KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/december
GAÁL ISTVÁN
• Báron György: A képíró Gaál István
• Pörös Géza: Gazdag pillanatok Beszélgetés Gaál Istvánnal
FILMFESTÉSZET
• Lajta Gábor: Barokk mozi Jarman és Caravaggio
• Pataki Gábor: Dionüszosz farmeröltönyben Csernus és Caravaggio
ANTONIONI
• Bikácsy Gergely: Fennsík és folyóvölgy Antonioni szemhatára
BOSSZÚFILMEK
• Hungler Tímea: Fúria képében Bosszús csajok
• N. N.: Női bosszúfilmek
• Géczi Zoltán: A gyűlölet szépprózája Park Chan-wook: A bosszú ura; A bosszú asszonya
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Babel.com Velence
• Klacsán Csaba: A minőség rovására Pécs: Moveast
TELEVÍZÓ
• Hammer Ferenc: Online társadalom Digitális rendszerváltás
• Hirsch Tibor: Voltunk mi együtt is Magyar plazma
KRITIKA
• Kolozsi László: Dis városában Lányok
• Muhi Klára: Fut velünk egy rossz szekér Off Hollywood
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Persepolis
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A semmi peremén Boldog új élet
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az ismeretlen
• Vajda Judit: XXY
• Vízer Balázs: Királyság
• Pápai Zsolt: Elizabeth: Az aranykor
• Klág Dávid: Az ügynökség
• Herpai Gergely: A falka
• Tüske Zsuzsanna: A bárányok harapnak
DVD
• Csillag Márton: Pixar-rövidfilmek
• Pápai Zsolt: Üres város
• Csillag Márton: A gyilkos; A csalás
• Tosoki Gyula: Kerek rockerek
GAÁL ISTVÁN
• Kósa Ferenc: A hallgatás csöndje Búcsú Gaál Istvántól

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Foxtrott

Határhelyzetek

Kolozsi László

A foxtrottban a táncos visszatér a kiindulási ponthoz.

 

A Terápia sorozat eredeti, vagyis izraeli változatának írója, Hagai Levi nem rég járt Magyarországon. Meg is kérdezték többen, miben más a mi változatunk, mint az övéké. A válasza az volt: amennyiben más a két ország. A Biblia földjén jelen pillanatban sem teljes a béke, a határhelyzetek, a traumatikus szituációk közelibbnek tetszenek, a drámák élesebbnek. Elég, ha a Terápia egyik történetszálát vesszük: míg nálunk a sármos fiatalember problémája, hogy le kell építenie dolgozókat az apjától örökölt gyógyszergyárban, ugyanezen izraeli szál egy pilótáé, aki véletlenül lebombáz egy iskolát. Mindkét hős körülményei indokolttá teszik az összeomlását, de az izraeli változat mégis, bár ugyanolyan hiteles, sokkal letaglózóbb. Mindkét verziónál feltehető a kérdés: mit tennék én eme hős helyében, ám az izraeli sors nem ültethető át magyarra, ilyesfajta nyakszirten vágó helyzetek nincsenek hazánkban. De ez egyben azt is jelenti, kevésbé tetszik ősinek, kevésbé tetszik kortalannak a mi változatunk, az eredeti izraeli sorozatnál nem egyszer juthatnak eszünkbe példázatok, példabeszédek, ősatyák. Jákob története. Ábrahámé.

A Foxtrott is olyan film, ami egy súlyos, rettenetes kérdéssel szembesít: mit tennénk, ha kiderülne, hogy katonaként szolgáló gyermekünk odaveszett a határon. Fel lehet-e egy ilyen traumát dolgozni? Lehet-e a gyermekünk halála után élni? Érdemes-e? Mi adhat erőt?

Nem Jób az, akit a film megidéz. Nem annyira a veszteségről szól a Foxtrott, nem is a folyamatos háborúról, hanem arról: hogyan szembesít önmagunkkal a feldolgozhatatlannak tetsző tragédia. Vagyis, egyszerűbben, esendőségről és gyöngeségről szól.

Expozíciója roppant erős: egy nő nyit ajtót, nem is látjuk kinek, de tudjuk, hogy a hírhozók rossz hírrel jöttek, mivel a nő mintha marionett figura lenne, akinek elvágták a zsinórját, összeesik. A háttérben feltűnik egy fehér inges, ereje teljében levő férfi is. A kamera a Foxtrottban gyakran – szinte mintha csak az érdekelné igazán – elidőz az arcokon. Itt is a férfién (a színész, Lior Ashkenazi tekintetéből mindent kiolvashatni). Már a férfi szemszögéből látjuk a földön vonagló nőt, amint két katona hajol fölé, és egyikük elővesz, nagy rutinnal, egy injekciós tűt. Ha a film nem izraeli lenne, nem lenne – úgy vélem – ennyire egyértelmű, hogy egy katonafiúk halálhírétől megrendült párt látunk.

A Foxtrottot lehetne abszurdnak vagy enyhén szürreálisnak is titulálni, s hogy mégsem az, éppen annak tudható be, hogy a film izraeli. Az, ami nekünk szürreálisnak, fekete humornak tetszik, az – legalábbis kevés izraeli tapasztalatom ezt igazolja – ott nagyon is valóságos. Nem állítható persze, hogy nem kísértette meg a rendezőt első, Libanon című filmje, és ezen műve után nyugodtan mondhatjuk, rendkívül tehetséges Samuel Maozt, hogy szatírát forgasson. Vannak kényelmetlenül vicces epizódjai ennek a három jól elkülöníthető részre tagozódó alkotásnak – például, amikor a nyápic, kicsit nőies katona-rabbi azt mondja a gyászoló apának, de hát maga úgysem fog kiborulni a temetésen… elvégre férfiak vagyunk. És a második epizód, ami a fiú katonáskodásának története, valóban – nem is enyhén – szürreális: színeiben is különbözik az ezüstös, eleganciát sugárzó elsőtől. A határmenti, lassan süllyedő check point a hippivilág színeiben tobzódik. Az őrszolgálatot teljesítő fiatalok morzsolgatják itt másodperceiket, az idő lassan, főként egymás piszkálásával, beszólásokkal, és érkező (főleg palesztin) átutazók csekkolásával telik. Minden érkező ugyanakkor fenyegetőnek és fenyegetésnek tetszik.

A tánc ennek a filmnek a vezérmotívuma, a velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlánnal díjazott Foxtrott legszebb és legmaradandóbb pillanatai a táncjelenetek: az öreg, még a haláltáborokat is megjárt ős-izraeliek össztánca, az apa tánca, mellyel bemutatja, hogy nem halad előre, hanem visszatér mindig ugyanarra a pontra – mint a történet – és a fiúé a határállomáson.

A harmadik epizód megint az atyáké. És ebből az epizódból nézve a második, élénk színekben tobzódó, akár álomjátéknak tűnhet. A képzelet elvégezte gyászmunkának. Ugyanakkor e fejezet zárlata, a film végkifejlete ismét csak az erősíti meg, hogy máshol nem készülhetett volna ilyen erős, ilyen gyomorba vágó, ilyen viccesen brutális film, csak Izraelben. Olyan, mintha egy részlet lenne a Példabeszédekből.

 

Foxtrott (Foxtrot) – izraeli, 2017. Rendezte és írta: Samuel Maoz. Kép: Giora Bejach. Zene: Ophir Leibovitch, Amit Poznansky. Szereplők: Lior Ashkenazi (Michael Feldmann), Sarah Adler (Daphna), Yonaton Shirai (Jonathan). Gyártó: Bord Cadre Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 108 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13531