére, az Alkonyzónába visznek el, ahol a józan ész fegyvere csak mértékkel válik hasznunkra. Ez a világ ugyanakkor nyomasztóan reális, érezzük, hogy közünk van titkaihoz, szembesülünk is velük, de nem láthatunk mögéjük. Mint később a Lost Highway útvesztőjében, Lynch és Gifford itt is a rejtőzködést választja. Ebben köztudottan nagymesterek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 990 átlag: 5.49 |
 |
|
