KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
NEOWESTERN
• Greff András: Új s új lovasok Western a XXI. században
• Klág Dávid: Fals bálványok Jesse James-filmek
• Varró Attila: Fakó horizont Elmore Leonard westernjei
• Nevelős Zoltán: Nyugaton a helyzet Ethan Coen–Joel Coen: Nem vénnek való vidék
OZU
• Karátson Gábor: A tengeri angolna íze Ozu esküvői
MAGYAR KRIMI
• Orosdy Dániel: Angyalföldről szeretettel Tűzvonalban
• Hungler Tímea: Krimiben tudós Beszélgetés Gigor Attilával
• Horváth Antal Balázs: A gravitáció ellenében Beszélgetés a Paráról
• Kolozsi László: A betyár és a becsület Beszélgetés Dobray Györggyel
TELEVÍZÓ
• Deák Dániel: Valóságblöff Pókerarc
FESZTIVÁL
• Báron György: Filmek a Selyemúton Bursa
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában 2.
KRITIKA
• Kovács Marcell: Azonosítás Gyilkos ígéretek – Eastern Promises
• Kovács Marcell: A primadonna és a kisded Nyugalom
• Báron György: Cabiria nappalai Majdnem szűz
• Barotányi Zoltán: A rémség és a szörnyeteg Ellenségem ellensége; A terror ügyvédje
• Győrffy Iván: A világbank elektromos szíve A nagy kiárusítás
MOZI
• Schreiber András: Vérző olaj
• Vajda Judit: Hallam Foe
• Győrffy Iván: Az utolsó óra
• Tüske Zsuzsanna: Juno
• Klág Dávid: Cloverfield
• Parádi Orsolya: Egy bébiszitter naplója
• Alföldi Nóra: A napkirálynő
• Kovács Gellért: A Spiderwick krónikák
• Forgács Nóra Kinga: Mindenképpen talán
• Varró Attila: Rambo 4.
DVD
• Csillag Márton: Balaton retró
• Klág Dávid: Hatalmas szív
• Szalóky Bálint: Nappali őrség
• Pápai Zsolt: Az alvilág királya

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Aladdin

Benke Attila

Aladdin – amerikai, 2019. Rendezte: Guy Ritchie. Forgatókönyv: Guy Ritchie és John August. Kép: Alan Stewart. Zene: Alan Menken. Szereplők: Mena Massoud (Aladdin), Naomi Scott (Jázmin), Will Smith (Dzsinn), Marwan Kenzari (Dzsafar), Navid Negahban (a szultán). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 128 perc.

 

A Marvel- és Star Wars-filmáradat sűrűjében a Disney igyekszik hű maradni eredeti profiljához többek között klasszikus rajzfilmjei élőszereplős változatainak elkészítésével. Az eddig nem túl jól sikerült feldolgozásokhoz (A szépség és a szörnyeteg, Dumbo) csatlakozott idén Guy Ritchie Aladdinja is. Az 1992-es rajzfilm összességében jó irányba változott az ezeregyéjszakás alapanyaghoz (Alá ad-Dín és a bűvös lámpa) képest, például a mesét túlbonyolító csodagyűrűt és a benne lakó másik dzsinnt is elhagyta. Ritchie műve –  A szépség és a szörnyeteghez hasonlóan – kevesebb sikerrel próbálja aktualizálni és átpolitizálni animációs elődjét. Az 1992-es rajzfilmben is harcias Jázmint Ritchie remake-je felvilágosult, feminista hercegnőként mutatja be, aki musicaljeleneteiben is arról énekel, hogy elege van a férfiak írta törvényekből és a történelemből – a címszereplő azonban passzív és erőtlen antihőssé vált mellette. Ugyanakkor a Disney görcsösen ragaszkodott a történet alapjaihoz, így két szék közé esett: míg a céltudatosabb Jázmin a játékidő nagy részében a palotában kénytelen rostokolni, a sodródó Aladdin csupán átbukdácsol a cselekmény sivatagán. Ráadásul a halovány szultán és a sablonos Dzsafar sem teszik izgalmasabbá a filmet – csupán a Dzsinnt túljátszó Will Smith menti a menthetőt: Robin Williams-hez hasonló lelkesedéssel formálja meg a csodalámpa poéngyáros szellemét. Az Aladdin látványvilágára és zenéire nem lehet panasz, a Jázmint alakító Naomi Scott katartikus „Speechless” című magánszáma zenei és filmnyelvi szempontból is egyértelműen a film csúcspontja. Persze a hagyományos rajzfilm erejét demonstrálja, hogy az 1992-es Aladdin még mindig sokkal dinamikusabb és élettel telibb a játékfiguráknak ható CGI-karakterekkel telepakolt friss feldolgozáshoz képest.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14178