KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Delbert Mann (1920–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Kritikus tömeg Szemle előtt
• Muhi Klára: A másik Delta Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Horeczky Krisztina: Készenlétben Beszélgetés Zsótér Sándorral
TIM BURTON
• Varga Zoltán: Denevérraj a fenyőfából Tim Burton, az animátor
• Strausz László: A londoni borbély Sweeney Todd
HÉT FŐBŰN
• Mátyás Győző: A legyilkolt remény Hét főbűn: Hetedik
• Darab Zsuzsa: Pop, tabu, satöbbi A hét főbűn a televízióban
DOVZSENKO
• Geréb Anna: Gúzsba kötött lírikus A Dovzsenko-rejtély
• Geréb Anna: A kis testvér figyel Dovzsenko-dosszié
MOZIPEST
• Békés Pál: A grund városa A Pál utcai fiúk
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Nyelvében él Anilogue
• Hámori György: Szex, erőszak és humor Beszélgetés Bill Plymptonnal
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Harmadíziglen Kalandorok
• Kolozsi László: Magyar Idol Casting minden
• Csillag Márton: Egér-jaj Macskafogó 2. – A Sátán macskája
• Schreiber András: Gördeszkás generáció Paranoid Park
KÖNYV
• Kelecsényi László: Az eltérített költő Hernádi Gyula és a film
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A szkafander és pillangó
• Kolozsi László: Szerelem a kolera idején
• Vajda Judit: Esküvő után
• Harmat György: Papírsárkányok
• Nevelős Zoltán: Charlie Wilson háborúja
• Varró Attila: Ellenséges vágyak
• Kovács Gellért: Michael Clayton
• Klág Dávid: Legenda vagyok
• Géczi Zoltán: A Halál a Ragadozó ellen 2.
DVD
• Nevelős Zoltán: Spagettiwestern-kollekció
• Kovács Marcell: Hideo Gosha filmjei
• Tosoki Gyula: Herkules

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Álomvölgy

Lombtalan álmok

Margitházi Beja

Vancsó Zoltán fotóművész sajátos technikával készült festői fényképeket szerkesztett filmmé.

 

Mielőtt még valaki, csak a címből kiindulva, esetleg egy új magyar fantasyre asszociálna, jobban teszi, ha inkább az alcím (Az üresség felfedezése) és a plakátszlogen alapján („Vigyázat! Nem film!”) orientálódik. Egzakt leírást ugyan ezek sem adnak, talán azért, mert bár a fotográfus Vancsó Zoltán Álomvölgyét technikailag könnyű leírni, műfaji besorolása jóval nehezebb feladat. Amit a vásznon látunk, az nagyon sok (majd’ tízezer) felvételből kiválasztott, körülbelül száz fotó lassú áttűnéssel váltakozó, mindenféle utómunkától mentes sorozata, melyeket a szerző két évnyi magyarországi, szlovéniai, romániai és osztrák erdőjárás közben, speciális technikával készített. A meghosszabbított záridő és a gép szándékos bemozdítása következtében a keletkező képen a részletek elmosódnak, az éles, tiszta körvonalak helyét remegő, szétszóródó kontúrok veszik át, a végeredmény pedig technikailag az impresszionista festészeti stílust idézi, de annak játékosságától, könnyedségétől mentesen, egy komorabb, filozofikusabb hangulatú világot kreálva. Vancsó korábbi, hasonlóan állóképekből szerkesztett, mozis bemutatkozását (ez volt a kísérőfilmként vetített, néhány perces Sóhajtenger – Kuba) slide-shownak nevezte, az Álomvölgyet pedig mozivásznon megjelenített kiállításnak, „az első magyar, egészestés, moziban vetített fotófilm”-nek. Nem véletlen persze ez a terminológiai zavar, a „filmséget” tagadó figyelmeztetés: Vancsó számára nem is annyira a film médiuma, hanem vetítési helyszíne a fontos. Kell a mozi sötétje, a vászon mérete, a nézőket egyenként izoláló architektúra, mert ez a legideálisabb környezet a képekhez társítani szándékozott meditatív-filozófiai üzenet és belső utazásra való felhívás számára. Nem a kiállítótérben rendez vetítést tehát (hiszen, ahogy a kísérőszövegben is szerepel, a képanyagot mindössze két diavetítő és egy CD-lejátszó segítségével bárhol prezentálni lehetne), hanem a „műveket” viszi be a moziba, a képek közötti átmenetekkel is eljátszva (diaporáma-szerűen, pillanatokra egymásra tevődik az eltűnő régi és a feltűnő új fotó), és pontosan illesztett, hosszan kitartott hangzatokból építkező instrumentális kísérőzenével (Tius) erősítve tovább a hatást.

Technikai koncepció van tehát, történet pedig nincs az Álomvölgyben, hacsak az üresség felfedezésének üzenetét nem a városból kiköltöző, az urbánus pörgést feladó, sikeres sajtófotós nem titkolt önvallomásaként olvassuk, nézzük. A Györffy Ákos tájat szakralizáló és Oravecz Imre erdőóhajtó vers-mottóival, valamint Eli Jaxon-Bear megvilágosodott tanító soraival keretezett fotósorozat lényegében tíz fejezetben követi végig egy fizikai és spirituális utazás stációit: az első részben az autó szélvédője, műszerfala még jól kivehető a képek sarkában, majd a sebesség helyét fokozatosan a lassúság, a városét a természet, az emberekét a dombos, bokros erdő veszi át. Az alapvetően sötét tónust a film utolsó harmadában „a roppanó tél fehér csendje” váltja fel, egyre világosabb hátterekkel, fel-feltűnő emberi alakokkal, hogy végül „a fényben feloldódó” ejtőernyős figurájával záruljon a kiürüléstől az újratöltődésig bejárt út forgatókönyve. Vancsó lényegében önmagát is belefotózza a képbe, hiszen a zizzenő textúrák a kamera berázása révén jönnek létre, a fotós kezének, testének mozdulata így komponálódik organikusan a felvételbe, mintegy szó szerinti ujjlenyomatként rögzülve. A módszer következtében elkenődő színek, felpuhult állagok és szétmozduló fények olyan mechanikus „technikai szűrőt” vonnak a valóság képei elé, melyek Rorschach-tesztként nyithatják meg a nézői látás és értelmezés lehetőségeit. Az üzenethez megvan tehát a megfelelő forma, de a Minden és a Semmi, mint tudjuk, csak szemlélet kérdése. A lassúság és teljesség élményét valószínűleg csak azok fogják az Álomvölgy alapján megtapasztalni, akik egyébként is keresik azt, nyitottak a spiritualitásra, nem idegen számukra a meditáció, és akiket le tud kötni a több mint egyórás, történet nélküli, lírai képfolyam. A többiek, könnyen lehet, hogy csak a számukra értelmezhetetlen ürességgel fogják szembetalálni magukat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/11 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12893