KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/december
GAÁL ISTVÁN
• Báron György: A képíró Gaál István
• Pörös Géza: Gazdag pillanatok Beszélgetés Gaál Istvánnal
FILMFESTÉSZET
• Lajta Gábor: Barokk mozi Jarman és Caravaggio
• Pataki Gábor: Dionüszosz farmeröltönyben Csernus és Caravaggio
ANTONIONI
• Bikácsy Gergely: Fennsík és folyóvölgy Antonioni szemhatára
BOSSZÚFILMEK
• Hungler Tímea: Fúria képében Bosszús csajok
• N. N.: Női bosszúfilmek
• Géczi Zoltán: A gyűlölet szépprózája Park Chan-wook: A bosszú ura; A bosszú asszonya
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Babel.com Velence
• Klacsán Csaba: A minőség rovására Pécs: Moveast
TELEVÍZÓ
• Hammer Ferenc: Online társadalom Digitális rendszerváltás
• Hirsch Tibor: Voltunk mi együtt is Magyar plazma
KRITIKA
• Kolozsi László: Dis városában Lányok
• Muhi Klára: Fut velünk egy rossz szekér Off Hollywood
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Persepolis
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A semmi peremén Boldog új élet
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az ismeretlen
• Vajda Judit: XXY
• Vízer Balázs: Királyság
• Pápai Zsolt: Elizabeth: Az aranykor
• Klág Dávid: Az ügynökség
• Herpai Gergely: A falka
• Tüske Zsuzsanna: A bárányok harapnak
DVD
• Csillag Márton: Pixar-rövidfilmek
• Pápai Zsolt: Üres város
• Csillag Márton: A gyilkos; A csalás
• Tosoki Gyula: Kerek rockerek
GAÁL ISTVÁN
• Kósa Ferenc: A hallgatás csöndje Búcsú Gaál Istvántól

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Én és Caterina

Greskovits Béla

 

A női emancipációs törekvéseken kajánkodó vígjátékok többsége e törekvések ellenzőinek előítéletére épít. Azok szemléletére, akik az életben felháborító, a moziban pedig önmagában, alaphelyzetként is röhejes abszurdumnak tekintik az egyenjogúságot, akik tehát harsány hahotával hálálják meg, ha a rendező szerint izgága kékharisnya minden önállóságot igénylő nő, és pipogya anyámasszony katonája minden „nőpárti” férfi.

Alberto Sordi nemigen jár kedvükben az első maga rendezte filmkomédiájában. Filmjében ugyanis nem az egyenjogúság mutatkozik vígjátéki képtelenségnek, hanem épp azok konzervativizmusa, akik hallani sem akarnak róla. A teremtés koronáján nevethetünk, Enricón, az utazó üzletemberen, igaz, néha inkább csak a humánus mondanivalónak szóló jóindulattal, néha azonban tényleg hasunkat fogva.

Hisz a Sordi alakította élemedett kakaska már akkor is épp eléggé komikus, amikor még magabiztosan kukorékolgat feleségéből, szeretőjéből, szobalányából és alkalmi „tyúkokból” összeverődött udvartartásában. Hát még, amint egyezer csak sarkára kell állnia, mert felbolydul a „baromfiudvar”: a felesége barátaival éjszakázik, titkárnője magasabb fizetést követel a pásztor-túlórákért, a szobalány pedig kimenőre megy, és nem törődik parancsolójának kívánságaival.

Enricót arculcsapásként érik trónfosztásának előjelei, ám némi bizonytalankodás után a felsőbbrendűség logikája szerint az „irracionális” kihívásra „racionális” választ talál: ha a Nő nem „funkcionál”, helyettesíteni kell! Gépekkel! A háziasszony s a szobalány „gépesítése” megoldható a technika korában: csak meg kell vásárolni Caterinát, a takaros, gondolkodó-beszélő robotnőt. Az új amerikai találmány főző-, mosogató-, lábvízmelegítő-, vasaló- és mosógép „egy személyben”. Már csak egy megbízható „kefélőgép” kellene, s lám, nemsokára hősünk lakásában ott nyújtózik és dorombol a parkolóban felcsípett cicababa.

A frivol hangnemű filmben a masinával bíbelődő Enrico végképp nevetségessé teszi a maradi férfinép férfias gyengéit. Időről időre kiesik gépmesteri szerepéből, gügyögve becézgeti Caterinát, „apja helyett apja”, s románcként igyekszik megélni a cicababa „üzemeltetését” is. Tőle szűzi megrökönyödést remél, amint a „szezám tárulj!” grandiozitásával szélesre nyitja magán a férfiúi erényeit takaró fürdőköpenyét. A mozdulatát kísérő sikoly azonban nem a „teremtés jogarának” szól, hanem a féltékenységi őrületben tomboló, törő, zúzó Caterina látványának. A robot ugyanis üzemhibás: szerelmes a „gazdába”, s érvényesíti is igényeit imádottja kizárólagos birtoklására.

Groteszk büntetés sújtja hát Sordi filmjében az előjogokhoz a képtelenségig ragaszkodó férfit. Az utolsó képekben rács mögé, rövidre zárt világának elkülönítőjébe dugja a rendező őt és Caterinát. Így mutogatja nekünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6976