KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
NEOWESTERN
• Greff András: Új s új lovasok Western a XXI. században
• Klág Dávid: Fals bálványok Jesse James-filmek
• Varró Attila: Fakó horizont Elmore Leonard westernjei
• Nevelős Zoltán: Nyugaton a helyzet Ethan Coen–Joel Coen: Nem vénnek való vidék
OZU
• Karátson Gábor: A tengeri angolna íze Ozu esküvői
MAGYAR KRIMI
• Orosdy Dániel: Angyalföldről szeretettel Tűzvonalban
• Hungler Tímea: Krimiben tudós Beszélgetés Gigor Attilával
• Horváth Antal Balázs: A gravitáció ellenében Beszélgetés a Paráról
• Kolozsi László: A betyár és a becsület Beszélgetés Dobray Györggyel
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Valóságblöff Pókerarc
FESZTIVÁL
• Báron György: Filmek a Selyemúton Bursa
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában 2.
KRITIKA
• Kovács Marcell: Azonosítás Gyilkos ígéretek – Eastern Promises
• Kovács Marcell: A primadonna és a kisded Nyugalom
• Báron György: Cabiria nappalai Majdnem szűz
• Barotányi Zoltán: A rémség és a szörnyeteg Ellenségem ellensége; A terror ügyvédje
• Győrffy Iván: A világbank elektromos szíve A nagy kiárusítás
MOZI
• Schreiber András: Vérző olaj
• Vajda Judit: Hallam Foe
• Győrffy Iván: Az utolsó óra
• Tüske Zsuzsanna: Juno
• Klág Dávid: Cloverfield
• Parádi Orsolya: Egy bébiszitter naplója
• Alföldi Nóra: A napkirálynő
• Kovács Gellért: A Spiderwick krónikák
• Forgács Nóra Kinga: Mindenképpen talán
• Varró Attila: Rambo 4.
DVD
• Csillag Márton: Balaton retró
• Klág Dávid: Hatalmas szív
• Szalóky Bálint: Nappali őrség
• Pápai Zsolt: Az alvilág királya

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ember a Holdon

Varró Attila

 

Lenny Bruce, John Belushi, Howard Stern vagy Richard M. Nixon, az amerikai szórakoztatóipar legendás botrányhős-bohócai népszerűségüket elsősorban a tévének, rádiónak köszönhették; a mozinak nem sok hálával tartoznak. A pályájukat feldolgozó filmalakotások – legyenek bár oly ügyes mesteremberek munkái, mint a koreográfus Bob Fosse vagy Oliver „Legközelebb-Reagen-Jön” Stone – rendre megrekedtek a szenvedélybetegségek és magánéleti válságok diktálta hollywoodi közhely-dramaturgia csapdájában. A nagy humoristák csak a legritkább esetben éltek humoros életet, komikusokról minőségi tragédiát pedig legfeljebb egy Shakespeare vagy Fellini gyárthat: a harmincöt évesen tüdőrákban elhunyt mániás-depressziós média-terrorista és önsorsrontó Andy Kaufman esete erre a legfrissebb példa.

Érdekes kérdés, hogy Milos Forman miért éppen Kaufmant választotta különcökről szóló életrajzi sorozata (Amadeus, Larry Flynnt) következő epizódjához. Magyarázatul hirtelenjében két ok kínálkozik. Az első a címszereplő Jim Carrey személye (és kultusza), aki mind fizikai megjelenése, mind destruktív, anarchikus humorú egyénisége folytán Kaufman eszményi reinkarnációjának tekinthető: fényesen gyarapodó életműve szinte sikít a Holdbéli Ember megformálása után, akinek önmagán kívül egyéb mondanivalója sincs. Soha egyetlen komikus sem vette olyan következetesen semmibe színpadi szerepkörét, mint Andy Kaufman, aki az elvárt tréfák helyett csupán hétköznapi énjét adta: fellépésein lemezeket hallgatott, regényt olvasott, embereket inzultált, esetleg aludt néhány órát – egyszerűen hagyta, hogy az úri közönség bornírt unalma magától lelkesedésbe váltson. De nemcsak a minimalista humor megteremtőjét tisztelheti benne az utókor, hanem a szórakoztatóipar első virtuális előadóművészét is, aki mesterséges alteregók révén élte ki személyisége sötét oldalát, és talán valahol errefelé keresendő a rendezői hátsó szándék ezredvégi szellemidézésére.

Forman az árulkodó nyitójelenet után precíz, mértéktartó életrajzi művet celebrál: engedi, hogy Kaufman magáért beszéljen. Sehol egy formabontó rendezői ötlet, merész lelemény, még a zabolátlan Carrey-t is megfegyelmezi a hitelesebb drámai alakítás kedvéért, teljességgel a nézőkre bízva a döntést: unalmas ujjgyakorlatként vagy abszurd műfaj-paródiaként nézik végig a filmjét – utóbbi esetben az Ember a Holdon kitűnő választás egy keserű, de élvezetes szatírához korunk cyber-identitászavaráról és posztmodern önigazolási vágyáról. A kulcsszó ezúttal is az interaktivitás. Hiszen az efféle filmeknek a legjava is csak árnyék, s a legrosszabb nem rosszabb, ha képzelődésünk pótolja…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2935