KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Bódy/Jeles konferencia
• (X) : Katapult Film Szinopszis-pályázat
ANTONIONI
• Kovács András Bálint: Az eltűnés mestere Antonioni és a modernitás
BULVÁRKÓRHÁZ
• Mihancsik Zsófia: Betegségügyek Beszélgetés a Sickóról
• Schubert Gusztáv: Fesd feketére! Sicko
• Barotányi Zoltán: Kórház utca Egészségügy a kereskedelmi tévékben
• Darab Zsuzsa: Vér, cukor, szex, mágia Kórházi tv-sorozatok
VÁMPIROLÓGIA
• Kovács Ilona: Árnyékvilág Kis vámpirológia
• Varga Zoltán: Búcsú a vérszopkóktól Vámpírok a modern horrorfilmben
SODERBERGH
• Pápai Zsolt: A kaméleon színe Steven Soderbergh
LYNCH
• Janisch Attila: Belvilág Birodalom Inland Empire
• Strausz László: Lynch Peaks A tévénézők lázadása
MOZIPEST
• Teszler Tamás: Kísérleti láncolat Toldi mozi
FESZTIVÁL
• Wostry Ferenc: Spanyolok a spájzban Miskolc: Cinefest
HATÁRSÁV
• Simonyi Balázs: Tíz csőre töltött 35 mm-es A Magnum és a mozi
KRITIKA
• Muhi Klára: Épphogy csak érintsd! Iszka utazása
• Báron György: Szerelem, szabadság... A Nap utcai fiúk
• Kolozsi László: Csak oda Megy a gőzős
• Baski Sándor: Ha ölni kell Flandria
LÁTTUK MÉG
• Vajda Judit: Csendkút
• Vaskó Péter: A Bourne-ultimátum
• Ádám Péter: Színes fátyol
• Géczi Zoltán: Halloween
• Csillag Márton: A másik én
• Klág Dávid: Frank & Wendy
• Tüske Zsuzsanna: 1408
• Pápai Zsolt: Agyő, nagy Ő
• Varró Attila: Invázió
DVD
• Pápai Zsolt: A forrás
• Kovács Marcell: Az idő urai
• Alföldi Nóra: A hírhedt
• Tosoki Gyula: A kolostor

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar tabu

Gervai András: Fedőneve: „szocializmus”

Az ügynök halála és feltámadása

Barotányi Zoltán

Művészek, ügynökök, titkosszolgák – az archívumi kutatómunka nyomán a Kádár-kori kultúrpolitika sötét oldalát is megismerhetjük.

A szerzõ már akkor is vihart kavart, amikor az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) talált iratok alapján a 2006. január 27-i ÉS-ben elõször publikálta: 1957 februárja és 1961 novembere között bizony Szabó István, utóbb Oscar-díjas, jeles filmrendezõ jelentett („Képesi” fedõnéven) munkatársairól, kollégáiról, ismerõseirõl, színészeirõl. Nem ez volt a szörnyûséges magyar ügynökhelyzet elsõ paradigmatikus esete. Bukott már le kiérdemesült rockénekes (hogy csak Vikidál Gyulát említsük), korábbi esztergomi prímás (Paskai László), egykori világválogatott labdarúgó, késõbbi mesteredzõ (Novák Dezsõ), vagy éppen olyan kultusszal övezett, respektált alkotók, mint a hat éve elhunyt Tar Sándor, vagy éppen a már több mint negyedszázada a halálba menekülõ Bódy Gábor. Csak hozzávetõleges válaszokat tudunk adni arra, hogy oly sokaknál miért éppen Szabó esete verte ki a biztosítékot. Maga Gervai csupán annyit tud hozzátenni a disputához, hogy a mintegy könyve függelékeként közzéteszi a „Szabó-ügy” személyéhez sokszor szorosan kapcsolódó dokumentumainak válogatott, erõsen rövidített gyûjteményét, afféle idézetcsokrot. Hát ez bizony egyrészt kicsit sok, másrészt kevés is ahhoz, hogy megértsük mi zajlik még ma is a fejekben.

A Fedõneve: „szocializmus” címû, javarészt a filmes (s érintõlegesen még a színházi világ, s még érintõlegesebben a kádári mindennapok) ügynökügyeit tárgyaló, s az elõzetes adatok alapján módfelett sikeres kötet olvastán is nyilvánvaló, hogy a levonható tanulságok kétfelé ágaznak majd. Akadnak, akik magyar Gauck Intézetért, a titkosszolgálati iratok, a besúgójelentések teljes és nyilvános megismerhetõségéért törnek lándzsát – az efféle kezdeményezéseket eddig is csírájában fojtották el a politikai mezõnyben amúgy antagonisztikus ellenfeleknek tûnõ aktorok. Mások pedig inkább amellett érvelnek: zárjuk le az egész ügynök-ügyet, és azután felejtsük el, mint egy rossz álmot – valami ilyen irányba mutat a mostani kormány számos ál-naiv gesztusa is. Pedig szörnyû-e vagy sem: bármennyire is érezzük a felkavart mocsok nyomán az archív fekália szagát, az efféle kutató és gyûjtõmunka nélkül egyszerûen nem érthetjük meg a Kádár-kor mûködését, melyhez máig is számtalan illúzió és kegyesnek szánt hazugság tapad. Gervait saját bevallása szerint korábbi, filmesekkel készített interjúkötete vezette arra, hogy elõbb a pártiratok között kutakodjon, majd jogos folytatásként jött az ÁBTL. Történeti szempontból viszonylag szûk valóságszeletet vett górcsõ alá, alighanem azt sem a teljesség igényével – nem is teljes körû monográfia született, inkább esettanulmányok egymáshoz lazán kapcsolódó sora, egy oknyomozó újságíró kellõképpen fókuszált munkája. Meglehet, egy „szaktörténész” összefogottabban megírta volna ezt a könyvet – vagy sem: ilyenkor azért segítség a filmkritikus szerzõ jelentõs anyag- és tárgyismerete.

 Könnyed szórakozásra senki se számítson: darabjaira tört sorsok, a presszió alatt széthulló személyiségrajzok, eltorzult portrék sorakoznak egymás mellett – valamennyi a létezõ szocializmus, meg az amúgy látszólag sokarcú Kádár-rendszer mindent szétrohasztó, korrodáló alaptermészetérõl tanúskodik. Gervai már a bevezetõben is kiemeli: a könyv szereplõinek többsége, megfigyeltek és megfigyelõk elegyesen, nem érték meg az idõskort: egy részük kifejezetten fiatalon, önkezével vetett véget életének. A kötet különleges erénye az igen részletes, biográfiai adatokban bõvelkedõ jegyzetanyag – itt azután, ha tömören is, megismerkedhetünk azokkal, akik mûködtették a rendszert, akik a beszervezõk, tartótisztek voltak. Egy pillanatig sem szeretnénk felmenteni a buzgón túlteljesítõ hálózati személyeket, de nyilvánvaló: a fõbûn azokat terheli, akik saját társadalmuk ellen folytattak hidegháborút. E nézõpontból a kommunista titkosszolgálat (utolsó fázisában a III. Fõcsoportfõnökség) is csak (alkalmanként „dicséretesen” önjáró) eszköz volt a párt-establishment kezében: s itt nem is csak Aczélra kell gondoljunk, hanem a titkos információk sok-sok ezernyi haszonélvezõjére. Ha pedig e kötet hiányérzetet hagyna a kutatóhajlamú, a korszak iránt érdeklõdõ olvasóban (s persze, mint fent is utaltunk rá, már csak mûfajából adódóan is, fog), úgy akad még búvárkodni való akta bõven (már amíg hagyják…).  

Ahogy a legendásan hülye Csapajev-viccbõl kiderül: vakarjunk csak tovább, kell ott lenni még egy atlétatrikónak is…

Jelenkor, 2010.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/04 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10579