KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/április
KRÓNIKA
• N. N.: Urbán Mária (1954–2008)
• N. N.: A 39. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: Öt nehéz darab Játékfilmek
• Pápai Zsolt: Szex, hazugság, DV Kísérleti és kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Valóságteszt Dokumentumfilmek
• Stőhr Lóránt: Jobb közép Beszélgetés Kende Jánossal
OLASZ '68
• Bikácsy Gergely: Utópiák ellenfényben Az olasz ’68 titkai
• Barotányi Zoltán: Brigádnapló Filmek az Aldo Moro-ügyről
KOREA
• Teszár Dávid: Az elfeledett háború Korea: Észak Dél ellen
• Géczi Zoltán: Végefőcím nélkül Hollywood és Korea
• Strausz László: A nagy fehér főnök Amerikai Cézár
TIM BURTON
• Orosdy Dániel: A dilettánsok fejedelme Ed Wood
KÖNYV
• Harmat György: A zárkózott ember tangója Al Pacino
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Örülj, hogy él Életek éneke
• Harmat Eszter: Egy közeli galaxisban Lassú tükör
• Mátyás Győző: Poénvadászat Pánik
• Csillag Márton: Ezüst középszer 9 és 1/2 randi
MOZI
• Nevelős Zoltán: Út a vadonba
• Vajda Judit: A másik oldalon
• Schreiber András: Elah völgyében
• Kolozsi László: Két nap Párizsban
• Baski Sándor: Nyolc tanú
• Fekete Tamás: Az éj királyai
• Tüske Zsuzsanna: Bakancslista
• Varró Attila: A szem
• Kárpáti György: Bolondok aranya
DVD
• Pápai Zsolt: Áldozathozatal
• Klág Dávid: Az élőhalottak visszatérnek
• Kovács Marcell: Végtelen éjszaka
• Tosoki Gyula: Boszorkányt vettem feleségül

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Árvai Jolán (1947–2001)

Kamondi Zoltán

 

Dzsolika elment.

Találunk majd új producert, munkatársat jóban-rosszban, barátot, segítőt, megy majd tovább az élet – de értünk, filmjeinkért, ügyünkért mindent vállaló elkötelezettsége; a magát komolyan soha nem vevő, játékos, de tévedhetetlen taktikai és stratégiai érzéke; már-már félszegen és kicsit körülményesen elmondott, de mindig zseniális ötletei; értő mosolya és cinkos pillantása nélkül minden más lesz.

Legboldogabbnak akkor láttam, amikor azt mondhatta, milyen tehetséges valaki, okos, mint a nap, hú, de jó filmet csinált. Vártuk a vágószobában, vetítőben az új filmmel, a telefon mellett, amikor egy forgatókönyvet adtunk oda. Nagyon izgultunk. Nem is annyira a véleménye miatt – ami mindig pontos volt, időnként kíméletlen, de csak azzal, akit igazán szeretett –, nem is amiatt, hogy odaadja-e, megszerzi-e a még szükséges pénzt, hanem, hogy örül-e. Nem tetszett neki? Azt mondta, hogy tetszik, de nem örül. Nem ad pénzt? Ad, de nem boldog. Az ilyen film nem készült el.

’85-ben kitalálta, hogy producer lesz. Sehol nem volt még a rendszerváltás, viszont voltak teljhatalmú állami filmstúdiók, Filmfőigazgatóság főcenzorral, központi bizottsági tagok által irányított egyetlen állami tévé. Mosolyogtak, mosolyogtunk rajta. Ő is nevetett. A producerasszony. Nem kapott irodát a tévében. Az elnöki folyosóra vitetett egy íróasztalt. Ott fogadott minket, onnan intézte az ügyeinket. Egy hét múlva volt szobája. Néhány év múlva már mindenki hozzá járt pénzért. Tizenöt éven keresztül alig készült úgy rangos film, hogy ne lett volna része benne.

Érezte a tehetséget, az értéket, a lehetőséget, és szeszélyesen elzárkózott tervektől, amelyekben nem hitt. Csak – mondta. Ösztönös volt, érzéki a döntéseiben, mindig nő. Tartalmat és rangot adott egy addig nem létező szerepkörnek. Az anyaproducer.

Mindig segített. Ha elakadtunk a munkában, ha eltévedtünk az életben, magánéleti válságokban, zavaros pénzügyekben, ha harcolni kellett az igazunkért. Mindenben. Sosem engedte, hogy viszonozzuk. Mindig visszahúzódott, a háttérben maradt, finoman, elegánsan. Nem engedte, hogy segítsünk, akkor sem, amikor talán nagy szüksége lett volna a szeretetünkre. Csak azt engedte meg, hogy boldoggá tegyük azzal, amit csinálunk, írunk, leforgatunk. Ha boldog volt, tudtuk, hogy jó a film, a snitt, az írás, hogy tehetségesek vagy tisztességesek voltunk. Az öröme volt a mércénk tizenhat éven keresztül.

Szeretett hinni valamiben, létrehozni valamit, kibontani valakiből a maximumot, lehetőséget adni. Sziporkázó erő sugárzott belőle, ha akart valamit. Nem lehetett gyöngének, butának, tehetségtelennek, bizonytalannak lenni mellette.

Energia-bomba volt. Törékeny, visszahúzódó szerénység. Ellentmondás? Igen, érzéki és izgató paradoxon. Alkotásra csábított.

Több tucatnyi film, díj és siker lett az eredménye a körülötte lévő izzásnak, zsongásnak, pörgésnek. Eredményes, szép pálya. Nem ez volt fontos számára, talán nem is érdekelte.

Kívüle ki fogja tudni még olyan biztosan, hogy egy filmben nem az a néhány ezer méter celluloid számít, a vele nyerhető siker, esetleg pénz, hanem a befektetett energia, tehetség, áldozat, emberi minőség, és az, ami mindebből látszódik majd a vetítővásznon?

Dzsolika elment. De nem lépett ki az életünkből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/02 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2439