KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Delbert Mann (1920–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Kritikus tömeg Szemle előtt
• Muhi Klára: A másik Delta Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
• Horeczky Krisztina: Készenlétben Beszélgetés Zsótér Sándorral
TIM BURTON
• Varga Zoltán: Denevérraj a fenyőfából Tim Burton, az animátor
• Strausz László: A londoni borbély Sweeney Todd
HÉT FŐBŰN
• Mátyás Győző: A legyilkolt remény Hét főbűn: Hetedik
• Darab Zsuzsa: Pop, tabu, satöbbi A hét főbűn a televízióban
DOVZSENKO
• Geréb Anna: Gúzsba kötött lírikus A Dovzsenko-rejtély
• Geréb Anna: A kis testvér figyel Dovzsenko-dosszié
MOZIPEST
• Békés Pál: A grund városa A Pál utcai fiúk
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Nyelvében él Anilogue
• Hámori György: Szex, erőszak és humor Beszélgetés Bill Plymptonnal
• Szíjártó Imre: Így jönnek Elsőfilmesek Kelet-Közép-Európában
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Harmadíziglen Kalandorok
• Kolozsi László: Magyar Idol Casting minden
• Csillag Márton: Egér-jaj Macskafogó 2. – A Sátán macskája
• Schreiber András: Gördeszkás generáció Paranoid Park
KÖNYV
• Kelecsényi László: Az eltérített költő Hernádi Gyula és a film
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A szkafander és pillangó
• Kolozsi László: Szerelem a kolera idején
• Vajda Judit: Esküvő után
• Harmat György: Papírsárkányok
• Nevelős Zoltán: Charlie Wilson háborúja
• Varró Attila: Ellenséges vágyak
• Kovács Gellért: Michael Clayton
• Klág Dávid: Legenda vagyok
• Géczi Zoltán: A Halál a Ragadozó ellen 2.
DVD
• Nevelős Zoltán: Spagettiwestern-kollekció
• Kovács Marcell: Hideo Gosha filmjei
• Tosoki Gyula: Herkules

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

John Le Carré: Az üldözött

Nem az a háború

Sepsi László

A rutinos angol szerző kémthrillerében ezúttal is a 9/11 utáni terrorista-paranoiát használja kulisszaként.

 

Mint minden valamirevaló mesterkém, John le Carré is igyekszik beolvadni az őt körülvevő világba. Bő félévszázados írói karrierjéből csaknem három évtized esett egybe a hidegháborúval, és a Berlini Fal leomlása után le Carré is alkalmazkodott az új világrendhez, a nyugati és orosz titkosszolgálatok kamarillaharcának további megéneklése helyett újabb regényeiben már az aktuális hadszíntereket hozta játékba. A hidegháború után is teljes gőzzel dolgozó ügynökségek, amiknek machinációi már a Karla-trilógiában is elsősorban önmagukért való, külső szemlélő számára értelmezhetetlen sakkjátszmák voltak, a kilencvenes évektől le Carré regényeiben elszabadult hajóágyúként lőnek mindenre, csak hogy indokolják saját létezésüket (lásd A panamai szabó szatíráját), miközben a szerző a kortárs társadalomban is rálelt azokra az intézményesített morális szürkezónákra, amik kedvenc éráját jellemezték. Az orosz rendszerváltás és haszonlesői (Single & Single), a fejlett Nyugat afrikai szerepvállalása (Az elszánt diplomata, A zebra dala), a háború a terrorizmus ellen (Törékeny igazság) egyaránt olyan területei a globális kémjátszmáknak, amik kapcsán a megrögzött moralista szerző rámutathat a hírszerzés és a politika ellentmondásaira.

Az először 2009-ben megjelent Az üldözött, szemben le Carré ezernyi apró fogaskerékből összeálló hidegháborús regényeivel, az életmű egyszerűbb vonalvezetésű darabjai közé tartozik, közvetlen elbeszélői hangon terelgetve a több szálon futó thriller-narratívát a némiképp kiszámítható végkifejlet felé. A Törékeny igazsághoz hasonlóan le Carré ezúttal is a 9/11 utáni terrorista-paranoiát használja kulisszaként, miközben a háttérben – például tisztességtelen eszközökkel meggazdagodott orosz oligarchák képében – ott kísért a hidegháború emléke, mintha az új évezred konfliktusai továbbra sem lennének függetleníthetőek a huszadik század második felének eseményeitől. Mintegy ezt illusztrálva Az üldözött két férfihősét – Íszát, a csecsen illegális bevándorlót és Tommy Brue-t, az örökségét egyengető bankárt – apjuk komor hagyatéka nyomasztja, ami elsősorban egy különleges bankszámlán tisztára mosott komolyabb pénzösszegben manifesztálódik. De a testileg-lelkileg megkínzott Íszá érkezése a 9/11 utáni Hamburgba mindezek nélkül is fölkeltené a környéken ténykedő ügynökségek figyelmét: a zavarodott, de látszólag megrögzött muszlim férfi kiváló kapcsolódási pontot jelenthetne számukra bizonyos (vélt vagy valós) szélsőséges iszlám csoportosulásokhoz. Le Carré talán a korábbiakhoz képest is fanyarabb humorral ábrázolja a titkosszolgálatok működését – amiben, mint minden bürokráciában, eleve kódolt valamiféle eredendő abszurditás –, miközben az is egyértelmű, hogy a hidegháborúban kialakult stratégiák lényegében hatástalanok a fanatizmusra épülő újkori terrorszervezetekkel szemben. Ezt a tehetetlenséget az életmű egyik legszebb monológjában fogalmazza meg a többiekhez képest meglepően szimpatikus német hírszerző: „Éjszakákon át üldögéltünk nyavalyás parkolókban, várva, hogy az ezerkarátos disszidens végre besurranjon a hátsó ülésre üzletet kötni. De nem jött senki. Közben meg rengeteg időt pocsékoltunk a rádiófigyelésre, hogy a kódjaikat megfejtsük. Hát kurvára nem volt semmilyen kód. És miért nem? Mert ez már nem a rohadt hidegháború.”

Habár ez az eleve vesztes szituáció – amire az ügynökségek világszerte túlkapásokkal és a szabadságjogok megnyirbálásával reagáltak – a benne rejlő esendőség okán lehetőséget nyújtana arra, hogy le Carré a jelenlegi kémszervezeteket is ugyanolyan árnyaltan mutassa be, mint korábbi munkáiban, a szerző ezúttal az egyszerűbb és olcsóbb megoldást választotta. Az üldözöttben a korábbi regények morális homályzónával szemben minden kellőképpen fekete-fehér, és a brit, amerikai és német kémek, szemben a jó ügyért küzdő civilekkel, egyértelműen a gonosztevők szerepét kapták. Ezzel a regény, amellett, hogy kiválóan működik rutinosan és némi szatirikus éllel megírt thrillerként, tanulságát tekintve meglehetősen szimpla példabeszéddé válik. John le Carré Az üldözöttel olyan, mint az idézett régimódi német kém: a tapasztalata elég ahhoz, hogy a felszínen tartsa, de végül mégsem képes igazán fogást találni az eseményeken.

 

AGAVE KIADÓ, 2009/2014


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11755