KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Delbert Mann (1920–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Kritikus tömeg Szemle előtt
• Muhi Klára: A másik Delta Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Horeczky Krisztina: Készenlétben Beszélgetés Zsótér Sándorral
TIM BURTON
• Varga Zoltán: Denevérraj a fenyőfából Tim Burton, az animátor
• Strausz László: A londoni borbély Sweeney Todd
HÉT FŐBŰN
• Mátyás Győző: A legyilkolt remény Hét főbűn: Hetedik
• Darab Zsuzsa: Pop, tabu, satöbbi A hét főbűn a televízióban
DOVZSENKO
• Geréb Anna: Gúzsba kötött lírikus A Dovzsenko-rejtély
• Geréb Anna: A kis testvér figyel Dovzsenko-dosszié
MOZIPEST
• Békés Pál: A grund városa A Pál utcai fiúk
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Nyelvében él Anilogue
• Hámori György: Szex, erőszak és humor Beszélgetés Bill Plymptonnal
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Harmadíziglen Kalandorok
• Kolozsi László: Magyar Idol Casting minden
• Csillag Márton: Egér-jaj Macskafogó 2. – A Sátán macskája
• Schreiber András: Gördeszkás generáció Paranoid Park
KÖNYV
• Kelecsényi László: Az eltérített költő Hernádi Gyula és a film
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A szkafander és pillangó
• Kolozsi László: Szerelem a kolera idején
• Vajda Judit: Esküvő után
• Harmat György: Papírsárkányok
• Nevelős Zoltán: Charlie Wilson háborúja
• Varró Attila: Ellenséges vágyak
• Kovács Gellért: Michael Clayton
• Klág Dávid: Legenda vagyok
• Géczi Zoltán: A Halál a Ragadozó ellen 2.
DVD
• Nevelős Zoltán: Spagettiwestern-kollekció
• Kovács Marcell: Hideo Gosha filmjei
• Tosoki Gyula: Herkules

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Laura

Ló is, darázs is

Koltai Tamás

 

Böszörményi Géza Laurája olyan, mint Mici néni, akinek két élete van. Délelőtt személyzeti vezető egy kórházban, délután rock-énekes egy pincelabirintusban. Délelőtt doktor Boldog Bélánénak hívják, és boldogtalan, délután fölszabadultabb, és olykor hajlamos elmosolyodni. Délelőtt festetlen, misz arccal, korához nem illő, slampos ruhában jár, délután feltűnő sminket, kék parókát és modern szerelést visel. Délelőtt olyan, mint aki háromig se tud számolni, a tekintete bizonytalan, kávét is csak akkor mer kérni, ha a beosztottja engedélyezi, délután lazán, oldottan, magabiztosan mozog. Délelőtt felszökik a kórház padlására árvácskákat öntözni és révetegen nézni a pesti háztetők látképét, délután céltudatos, határozott, és véleménye van.

Laura orvosi értelemben nem szenved tudathasadásban, betegsége sajátlagosan társadalmi eredetű, az önazonosság-hiány és a beilleszkedési zavar szociálpszichológiai kategóriájába tartozik. Egyszerűbben szólva rosszul érzi magát a bőrében. Hogy miért, erről nem túl sokat tudunk meg. Mindenekelőtt családi körülményei miatt. Az elsődleges ok föltehetően nem a hatalmas, elegáns, kertes luxusvilla, amelyben élni kénytelen, hanem a tulajdonosi minőségben hozzá tartozó anyós, aki valamilyen fontos személyiség a kerületi tanácsban, illetve a férj, aki szintén jelentős pozíciót tölt be mint a levéltár vezetője, és állandóan panaszkodik, hogy rengeteg a dolga, holott idejének nagy részét inkább csak alvással tölti. Laura érthetően elsorvad ebben a sivár környezetben, bár helyzetéért ő is felelős egy kicsit, hiszen „férjhez ment egy íróasztalhoz”. Ráadásul az apósa is híres ember volt – a film az ő emléktáblájának leleplezésével kezdődik, az utcát is róla nevezték el –; ennyi híres Boldog között persze, hogy boldogtalan, nem beszélve arról, hogy gépírónőből személyzeti osztályvezetővé avanzsálását is föltehetően a Boldogoknak köszönheti.

Visszafelé tapogatózva a múltban, egy ideig ez a legtávolabbi pont, amely inég tudósít Lauráról: tudniillik, hogy gépírónő volt. Ennél hátrább nagy lyuk következik az életrajzban, aztán egyetlen, aprócskának tetsző, de annál lényegesebb információ: tíz évvel ezelőtt kirúgták a gimnáziumból egy „nóta” miatt. Az ominózus számot az osztály tagjaiból alakult együttes adta elő, s körülbelül arról szólt, hogy a lódarázs – mint tudjuk – lóból és darázsból áll. Lehet, hogy ebben a serdülőkori beat-traumában kell keresnünk Laura társadalmi betegségének eredendő okát Î Mindenesetre a múltbeli „bűn” úgy működik, mint valami ibseni dramaturgiai motor, amely beindítja a cselekményt. Jelentkezik a volt iskola-társ, Zsiráf, a Lódarázs-affér egyik résztvevője, aki azóta menő zeneszerző lett a rockszakmában, ő veszi rá Laurát, hogy újra énekeljen, és vállaljon szerepet egy nagyszabású videoclip-sorozat elkészítésében, amelyre sikerült külföldi rendezőt szerződtetni.

Ezen a ponton nem tudom tovább titkolni zavaromat. Szeretem Böszörményi Géza filmjeit, szeretem azt a lírai groteszket, amely az élet apró dolgait figyeli meg finoman csipkelődő, szeretetteljesen kaján kamerával, és a Laura esetében is érteni vélem a forgatókönyvíró-rendező szándékát. Itt egy kallódó lélek öntudatra ébredéséről van szó, aki kitör az üvegházi, növényi létből vagy a babaotthonból – hogy folytassam, ha már elkezdtem, az Ibsen-hasonlatot –, s ha az utóbbit nem is hagyja el olyan látványosan, mint norvég elődje (hol tud egy mai Nóra önálló lakáshoz jutni?), de legalább leválasztja. A faldöntögető-falfelhúzó mesteremberek film végi vidám ténykedése Laura lázadó gesztusát hivatott érzékeltetni. Nem lesz belőle rockénekes, ezt a lehetőséget elutasítja, de végre kikecmergett az apátiából, belülről fölszabadult, most már nem fogja magát bezárva érezni a fél luxusvillában, és reggelenként alighanem dudorászva indul munkahelyére, a személyzeti osztályra.

Mitől vagyok akkor zavarban? Attól, hogy nem tudom eldönteni, komolyan vegyem-e a történetet, vagy fogjam föl viccnek, netán paródiának. Aki járatos Böszörményiben, persze érzi, hogy a dolog nem ilyen egyszerű, néha a mulatságos jelenségek a legkomolyabbak, sőt a legszomorúbbak. (Például miért ne fordulhatna elő, hogy egy gépírónőből frissen lett személyzeti osztályvezető egész nap maga elé bámul az íróasztala mögött?) Másrészt vannak dolgok, amelyek csak mulatságosak, vagy csak szomorúak. Egy Fontos Személyiség, aki fontossága tudatában szünet nélkül borostásan bóbiskol vagy bambán bámul a családjára – a szerep nem ad túl sok lehetőséget Reviczky Gábornak –, csak mulatságos. A Fontos Személyiség szenvedő feleségének helyzete viszont csak szomorú. Attól függ, honnan nézzük. Ha a szenvedő feleség szemével, akkor róla kellene a legtöbbet megtudnunk: az ő viselkedésének okáról, személyiségének motivációjáról, belső átalakulásának folyamatáról. De ezekről tudjuk meg a legkevesebbet, ami akár üdvözítő rendezői módszer is lehet, hiszen Laura sem tud semmit magáról, Nóraként való öntudatra ébredése – vélhetnénk – éppen a történet során, a mások sorsához kapcsolódva fog végbemenni, így is lesz: Laura–Nóra átalakulásának katalizátora három férfi.

Itt van mindjárt doktor Rank, azaz mit beszélek, doktor Varga, ő igazán ambivalens figura. Hatvanéves, életerős férfi, fontos tudományos kísérletet folytat (kezdjük megszeretni), ennek ellenére nyugdíj áztatni akarják (még jobban szeretjük), ártatlanul elítélték az ötvenes években (pozitív hős), százezer forintot akar adni Laurának, és még egyszer annyit ígér, ha az anyósa közbenjár az érdekében (szeretetünk megrendül), személyesen is megpróbálja behízelegni magát, és tettleg inzultálja az őszinte Laurát (szívünk egyre hidegebb), de kiderül, hogy csak a recski kőbánya büntetésvégrehajtó telepén töltött évek emlékei tolultak föl benne (kezdünk újra fölmelegedni), el is zarándokolnak együtt a helyszínre, ahol egyrészt gunyorosan bohóckodik az emlékkel (megint kihűlünk), másrészt fölpanaszolja, hogy a múlt lassanként elfelejtődik (beáll a közömbösség). (Zbigniew Zapasziewicz annyira jó színész, hogy mindezt elhiteti.)

A másik sorsdöntő férfiú ama bizonyos Zsiráf, akinek megtetszik a történet során szerephez jutott recski kőbánya, s így a forgatócsoport ezen az eredeti helyszínen veszi föl a bilincsbe vert, rabruhás lányok munkadal-videoclipjét. A menedzserként is magabiztos zeneszerző azonban egy váratlan pillanatban megundorodik rámenős önmagától, és fölgyújtja az olcsó hatáskeltés színpadi kellékeit. (Dörner György kezd veszélyesen beskatulyázódni a lezser linkek szerepkörébe.)

Végül részt vesz Laura sorsának alakításában Metyusz, egy bizonytalan egzisztenciájú fiatalember, aki szívósan s nem egészen sikertelenül ostromolja hősnőnket, miközben vonakodva bár, de apróbb anyagi szolgáltatásokat fogad el tőle. Ha az előző két úriember példája nem lett volna elég vonzó, hogy a besavanyodott Laura horizontját kinyissa az élet szépségeire, ez az a végső, pozitív lökés, amely bízvást optimista derűvel töltheti el, és megindíthatja az öntudatosodás útján. (Puskás Tamás behízelgően gátlástalan figurát játszik.)

Nem szeretnék tápot adni annak a gyanúnak, hogy szándékosan ironikusan tolmácsolom a cselekményt. Csupán megértetni próbálom. Az irónia egyébként ott bujkál az ábrázolásban, és helyenként határozottan úgy érzem, Böszörményi szándékoltan visszaszorítja, nehogy a felszínre törjön. Mindenekelőtt Básti Juli játékában, aki első megjelenésekor és megszólalásakor – az emléktábla fölavatásán – azonnal groteszk alaphangot üt le, és a kitűnő színésznőnek ettől kezdve nagy erőfeszítésébe kerül megőriznie a figura egységét, összeegyeztetnie az apatikus osztályvezetőnő melodrámái arckifejezését a rockénekes harsány színességével.

A nagy kiegyenlítődős mutatványa nem sikerülhet; a nézőnek mindvégig az az érzése, hogy két alakot gyúrtak egybe, s a kettőnek semmi köze egymáshoz. Az ambivalencia egyetlen szereplőben, az anyósban működik, Temessy Hédi játékának köszönhetően, aki a fián csüggő és uralkodó, finoman erőszakos polgári szörnyeteg negédes rosszindulatát – sokadik hasonló szerepét – még mindig új színekkel tudja gazdagítani.

A Laura, anyagának kétfelé feszítő természete miatt, két filmre akar szétesni, s csak a mesterséges egységesítő törekvés tartja össze. A videoklip-stáb hacacáréja például bizarr torzképet kívánna, de úgy kerül Pap Ferenc túlságosan objektív kamerája elé, mint egy híradó- vagy riportfilmben. Az irónia és a komolyság, a kaján szemlélet és a meghatódás, a valódi életprobléma és szatirikus kiforgatása nem hatja át egymást, hanem mindegyikük külön-külön létezik, anélkül, hogy szervessé egyesülve hitelesítené az ábrázolás tárgyát. A tanulságot valahogy úgy lehetne összefoglalni, hogy ami lóból és darázsból áll, fájdalom korántsem lódarázs.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/05 26-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5280