KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Szilágyi Ákos: Alekszandr Trosin (1942–2008)
• S. A. : Kateřina Pošová (1930–2008)
PÁRIZS '68
• Ádám Péter: A forradalom illuzionistái
• Kovács András Bálint: Mozipravda Godard ’68
• Jancsó Miklós: Zsebünkben a bölcsek köve
BÓDY GÁBOR
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 1. rész
KEN RUSSELL
• Takács Ferenc: A megfilmesített filmgyűlölő D. H. Lawrence a moziban
BACSÓ PÉTER
• Muhi Klára: Rendszerek és bűnbakok Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Báron György: Te rongyos élet... Bacsókönyv
INDIANA JONES
• Beregi Tamás: A régész, aki kalandor volt Indiana Jones visszatért
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Arcjáték Futball a tévében
• Deák Dániel: Leértékelt sorsok Az igazság ára
FESZTIVÁL
• Nóvé Béla: Színpompás szürke fény Tampere
• Kemény György: Képdzsungel Minden mozi!
• Andor Tamás: Tehenek az olajmezőn Dialektus 2008
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Fényes kövek Shine a Light
• Csillag Márton: Rókabőr Kis Vuk
MOZI
• Kolozsi László: Párizs, szeretlek…
• Vajda Judit: A másik Boleyn lány
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer
• Teszár Dávid: Cyborg vagyok, amúgy minden oké
• Donáth Mirjam: Karamell
• Pápai Zsolt: Erőszakik
• Schreiber András: Gyilkosság online
• Kovács Marcell: Vasember
• Varró Attila: Totál Turbó
DVD
• Csillag Márton: Ó, testvér, merre visz utad?
• Alföldi Nóra: Nulladik óra
• Klág Dávid: Halott férfi nem hord zakót
• Pápai Zsolt: Csalók

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Révész György (1927-2003)

Kelecsényi László

 

Halála napján egész délután hívogattam telefonon. Az utolsók egyike volt, akit még fel lehetett tárcsázni valamilyen múlt századi filmemlék tisztázása érdekében. A készülék folyton foglaltat jelzett. Révész György akkor már égi társaival beszélgetett.

Tavaly ősszel múlt hetvenöt éves, de mindegyik tévécsatorna megfeledkezett erről az évfordulóról. Nem ünnepelték őt, sőt, a balul sikerült Ady-film vetítésével (Ki látott engem?) emlékeztették legfájóbb kudarcára. Pedig volt ő a csúcson is. Az Angyalok földje – teljesen váratlanul – 1963-ban elnyerte Mar del Platában a fesztivál nagydíját. A nemzetközi sajtó nagy terjedelemben ünnepelte az eredeti világlátású alkotást. Akkortájt még nem szórták külhonban a magyar filmekre az efféle magas elismerést. Büszkék lehettünk volna erre, de a hazai kritikusok a nemzetközi hírnév után is fanyalogtak, ha csak szóba került a Kassák-adaptáció.

Révész György mestere volt az irodalmi művek, regények, színdarabok filmre álmodásának. Neki köszönhetjük, hogy van igazi Karinthy-filmünk (Utazás a koponyám körül), hogy Szerb Antal alakmása – Latinovits megformálásában – megjelent a filmvásznon (A Pendragon legenda), hogy Tersánszky önéletrajzi figurájából mozgókép hőse lett (Kakuk Marci).

Ő adta az utolsó filmfőszerepet az elnyűhetetlen, de a szerzői filmeseknek már nem kellő, élő mozilegendának, Latabár Kálmánnak (Micsoda éjszaka). Nem titok, s hűtlenek lennénk a szelleméhez, ha nem vallanánk be, hogy Révész György perben és haragban állt az úgynevezett szerzői filmstílus kóros kinövéseivel. Azt vallotta, hogy első a közönség – az önkifejezés csak másodsorban jöhet számításba. Fütyült rá, hogy mit zúdít ezért önmaga nyakába. Ő csak dolgozott, rendíthetetlenül. Fénykorában, a hatvanas években nem múlott el esztendő egy-egy újabb alkotása nélkül.

Vannak olyan filmesek, akik két-három év során forgatják le azt a néhány művüket, melyekről aztán beszél a világ, melyek alapján bedobozolják valamilyen irányzat jelesei közé. Révész besorolhatatlan maradt. Legendás pályakezdésétől, a 2 x 2 néha 5 váratlanul ölébe hulló rendezési lehetőségétől kezdve, mindig képes volt rá, hogy meglepjen. Ő forgatta például úgyszólván azonnal a forradalom leverése után, a menni vagy maradni gyötrő dilemmájával foglalkozó, máig érvényes és szép filmet (Éjfélkor). Akármerre tallózunk pályafutása adatai közt, mindenütt újabb értékekre bukkanunk.

1986-ban állt utoljára felvevőgép mögé. Mikszáthot rendezett, egy bűbáj-darabot (Akli Miklós), a császári és királyi udvari mulattató történetét – mondani sem kell: szellemesen, szórakoztatóan. Szíve mélyén úgy gondolta ő is, hogy egy filmrendező sem igazán más, mint afféle „udvari mulattató”, csakhogy a császárt és királyt ma úgy hívják: közönség.

Az egykori Budapest Filmstúdió gárdája igencsak fogyatkozik. Korábban Kardos Ferencet búcsúztattuk, nemrég Bán Róbert távozott a sorból. Révész György a Ki kicsodának arra a kérdésére, hogy mi a hobbija, azt írta: a függetlenség. Könyvek és lemezek között élte le élete utolsó másfél évtizedét, s független emberként igazolt át az égi csapatba.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2277